Person

Gábor Presser
3

Gábor Presser

A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes.
Az ő nevéhez köthető a Scampolo, az Omega és az LGT együttesek dalainak jelentős része.
Az LGT alapító tagja.
Szólóalbumaival együtt diszkográfiáján több mint 50 lemez szerepel, de más előadóművészeknek…

 Fortsæt

Nuværende programmer

Pinokkió

Vígszínház

zenés családi roadmovie 10-től 100 éves korig

Presser Gábor – Sztevanovity Dusán – Horváth Péter: A PADLÁS

AGORA - Művelődési és Sportház

Ez a játék legalább annyira filozofikus, mint a klasszikus mesék többsége: egyszerű, élvezhető, sőt szórakoztató képletbe helyezi a létezés…

Az élet mint olyan

Vígszínház

Tragikus komédia szünet nélkül.

A padlás

Vígszínház

félig mese félig musical 9-99 éves korig, két részben

KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL

Marczibányi Téri Művelődési Központ

A SZINDRA TÁRSULAT előadása üzenet a mai fiataloknak, hogyan veszíthetjük el egymást, és magunkat egy fesztivál mámorában.

A padlás

Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület

félig mese - félig musical 9-99 éves korig 2 részben

A magyar könnyűzene kiemelkedő személyisége, az egyik legsikeresebb zene- és dalszerző, billentyűs, énekes.
Az ő nevéhez köthető a Scampolo, az Omega és az LGT együttesek dalainak jelentős része.
Az LGT alapító tagja.
Szólóalbumaival együtt diszkográfiáján több mint 50 lemez szerepel, de más előadóművészeknek is írt dalokat, így Zoránnak,
Demjén Ferencnek, Katona Klárinak, Révész Sándornak, Kern Andrásnak – ugyanakkor a legfiatalabb zenész nemzedék számos képviselőjének is.
A ’70-es években a színházi életbe is bekapcsolódott.
A Vígszínház 1973-ban mutatta be az első magyar musicalt, Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének
zenés adaptációját.
Ezután Presser a Vígszínház több zenés darabjának is zeneszerzője volt (Harmincéves vagyok; Jó estét nyár, jó estét szerelem;
Szent István körút 14; Túl a Maszat-hegyen, s talán a legsikeresebb, már legendás A padlás).
1978 óta a Vígszínház zenei vezetője, ahol önálló estjei teltházak előtt futnak.
2003 végén a UNICEF Magyar Bizottság Halász Judittal együtt jószolgálati nagykövetté nevezte ki.
Feladatuk az UNICEF és a világ gyermekeinek magyarországi képviselete.
2008-ban az ő kezdeményezése nyomán jött létre a Magyar Dal Napja.

Díjak
Erkel Ferenc-díj (1977)
Érdemes Művész (1990)
Huszka Jenő-díj (1996)
Artisjus-díj (1999)
Kossuth-díj (2003)
Prima Primissima-díj (2004)
Pro Urbe Budapest-díj (2009)
Budapest XIII. kerületének díszpolgára (2010)

A 30 éves Amadinda ütőegyüttes, Presser Gábor és Karácsony János Jubileumi Koncertje

GAG Management Kft.
  • Zenész
A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János

  • Erkel Ferenc-, Artisjus-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, Érdemes művész.

  • Vendégművész

  • Zenész, énekes

A Dal a Miénk-Csík Zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor és Karácsony János

A méltóság hangja - Jótékonysági koncert a 30 éves Magyar Hospice Alapítványért

Általános
  • Erkel Ferenc-, Artisjus-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, Érdemes művész.
A PADLÁS

A PADLÁS

Barátság Kulturális Központ
  • Szerző
A padlás

A padlás

Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
  • Szerző
A padlás

A padlás

Békéscsabai Jókai Színház
  • szerző
A padlás

A padlás

Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
  • Szerző
A padlás

A padlás

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Forfatter
A padlás

A padlás

Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
  • Szerző
A padlás

A padlás

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Zeneszerző
A padlás

A padlás

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Forfatter
A padlás -  jótékonysági előadás

A padlás - jótékonysági előadás

Vörösmarty Színház
  • Szerző
A padlás - Pannon Várszínház

A padlás - Pannon Várszínház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Forfatter
A padlás.

A padlás.

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Komponist
Angyal Mellettem - Presser Gábor - Rúzsa Magdi Duett Koncertje

Angyal Mellettem - Presser Gábor - Rúzsa Magdi Duett Koncertje

GAG Management Kft.
  • Zenész
Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett Koncertje

Angyal Mellettem - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett koncertje

  • Énekes, zenész

  • Énekes

Angyal Mellettem Még egy koncert! - Presser Gábor és Rúzsa Magdi Duett Koncertje

  • Anden
Az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri hangversenye

Unisono Bt
  • Zenész, énekes
Az Amadinda és Presser Gábor szilveszteri hangversenye

Az Amadinda és Presser Gábor szilveszteri hangversenye

Unisono Bt
  • Zenész
Az Amadinda, Presser Gábor és Karácsony János szilveszteri hangversenyei

Az Amadinda, Presser Gábor és Karácsony János szilveszteri hangversenyei

Unisono Bt
  • Zenész, énekes
Bereczki Zoltán - Illúzió koncert

Bereczki Zoltán - Illúzió koncert

Pesti Magyar Színház.
  • Zenész
CSÍK + PRESSER - a Csík Zenekar koncertje, vendég Presser Gábor

Kölcsey Központ
  • Zenész
CSÍK ZENEKAR KONCERT - Vendég: Presser Gábor

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Vendég
CZF 2018, Cziffra Fesztivál, Szakcsi-Lakatos Béla, Presser Gábor, Balázs János zongoraestje

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Kossuth-díjas előadóművész
Dalok régről és nemrégről - Presser Gábor szerzői estje

Dalok régről és nemrégről - Presser Gábor szerzői estje

GAG Management Kft.
  • Skuespiller

Én is csak 1 vagyok - one woman show

Én is csak 1 vagyok - one woman show

RS9 Színház
  • Dalok
Falusi Mariann és vendége, Presser Gábor - Dallá vált versek - verssé vált dalok

Müpa
  • Skuespiller
Falusi Mariann, Presser Gábor - Húszegynéhány dalunk

Koncert.hu
  • Zenész, énekes
Ha eljönnek az angyalok ... A Lautitia Kóruscsalád koncertje, Sztárvendég: Presser Gábor

Ha eljönnek az angyalok ... A Lautitia Kóruscsalád koncertje, Sztárvendég: Presser Gábor

GAG Management Kft.
  • Vendég
Jó éjszakát MÁD!  - Presser Gábor, vendég Szabó Tamás

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Anden
Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Móricz Zsigmond Színház
  • Komponist
Jó estét nyár, jó estét szerelem

Jó estét nyár, jó estét szerelem

Móricz Zsigmond Színház
  • Komponist
Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Jó estét nyár, jó estét szerelem_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zeneszerző, zenei vezető
Jótékonysági koncert

Jótékonysági koncert

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Erkel Ferenc-, Artisjus-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, Érdemes művész.
Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

Mind itt vagyunk! Presser Gábor és az Amadinda Előszilveszteri koncertje

Mind itt vagyunk! Presser Gábor és az Amadinda Előszilveszteri koncertje

GAG Management Kft.
  • Kossuth és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész
NŐI POSTA - Oláh Ibolya színházkoncertje

NŐI POSTA - Oláh Ibolya színházkoncertje

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Komponist
OLÁH IBOLYA: NŐI POSTA

OLÁH IBOLYA: NŐI POSTA

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Komponist
POKET 2 DÉLUTÁN

POKET 2 DÉLUTÁN

MOMkult
  • Anden
POKET 2 ESTE

POKET 2 ESTE

MOMkult
  • Anden
POKET 2.5

POKET 2.5

MOMkult
  • Anden
Popfesztivál 40

Popfesztivál 40

Gyulai Várszínház
  • Komponist
Popfesztivál 40

Popfesztivál 40

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
Popfesztivál 40

Popfesztivál 40

Gyulai Várszínház
  • Komponist
Premier

Premier

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
Presser - Dalok régről és nem régről - Presser Gábor szerzői estje

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Anden
Presser 1507. koncert

Presser 1507. koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Anden
Presser 1508. koncert

Presser 1508. koncert

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Anden
Presser Dalok régről és nemrégről

Presser Dalok régről és nemrégről

GAG Management Kft.
  • Zeneszerző
Presser Dalok régről és nemrégről

Presser Dalok régről és nemrégről

GAG Management Kft.
  • Zeneszerző
Presser Dalok régről és nemrégről

Presser Dalok régről és nemrégről

GAG Management Kft.
  • Zeneszerző
Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről

  • Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész

Presser Gábor - Rúzsa Magdi: Angyal Mellettem

Veszprémi Petőfi Színház
  • Énekes
Presser Gábor Dalok régről és nemrégről

Presser Gábor Dalok régről és nemrégről

GAG Management Kft.
  • Zenész
Presser Gábor és vendégei - Jótékonysági koncert az Élet Menete Alapítvány javára

Alapítvány
  • Dirigent
Presser Gábor koncertje - Dalok régről és nemrégről - és más történetek

Presser Gábor koncertje - Dalok régről és nemrégről - és más történetek

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Skuespiller
Presser Gábor önálló koncertje - Dalok régről és nemrégről – és kis történetek

Óbudai Kultúrális Központ
  • Skuespiller
Presser Gábor-Dalok régről és nem régről

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Énekes, zenész
Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
Rúzsa Magdi SKY BAR

Rúzsa Magdi SKY BAR

Budapesti Sportcsarnok Üzemeltető Kft.
  • Zenész
Túl a Maszat - hegyen

Túl a Maszat - hegyen

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
Túl a Maszat-hegyen_

Túl a Maszat-hegyen_

Vígszínház Nonprofit Kft.
  • Zene
Vigyázzunk Budára - Presser Gábor és barátai jótékonysági koncert

Vigyázzunk Budára - Presser Gábor és barátai jótékonysági koncert

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész
VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény

VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény

Általános
  • Vendég

Anbefalinger

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:

Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.