Vaskakas Bábszínház

Vaskakas Bábszínház

Történetünk Vannak helyek, melyeknek lelke van. Ahová jó bemenni, ahol jó lenni. Győrben, a Czuczor Gergely és az Árpád utca sarkán a több, mint nyolcvan éve a művészeteket szolgáló, jelenleg a Vaskakas Bábszínháznak otthont adó épület is ilyen: nyitott, színes, barátságos, hívogató… Ki gondolta volna egykor Győrben, hogy Bálint Mihály, aki a város díszpolgáraként tevékenyen részt vett a helyi társadalom életében a múlt század elején, tagja volt a város Művészeti, Irodalmi és Színügyi Bizottságának, valamint Kemény Henrik és Vitéz László neve is összekapcsolható a mai Vaskakas Bábszínházzal? Lássuk sorban ezt a történeti ívet. 1935-ben adták át azt a kultúrházat, melyet eredetileg színháznak szántak Bálint Mihály 240.000 korona adományából, de akkor még nem színházként, hanem többfunkciós művészeti, kulturális intézményként funkcionált. Amikor 1955-ben a Kisfaludy Színház tagozataként Szőnyi Kató vezetésével, a fővároson kívüli első vidéki kísérletként megalakult a bábtagozat, és megérkezett Kemény Henrik Vitéz Lászlóval, illetve Bródy Vera bábtervező, akkor már színház működött az egykori Duna utcai, a mai Czuczor Gergely utcai épületben. A bábosok előadásainak a Radó-szigeten működő KIOSZK épülete adott otthont a színház kamaratermében. Három év, húsz bemutató, köztük a Koldus herceg, a Piroska és a farkas, az Aranyszőrű bárány, a Macskalak, a Pici maci nagy kalandja, valamint sok-sok Vitéz László előadás, amit a győri és a megye településein élő gyerekeknek játszottak a győri bábosok. Hosszú szünet…

Tovább 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17.

Elérhetőségek


Cím: 9022 Győr, Czuczor Gergely utca 17.
Telefonszám: +36-96/512-690 ; +36-20/261-5965
Weblap: https://vaskakas.hu/
E-mail cím: info@vaskakas.hu

Térkép



BESbswy