Hudba

Ďalšie podujatia


Tornyai Péter és Zétényi Tamás több száz koncerten játszott együtt az elmúlt 15 évben, különböző, Classicus névre keresztelt formációkban. Emlékezetes volt például Das Wohltemperierte Streichquartett című vállalkozásuk, amelyben a Classicus Quartettel néhány év alatt előadták a vonósnégyes-irodalom összes reprezentatív darabját. 2023 nyara óta Kökény Eszterrel vonóstrióként működnek, és e formájukban először játszanak a Zeneakadémián.

Hangversenyszerű Koncert Az előadás hossza 2 óra szünet nélkül Német nyelven; Magyar, angol és német felirattal.

Bridgerton zenéje szimfonikus zenekar előadásában – először Budapesten! Romantika, intrikák és arisztokratikus elegancia – ez teszi a Bridgerton világát felejthetetlenné, és most egyedülálló lehetőséged van újra elmerülni benne – élő koncert formájában!

FŐPRÓBA Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni, K. 527 vezényel és rendezi: Fischer Iván

Közreműködik: Várallyay Petra – ének, hegedű, zongora

Ezen az augusztusi délutánon a Budapesti Filharmóniai Társaság kamarazenekara kiegészül a budapesti Erdődy Kamaraegyütteseel, melynek alapítója és művészeti vezetője Szefcsik Zsolt hegedűművész. Az együttes az ő irányításával immár több mint három évtizede kutatja és népszerűsíti a magyar zenei örökség rejtett értékeit. Tevékenységüket számos rádiófelvétel mellett 18 hanglemez fémjelzi. Martonvásári kamarahangversenyükön Brunszvik Ferenc, Beethoven barátja és mecénása gazdag – és szerencsésen fennmaradt – kottatárának kincseiből válogatnak.

Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!

Koncert Pápán Az ismert musical színészek koncertje ahol a musical irodalom romantikus szóló és duett dalai szólalnak meg Kéménczy Antal és zongoraművész közreműködésével.

Ganavya a spirituális jazzt, a dél-indiai klasszikus zenét és az ambientet vegyíti stílusában, énekhangja mélyen megindító.

A tbiliszi születésű Giorgi Gigashvili sokáig álmodni sem mert zongoraművészi karrierről, mégis az elmúlt években sorra nyerte a nemzetközi versenyeket, kezdve a vigói megmérettetéssel, ahol idolja, Martha Argerich volt a zsűrielnök.

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.