Podujatie


Aktuálne podujatia



A Győri Filharmonikus Zenekar két nagy osztrák mester műveit szólaltatja meg a Sándor-bérlet soron következő hangversenyén. Elsőként Mozart 1785-ben komponált d-moll zongoraversenye csendül fel, amelynek komor hangvételű nyitótételét nem véletlenül hozzák kapcsolatba az azonos alaphangnemű Don Giovannival, majd utóbb a Requiemmel. Persze Mozart nem hazudtolja meg magát: a versenymű további tételei a karakterek-hangulatok elképzelhetetlenül gazdag választékával gyönyörködtetik a hallgatót. A zongoraverseny igényes magánszólamát az utóbbi időben élénk nemzetközi érdeklődést keltő francia zongoraművésznő, Eloïse Bella Kohn szólaltatja meg. A hangverseny második félidejében Anton Bruckner életművének egyik legfontosabb darabja, az 1884-ben bemutatott VII. szimfónia csendül fel, amely a zeneszerző életében legnagyobb sikerű művének bizonyult, s ma is egyike legtöbbet játszott alkotásainak. A Győri Filharmonikus Zenekart az együttes mindig szívesen látott vendége, a 75. születésnapját a hangverseny napján ünneplő Martin Sieghart vezényli.

Tipy


Rameau és kortársai operáinak felvétele után Vashegyi György ezúttal az Armide-ot, XIV. Lajos udvari zeneszerzőjének remekművét vezényli. Lully utolsó lírai…

Idők hangja A Kodály Kórus kortárs koncertje a BMC-ben.

A zenészcsaládba született, csodagyerekként feltűnt Varijashree Venugopal úttörő módon emelte be klasszikus karnatikus indai zenei gyökereit a jazz közegébe.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.