
„Nagyon szeretek élni. Az életért akár még meg is halnék!“
André mostanában mintha kissé feledékeny lenne, valahogy nem állnak össze a dolgok a fejében. A lakása, a lánya, a bútorok... minden és mindenki egyre idegenebbnek tűnik. Anne, a lánya, igyekszik gondoskodni róla, de André nem fogad el semmilyen segítséget, mindenkit elmar maga mellől, és lassan teljesen elveszíti a kapcsolatát a valósággal.
Dénes klasszikus balett hallgató, társaival együtt kisgyerekként került ebbe a szigorú és különleges világba, alig ismeri az iskola falain túli valóságot. Az utolsó előtti évben váratlanul eltűnik az iskolából Barna, a legjobb barátja. Miközben Dénes megpróbálja kideríteni, mi történt a fiúval, belső utazásra indul, amelyen szembe kell néznie önmagával, jó döntés hozott-e, amikor egész életét a balettra tette fel.
Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.
Trianon emlékezete
Kastély Kamaraszínház
Hedry Mária: Árnyéksors
Színmű
Choderlos de Laclos regénye alapján
Fordító: Várady Szabolcs
Ha valakinek nem lenne elég ideje a shakespeare-i életmű átolvasására, netán a mester olyan darabjára is kíváncsi, amelyet talán az ő társulata játszott először és utoljára, annak itt az elszalaszthatatlan alkalom: nézze meg társulatunk három ifjú színészének fergeteges előadását, amely még a tragédiát is harsány kacagássá változtatja. A Kálloy Molnár Péter fordítását felhasználó előadás érettségire készülőknek kiemelten ajánlott! (Kac-kac!)
dráma
színházterem
ajánlott korosztály: 18+
Az előadás teljes ideje alatt meztelenség látható!
Közösségi színházi előadás részvételi filmmel
Milyen szerepet játszik az életünkben az alkohol? Mit fed el, és mit hoz felszínre? Miért iszunk? Mikor iszunk? Mire iszunk? Hogyan találkozunk a problémával fogyasztóként, hozzátartozóként vagy társként? A 1,5 ezrelék egyéni és kollektív szembenézés a félelmeinkkel, szorongásainkkal és vágyainkkal.
„Jön a fordulat. Tudom. Érzem. Már jön, aki azt fogja kiabálni: Félre! El az útból! És csak özönlik a többi is utána, és azt üvöltik mind: "Félre! Helyet! Helyet! Helyet!" Meglátod, a fiatalok mindjárt bekopognak az ajtómon, és..." - részlet a darabból.
Margarída asszony az új tanárnő. Biológia órát tart, de tömény élettan, amit kapunk. Margarída asszony: szétszórt, riadt, erőszakos, perverz, akarnok, szeretetre éhes, komplexusokkal teli, szerencsétlen nő. A „biológia” órának a nézők is részesei, hiszen ők a diákok. Kegyetlenül pontos, mégis groteszk tükör, amiben látnunk kell önmagunkat: Margarídát. A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban.
Benkó-Horváth
A NAGY ERDŐ, MELY TELE VAN HOMÁLYLYAL
avagy rejtélyeit megmagyarázni sokfélekép lehet, a mint kinek-kinek esze, bölcsesége, tapasztalása s jó vagy rossz indulata sugallja
színházterem
időtartam: 45 perc
korosztály: 14+
Egy kortárs előadás a mai ötvenesekről. Rólunk.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.
Június 5-én ismét az Együtt a művészetért! Díjátadó Gála keretében adjuk át az évad legjobbjainak járó díjakat.
„Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének
sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”
Jókai kevésbé ismert Komáromban játszódó regénye két nagy közösség, a katolikus és a református gyülekezet belső háborúját örökíti meg. A földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával azonnal le akarja bontatni a templomot, sőt saját maga ragad fejszét, s vágja bele a templomba. Romboló gesztusa megpecsételi a közösség sorsát, Guthai Táde református lelkész megátkozza Malárdyt, de azt ő sem tudhatja, hogy az átok épp a saját elveszett fia közreműködésével teljesedik be.
Malárdy alispánná választásának évfordulóján, egy városi ünnepségen jelenik meg először az a jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be, és megváltoztatja a Malárdy família sorsát. A fiatalember gyorsan belopja magát a családtagok szívébe, főképp a család szemefényéhez, Hermiához fűzik érzékeny szálak. Malárdy nem akar a lánya boldogságának útjába állni, ezért beleegyezik Kadarkuthy és Hermina házasságába. Az ifjú férj azonban álnevet visel, s az ellenséges protestáns család leszármazottja. Apja, Guthai Thádé, református lelkész az esküvőn leleplezi a fiát, és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák sorozata követi egymást Jókai történetében, a történet végére azonban kioldódnak a konfliktusok, azt is mondhatnánk, hogy szomorú happyend.
A Pódium Színház bemutatja:
Apa csak egy van?!
bohózat némi zenével 2 részben
2025. június 6. 18.00 – ARC-más beszélgetés KOVÁCS ISTVÁNnal,
Dumaszínház est
Káva Stúdió
Időtartam: 90 perc
Korosztály: 14+
Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?
Pintér Béla szürreális víziója a világról. Pontosabban annak csak egy szeletéről, az emberi kapcsolatokról.
Egy darabjaira hullott házasság története. Két menekülési útvonal képkockái, amelyek rávilágíthatnak azokra a hibáinkra, amiket egymás ellen elkövettünk. Miért fullad olyan sokszor kudarcba, amikor egymás felé közelítünk?
Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről, ne adj’ Isten migránsokon keresztül is megérkezhet…
A Reverie című kétfelvonásos est az álmodozás, emlékezés és elmélkedés világába hívja a nézőt. A 2024-ben alakult, fiatal és nemzetközi táncosokból álló debreceni társulat bemutatkozó műsora két különböző hangulatú darabot ölel fel.
Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.