Alle kategorier

4141 Programmer


BábMozgató Alkotóműhely - ifjak Udsolgt
13 Event

Vecsei H. Miklós: Mondjad, Atikám!

Tóth József Színház és Vigadó

Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.

Ritoók Pál, a MÉM MDK Múzeumi Osztálya osztályvezetőjének kurátori tárlatvezetése.

Egy óra versek közt

Miskolci Nemzeti Színház

Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják a kedves látogatók.

Babusgató

Eötvös10 Művelődési Ház

Mama klub Babusgató foglalkozással

Mondókákkal, sok dallal, furulyaszóval, valamint beszélgetéssel, közös gondolkodással

MODEM 20 - Tárlatvezetés Török Krisztián Gáborral

MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ

Hangfürdő

Kelenvölgyi Közösségi Ház

A gongmeditáció lényege, hogy a természetes rezgéseket imitálva, megnyugtasson és ellazítson, hogy ki tudj szakadni a hétköznapokból. Minden hangfürdő egy-egy tematika köré csoportosul az élet különböző aspektusaira fókuszálva, így minden alkalom más-más élményt nyújt.

Az impresszionisták a művészettörténet legnépszerűbb csoportja – évente milliók özönlenek az Orsay-ba és a Washingtoni Nemzeti Galériába, hogy megcsodálják remekműveiket.

VígPro

Vígszínház Nonprofit Kft.

Katona Csaba történész előadása Terézváros első világháború alatti mindennapjairól. Arról, hogy az akkori lakosság életmódját, kultúráját mennyire és hogyan befolyásolta a nagypolitika.

A Kontha Dora kiállításához kapcsolódó art coaching program fő témája az elvágyódás lesz, ami nem pusztán „menni akarok innen” érzés, hanem egy többrétegű belső állapot, amiben sokféle tartalom megjelenhet. Ilyen a hiány és a kielégítetlenség érzése, amikor valami fontos szükséglet nem teljesül (kapcsolódás, szabadság, elismerés). A vágyott „máshol” ezt szimbolikusan tartalmazza. Kontha Dora inspiráló képei közt nem döntéseket fognak hozni a résztvevők, inkább fantáziálni, vágyakozni hív a workshop és feltárni, melyik komponens dominál aktuálisan.

Utazás válás ellen | Nous, Les Leroy

Magyarországi Francia Intézet

h.ml.t

Budaörsi Latinovits Színház

Adott egy fiatal férfi, akinek az apja meghalt, az anyja pedig szinte azonnal újból férjhez ment. Gyanús. Hamletben zavaros indulatok dolgoznak, és miközben kétségbeesetten próbál beszélni arról, amit érez, hirtelen olyan helyzetben találja magát, amiből nem látszik kiút. Jó lenne kiszállni pedig, és elmenni innen messzire, mert ha maradunk, abba csak beleőrülni lehet. Beszélgetni kéne, de nincs idő, nincs energia, hogy jobban odafigyeljünk egymásra. Ennek pedig – sejthetjük – nem lesz jó vége.

AZ ÉLETRE MOSOLYGOK - NAGY LÁSZLÓ EST

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Irodalmi, zenés est Nagy László tiszteletére

Lélekablak

Szentesi Művelődési Központ

Marc Camoletti
vígjáték 2 felvonásban


A titkosügynök (Törőcsik)

Uránia Nemzeti Filmszínház

O Agente Secreto
brazil-francia-német-holland thriller, 158 perc, 2025
portugál nyelven, magyar felirattal

Gyimesi Emese és Katona Csaba vetítéssel egybekötött beszélgetés-sorozata
A történelmi filmekről szóló vitákban gyakran elhangzik az az érv, hogy a játékfilm nem dokumentumfilm, miért is várnának tőle a nézők bármiféle hitelességet? Mindeközben mégis az tapasztalható, hogy a történelmi filmek alapvetően formálják a múltról alkotott képzeteinket, így kulcsszerepük van abban, ahogyan az egyes történelmi korszakokról gondolkodunk. Miért bírnak ekkora imázsformáló erővel a történelmi filmek és milyen felelősséget jelent ez a készítőik számára? Hogyan lehet egy film egyszerre történelmileg hiteles és dramaturgiailag izgalmas? Ezek a kérdések lesznek Gyimesi Emese és Katona Csaba beszélgetés-sorozatának középpontjában, akik megosztják az érdeklődőkkel, hogy milyen aspektusokra érdemes figyelni, miközben történelmi filmeket nézünk.

A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.

Udsolgt
13 Event

"Nem csak egy tánc volt" - Szécsi Pál és Domján Edit tíz hónapja

- ZENÉS ÉLETRAJZI DRÁMA -

Magyar láng – Cseh lélek

Kodály Filharmónia Debrecen

Műsor:
Dvořak: a-moll hegedűverseny, op. 53 /
Bartók: 1. rapszódia, BB 94b /
Dvořak: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70

ZUG - Láthatáron Csoport

Szkéné Színház

Új előadásunk kortárs magyar ősbemutató, ami a tiszazugi arzénmérgezések (1912–1929) történetét dolgozza fel, amikor asszonyok a mérget „gyógyszerként” használták, hogy megszabaduljanak bántalmazó férjeiktől vagy elviselhetetlen terheiktől.

Illényi Katica

Győri Filharmonikus Zenekar

Győri Filharmonikus Zenekar

Illényi Katica

Vezényel: Silló István

25/26 Bűntény a Kecskeszigeten

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Három magányos, szeretetre vágyó nő egy nyomasztó atmoszférájú, kopár, szinte lakatlan szigeten.

Magyar láng – Cseh lélek /pótjegyek

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft

A rendes lányok csendben sírnak Udsolgt
13 Event

Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni... És csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy! Ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen, ahol borzalmas bűncselekmények tették elviselhetetlenné a hétköznapokat. Húsz évvel később Durica Katarina megtörte a csendet, és beszéltetni kezdte azokat a nőket, akik annyi éven át hallgattak, pedig tanúk voltak, tanúk és áldozatok.

Szeretettel meghívjuk az Art's Harmony Studio következő eseménysorozatára!
Induló kezdő tangó oktatás, lehet jönni párban, de egyedül is!

A Blue Note lemezcég jelentőségét aligha lehet túlbecsülni. A híres, kék hangjegyes címkével ellátott albumok 1945 után a bebop úttörőit, majd a hard bop korszak meghatározó kiszenekari felvételeit rögzítették – ezek a jazz örök csúcspontjaivá váltak. A Modern Art Orchestra szólistái az első nagy korszak felvételeiből kiindulva idézik meg újra a kék-fehér címkés lemezeken rögzített pillanatokat.

Milonga del Angel - Április

Art's Harmony Studio

Az egyetlen budapesti milonga rendszeresen élőzenével az Art's Harmony Studioban!
Zenél a Tango Harmony Budapest argentin tangó zenekar, vagy vendég muzsikusok, akiket a legjobb hazai, vagy külföldi vendég dj-k váltanak fel.

TANTERMI SZÍNHÁZI SZEMLE: KENYÉRTÖRÉS Udsolgt
13 Event

TANTERMI SZÍNHÁZI SZEMLE: KENYÉRTÖRÉS

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Zenegyerekeknek

Eötvös10 Művelődési Ház

Interaktív koncertélmény gitárral, furulyákkal, népszerű magyar és angol nyelvű gyermekdalokkal, népdalokkal, mondókákkal.

Ringató a Lóvasúton

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.