

Közreműködik: Kemény Lili – próza, Szabó Benedek – ének, gitár
Moderátor: Valuska László
Nem címmel jelent meg 2024 elején Kemény Lili regénye, amely tavaly ősszel elnyerte a legjobb prózakötetnek járó – tizedik alkalommal átadott – Margó-díjat. Ahogy a laudációban elhangzott, „Kemény Lili az én-feltárás és a szembenézés során olyan nyelven szólal meg, ami Freudról, az alkotásról és az elbukásról, a finoman szólva is összetett párkapcsolatairól, a drogozásról és a szexről hasonlóan képes beszélni”. A provokatív önéletrajzi regény szól a saját hang kereséséről, az alkotói kérdésekről, a családi és társadalmi elvárásokról és a felnövésről is. Ehhez kapcsolódik Szabó Benedek, a Galaxisok énekes-dalszerzője, akinek történetei egy generáció hangulatát fogalmazzák meg. 2013-as indulása óta a zenekar nyolc lemezt adott ki: az első, Kapuzárási piknik című albumuk óta mesélnek felnövésről, szerelemről, csalódásról, közérzetről. Szabó Benedek egyik kedvenc könyvét, David Foster Wallace Végtelen tréfáját – Sipos Balázzsal közösen – Kemény Lili fordította le.
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és…
Giacomo Puccini BOHÉMÉLET Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!