Musik

Flere events


Arcane zenéje szimfonikus zenekar előadásában – Budapesten! Az Arcane világa lenyűgözte a rajongókat szerte a világon nemcsak lélegzetelállító animációjával, hanem mély történetével és felejthetetlen zenéjével is. Most egy különleges alkalom nyílik arra, hogy ezt a zenei jelenséget élőben is átélhesd – egy szimfonikus zenekar előadásában!

Gubik Petra Junior Prima, Honthy-, Kránitz Lajos-, Petőfi Zenei díjas színművész, előadóművész ezen az esten saját gondolataival, dalaival, történeteivel, kedvelt verseivel, szerepjátszás nélkül áll a közönség elé. „A zene ott van a mindennapokban, átszövi az ember életét, testét és lelkét egyaránt. Gyógyít, szórakoztat, elgondolkodtat, terápiaként is funkcionál. Mi van a zsebemben? című zenei projektemet azért hoztam létre, hogy a koncert folyamán minél több képzeletbeli post-it, üzenet, kerüljön a nézők zsebébe, szellemi érték formájában.”

Huszonkilenc éves basszusgitáros hölgy Indiából. A legtöbbeknek már ennyi információ alapján is azonnal Mohini Dey jut eszébe. Fiatal kora ellenére oldalakat lehete teleírni mindazon művészekkel és fesztiválokkal, akikkel és ahol kilencéves kora óta fellépett. Basszusgitáros édesapja kezdte egyengeti szakmai útját, amelyen eddig találkozott Steve Vai-jal, Zakir Hussainnel, Quincy Jonesszal, Vinnie Colaiutával és – nem utolsósorban – Borlai Gergővel.

A Miénk a ház egy irodalmi koncert, önismereti barangolás. Mindezt a kiváló dalszerző-zeneszerzővel, Hrutka Róberttel, aki színészlemezek tucatjai és lélekemelő filmzenék után most az akusztikus, érett oldalát mutatja meg. És a mai középgeneráció kiemelkedő írójával, Grecsó Krisztiánnal, aki évtizedek után talált vissza az énekelt darabok segítségével a vershez, de aki ezen az estén sem hűtlen a meséléshez.

A 100 Tagú Cigányzenekar a világ legnagyobb és leghíresebb cigányzenekara 2025-ben ünnepli alakulásának 40 éves jubileumát!

Dancing Queen, Money Money Money, SOS, Waterloo, Mamma Mia, Happy New Year, Thank You For The Music, The Winner Takes It All, Fernando és még sok más!

Francia est a kifinomultság, a színek, a hangulatok – és a pátosz – jegyében. Debussy műve, az Egy faun délutánja a születő impresszionizmust, Saint-Saëns két kompozíciója, az a-moll csellóverseny és a rendkívül népszerű Orgonaszimfónia a romantikát képviseli – az utóbbi nem kevés Liszt-hatást is befogadva.

Jodok Vuille - ismertebb nevén JODOKCELLO - a klasszikus crossover új szenzációja, aki most először jön Magyarországra egy monumentális szóló show-val. A svájci Emmentalból származó csellista, aki világszerte több mint 11 millió rajongót inspirál, 2025. november 23-án Budapesten lép színpadra, a Budapest Kongresszusi Központban.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.