program


Dato



FÖLDVÁRI NYÁRI ESTÉK 2026.
Július 3. péntek 18:00
Esőnap: július 4. szombat 10:30
APACUKA ZENEKAR

Az Apacuka zenekar Magyarország egyik legismertebb és legkedveltebb gyerekzenekara, amely évek óta gondoskodik a családok felhőtlen szórakozásáról. Dalaik játékosak, fülbemászóak és könnyen énekelhetők, így a gyerekek már az első refrénnél bekapcsolódnak a közös muzsikálásba.

A koncerteken nemcsak hallgatni lehet a zenét: tapsolás, tánc, mozgás és sok nevetés teszi teljessé az élményt.
Az együttes célja, hogy a zene szeretetét már egészen kicsi korban átadja, miközben értékes, vidám és kreatív tartalmat kínál. Műsorukban saját dalok és ismert gyerekdalok egyaránt helyet kapnak, modern hangszerelésben, lendületes előadásban. Az Apacuka koncert garantáltan mosolyt csal minden arcra – igazi közös élmény, ahol a család apraja-nagyja együtt énekel és táncol.

PÅ PLAKATEN


Harmadik alkalommal érkezik a Müpába az orgonajátékával a közönség elragadtatását mindannyiszor kiváltó Wayne Marshall.

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak…

A Fonogram díjra is jelölt, az új magyar könnyűzene egyik legérdekesebb feltörekvő arcának nevezett Mehringer három éve alkot és koncertezik…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.