Všetky kategórie

3812 Program


A 125 éve született Németh Lászlót okkal sorolhatjuk a 20. századi magyar irodalom egyedülálló jelentőségű szerzői közé. Az est nemcsak emléket kíván állítani az író sokrétű életművének, hanem arra is kísérletet tesz, hogy ismerős és kevésbé ismert, eltérő szövegtípusokból válogatott részletek felidézésével meghozza a közönség kedvét azok újraolvasásához és újrafelfedezéséhez.

A kis herceg Vypredané
13 Podujatie

A kis herceg

Budaörsi Latinovits Színház

Saint-Exupéry saját élményét dolgozza fel: egy ízben kényszerleszállást hajtott végre a Szahara kellős közepén, ahol egyesegyedül a saját repülőgépszerelői tudására és leleményességére támaszkodhatott - továbbá arra az irracionális, ám nagyon is létező erőnek a segítségére, amit ízléstől és neveltetéstől függően, vagy Istennek, vagy a vakvéletlennek nevezünk.

Mi történik, ha valaki nem törvényekkel, hanem szeretettel akarja megváltoztatni a világot? Az 1500-as évek Rómájában, ahol az árva gyerekek az utcákon nőnek fel, Fülöp atya úgy éli meg hitét, ahogy senki más – mosollyal, jósággal, és a legszegényebbek felkarolásával. Tanítványainak is ezt tanítja.

A két Lotti Vypredané
13 Podujatie

A két Lotti

Győri Nemzeti Színház

A kórus

Uránia Nemzeti Filmszínház

The Choral
brit történelmi dráma, 112 perc, 2025
angol nyelven, magyar felirattal

Berzsián és Dideki

Budapest Bábszínház

Bemutató: 2026.04.04
6+

A padlás

Vörösmarty Színház

„Mert kell egy hely, hol minden szellem látható. Mert kell egy hely, hol minden szólam hallható” – ez a hely pedig A padlás! A népszerű mesemusical most a Vörösmarty Színház színpadán varázsolja el az egész családot. A padlás csoda ég és föld között, amelyet csak azok láthatnak, akik szíve olyan romlatlan és tiszta, mint a gyerekeké.

A kiállítás a kortárs japán mangák (képregények) perspektívájából közelít Kacusika Hokuszai (1760–1849) ukijo-e mester Hokuszai Manga című, több ezer rajzból álló, rendkívüli hatású rajzgyűjteményéhez. A tárlat nem azt kívánja igazolni, hogy Hokuszai a mai értelemben vett manga „feltalálója” lett volna, hanem azt vizsgálja, miként alakult és változott a „manga” fogalma, használata és jelentése az elmúlt kétszáz év során.

„Jókai 200” est

Karinthy Színház

Koncertszínház 14+

Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatójának szubjektív tárlatvezetése

A kegyelem (Csortos)

Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft.

La Grazia
olasz dráma, 131 perc, 2025
olasz nyelven, magyar felirattal

Görög Ibolya: HURRÁ - NYARALUNK!

Barátság Kulturális Központ

Géniuszok – Agnolo Bronzino

Klebelsberg Kultúrkúria

Ludmann Mihály művészettörténeti sorozata

Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.

Amerikai nagybácsim (Mon oncle d’Amérique)

Magyarországi Francia Intézet

A történetben nem képzelt tudósról van szó: a film főalakja Henri Laborit, az orvos és teoretikus, akinek az emberi faj lehetőségeit tárgyaló könyvei rendkívül népszerűek Franciaországban. Patkánykísérletekkel bizonyította, hogy konfliktushelyzetben az ember három lehetőség közül választ: felveszi a harcot, elmenekül, vagy elfojt és rosszul lesz. Három párhuzamos életút bomlik ki a filmben: a színésznőé, aki kitér a problémák elől (menekül), az első generációs értelmiségi férfié, aki szembeszáll, harcol korlátaival, valamint a sikeres karrierjét építő értelmiségié, aki a válsághelyzettel nem tud megküzdeni, belebetegszik. A tudományos téziseket bemutató, elgondolkodtató filmnek meglepően nagy közönségsikere volt, s a kezdeti fanyalgás után a kritika is elismerte.

DuplaPresszó // Kováts Adél színésznő, a Radnóti Színház igazgatója és Wirtz Ágnes, a Világszép
Gyermekvédelmi Alapítvány alapítója.

Két ügyorientált hölgy a májusi vendégünk, mindkettőjük életében hatalmas szerepe van a
jótékony projekteknek.
A Kossuth-díjas színésznő, Kováts Adél, a Halhatatlanok társulatának tagja 1993 óta
művésze a Radnóti Miklós Színháznak, ahol 2016 februárjától vette át az igazgatói posztot.

Hsin-Ni Liu zongorakoncertje

Benczúr Ház Kulturális Központ

Program:
3 Sonatas by Beethoven:
Sonata No. 4 in E-flat major, Op. 7
Sonata No. 8 in C minor, Op. 13
Sonata No. 14 in C-sharp minof, Op. 27, No. 2

Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.

Schubert érzékeny és furcsa tónusú művében a halál lágy és barátságos, a lány zaklatott és ijedt. A Győri Balett táncművészei Szőllősi Krisztina érzelmekkel és szenvedéllyel teli mozdulatain keresztül mesélik el az elfogadás és az elmúlás súlyos tapasztalását.

A romániai Giuvlipen előadásában a humor az ellenállás eszközévé és az önkifejezés, a kulturális büszkeség, valamint a politikai megszólalás platformjává válik.

Tvrtko - Csernobil 40 (exkluzív előadás)

VOKE József Attila Művelődési Központ

Kenyértörés

Textilgyár

A darab a szolidaritás és a háború viszonyát vizsgálja a ténoszi család történetén keresztül. Mi a helyes döntés, ha a szolidaritás erkölcsi parancsa ellentétbe kerül a túlélés parancsával? Elítélhető-e az, akinek saját és szűk közösségének boldogulása előbbre való, mint a bajba jutottért való kiállás? Hol van az a pillanat, amikor már nem helyes csöndben maradni, és hol van az a pillanat, amikor még csöndben kell maradni?

A Félhangosan egy intim térre komponált performansz, amely a kimondott és kimondatlan gondolatok határán mozog.

Könnyű, komoly, mindenki dúdolja, vagy kevésbé ismert. Zeneszerzők, zenészek, együttesek.
Bármi szóba kerülhet májusi kvízünkön.
A közös nevező a ZENE!
Kvízmester: Gróf Ági

Reneszánsztól a kortársig

Magyar Rádió Művészeti Együttesei

Sapszon+

Ámokfutó idők

József Attila Színház

dráma

Arany-metszés

Móricz Zsigmond Színház

Arany János műveiből

Sárkányölő Krisztián

József Attila Színház

Az interaktív mesejáték során a közönség soraiközül kikerülő „bátor lovagok” saját maguk tapasztalhatják meg, hogy a sárkány nem mindig gonosz, a királylányok pedig nem minden esetben szorulnak megmentésre.

4-8 éveseknek // kb. 50 perc szünet nélkül.
Alex játékmedvéjét Vasárnapnak hívják. Füle kockás, mancsa puha, gombszemével szelíden néz. Akkor is, ha dzsungeleset játszik, akkor is ha barchobázik, és akkor is ha belenyomják a fejét a vízfestékbe.

A Néprajzi Múzeum 2026. február 12-én nyíló új időszaki kiállítása a gyűjtemény egyik különleges, kéttonnányi anyagot kitevő fényképészeti kincséből válogat. A Vágatlanul. Törékeny fényképek valósága című tárlat az 1910-es évek vidéki Magyarországának fotográfusait és műtermi világát mutatja be az eredeti, vágatlan üvegnegatívok alapján.

Óz, a csodák csodája

Vörösmarty Színház

Barátság, bátorság, szeretet – az igazi varázslat.

Magyar menyegző (Fábri)

Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft.

magyar zenés, romantikus film, 93 perc, 2026
magyar nyelven

Vypredané
13 Podujatie

Tarts velünk és ismerd meg a 115 éves Népszálló múltját és jelenét, építészeti és társadalomtörténeti jelentőségét!

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.