Eseménykereső

624 program


LGT TÁNCKÉPEK Jegyvásárlás
13 Esemény

LGT TÁNCKÉPEK

RaM-ArT Színház

„Az LGT számokat úgy fűztük össze Presser Gáborral, hogy mese született belőle.
Életünk meséje – táncban."
Sárközi Gyula

Baló Sámuel Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Baló Sámuel Trió

Budapest Music Center

A 2020 tavaszán megalakult trióban Baló Sámuel, Miskolczi Márk és Richter Ambrus tehetsége adódik össze. Együttesük a hagyomány és innováció közti egyensúly fenntartására törekszik, a hangsúlyt pedig a szabad művészi kifejezésre és a spontaneitásra helyezik, így dinamikus koncertjeiken nagy szerepet kap az improvizáció és a zenei párbeszéd, ami általában a felfedezés élményét tartogatja mind saját maguk, mind a közönség számára.

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje Jegyvásárlás
13 Esemény

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje

Kisbér-Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár

Maszat-Az előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Maszat-Az előadás

Kelenföld Montázs Központ

Az egyik legismertebb magyar gyerekszerző, Berg Judit gondozásában és Agócs Írisz rajzaival megjelent Maszat mesesorozat színházi adaptációja, amely 2009 óta az egyik legkedveltebb mese a kisgyermekek körében.

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Josu Okiñena Jegyvásárlás
13 Esemény

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Josu Okiñena

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Az Illúzió Mesterei - Komló Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Illúzió Mesterei - Komló

Komló - Színház- és Hangversenyterem

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

SZEMÁ CEREMÓNIA Jegyvásárlás
13 Esemény

SZEMÁ CEREMÓNIA

Pécsi Nemzeti Színház

Samurai Drive and the Crazy 88 / HEY, JUNE! Jegyvásárlás
13 Esemény

A Middlemist Redből és a Mordáiból ismert Nóvé Soma énekes-gitáros, és az elektronikát és basszusgitárt megszólaltató Riederauer Dániel párosa 2019-ben mutatkozott be Samurai Drive-ként.

The End of the World in Three Acts Jegyvásárlás
13 Esemény

A Shadow Pandemic: Hidden Voices elnevezésű projekt a nők elleni erőszak kérdésével foglalkozik a Covid-19 idején. Ez a gyakran szőnyeg alá söpört kérdéskör a világjárvány alatt felerősödött, a projekt pedig három szinten foglalkozik vele:

Péch Lóránt Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Péch Lóránt Trió

Budapest Music Center

Péch Lóránt zongorista-zeneszerző 2023-ban azzal a céllal hívta életre trióját, hogy saját szerzeményeit combo hangszerelésben is megszólaltassa.

Székely fonó Jegyvásárlás
13 Esemény

Székely fonó

Magyar Állami Operaház

Kodály Zoltán
SZÉKELY FONÓ
Életképek magyar nyelven, magyar és angol felirattal

1948 - csomag nélkül / 1948 - ohne Gepäck Jegyvásárlás
13 Esemény

1948 - csomag nélkül / 1948 - ohne Gepäck

Magyarországi Német Színház

Váczi Dániel Glissonic Trió: Interplanetary Posts – lemezbemutató koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Váczi Dániel az új hangszerben rejlő lehetőségeket aknázza ki triójával.

Bo Skovhus dalestje / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Jegyvásárlás
13 Esemény

A világhírű dán baritont alighanem akkor zárta végérvényesen szívébe a Müpa közönsége, amikor A nürnbergi mesterdalnokok 2013-as produkciójában egy fájdalmas térdprobléma miatt mankóval volt kénytelen járni a színpadon, de ezt a kényszerűen vállalt mozzanatot is képes volt beépíteni felejthetetlen alakításába.

Pelléas és Mélisande Jegyvásárlás
13 Esemény

Pelléas és Mélisande

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Claude Debussy
PELLÉAS ÉS MÉLISANDE
Opera öt felvonásban, két részben, francia nyelven, magyar és angol felirattal

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII. - Castle Edition Jegyvásárlás
13 Esemény

VIVALDI - BACH - GERSHWIN

Hétvégi Ringató a Pesti Vigadóban Jegyvásárlás
13 Esemény

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – ezzel a gondolattal hívjuk a kisgyermekes családokat három év alatti gyerekekkel a Ringató-foglalkozásokra, ahol cél a zenei élmény.

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Kenneth Hamilton Jegyvásárlás
13 Esemény

Liszt Múzeum - Matinékoncert: Kenneth Hamilton

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Pas de Quatre Jegyvásárlás
13 Esemény

Pas de Quatre

Eiffel Műhelyház / Eiffel Art Studios

Balettiskolák seregszemléje két részben

Tűzkő Salamon Quintet, vendég: Jim Rotondi (HU/US) Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert műsorát nagyrészt a sztenderdek és a blues világának egyéni, ám autentikus interpretálása határozza majd meg, ami igazi csemegét és egyben hatalmas élményt kínál a műfaj kedvelőinek.

UNDER500 FESZTIVÁL BÉRLET Jegyvásárlás
13 Esemény

UNDER500 FESZTIVÁL BÉRLET

Artus Kortárs Művészeti Egyesület

Idén is összefogunk és közösen kiállunk a független kortárs művészetért! Az ötödik Under500 Fesztivált június 15-16-án rendezzük meg az Artus Stúdióban. A fesztivál a korábbi évekhez hasonlóan az önkifejezés teljes szabadságának, a formai-átjárhatóságnak és kísérletezésnek biztosít teret. A zene, a performansz, a kísérleti színház, a kortárstánc és a vizuális művészeti formák egyszerre vannak jelen és formálják egymást.

8. Debrecziner Gourmet Fesztivál - 3. nap Jegyvásárlás
13 Esemény

BARTÓK BARCELONÁBAN, VÁRJON DÉNES ZONGORAESTJE Jegyvásárlás
13 Esemény

Bartók Béla 1931-ben Barcelonában és Bilbaóban előadott műsora

BARTÓK BARCELONÁBAN, VÁRJON DÉNES ZONGORAESTJE 2. Jegyvásárlás
13 Esemény

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL VÁRJON DÉNES JÚNIUS 16-I TELTHÁZAS KONCERTJÉT 17-ÉN MEGISMÉTELJÜK!

EREDET / ORIGINS – Táncjáték legendákról, megpróbáltatásokról és hazatalálásról Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csodaszarvas legendáját minden magyar ismeri, ez a mi eredetmondánk, ám valahányszor művész nyúl hozzá, mindig gazdagodik. Az Eredet című Kósart.-előadással mi is elhelyezünk egy csillagot az agancs ágbogán.

Café Society (2016) - A nagy Woody Allen menet / MÜPA FILMKLUB Jegyvásárlás
13 Esemény

Angol nyelven, magyar felirattal.
A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!