Tytuł


Wybierz termin




A program tartalma: Babamasszázs, mondókával kísért mozgásos gyakorlatok. A korai életkor miatt kihasználjuk az anyai testkontaktusra épülő ringatásokat, dédelgetéseket, hintákat. A figyelmi, a finommanipulációs elemeket összekötjük a fej- és törzstartást erősítő tornagyakorlatokkal. Az óra folyamán használjuk a Huple® egyensúlyt és koordinációt fejlesztő eszközt. A csoportos foglalkozás lehetővé teszi, hogy az egyidejű többfunkciós fejlesztés mellett segítsük a gyermek szocializációját.
Az óra folyamán lehetőség van tanácsadásra a korai fejlesztés témakörében.

A programmal szeretnénk egy kis betekintést nyújtani az Alapítvány tevékenységébe, a legkisebbek intervenciós programjába. www.gezenguz.hu

A Gézengúz Alapítvány Győri Intézete 1993 óta van jelen a városban.
Évente több száz gyermeknek segítünk. Többségük koraszülöttként vagy sérüléssel érkezett a világra, szüleik a kórházból hazatérve, szakorvosi beutalóval keresnek fel minket. Sok olyan család is érkezik hozzánk, akik aggódnak gyermekük megfelelő fejlődése miatt, vagy
szeretnének részt venni fejlesztő és tehetséggondozó foglalkozásaink valamelyikén. Célunk a születési sérült, fejlődésükben veszélyeztetett csecsemők, gyermekek kora gyermekkori intervenciójában a magas szintű és komplex egészségügyi szakellátás és abba beágyazott gyógypedagógiai, pszichológiai és egyéb támogató programok biztosítása. Ennek érdekében folyamatos, összetett diagnosztikát és korai, több szakma bevonásával történő intervenciós ellátást biztosítunk a hozzánk fordulóknak. A fejlesztés során egy metodikai gondolatra fűzött individuális szükségletnek megfelelő programot építünk fel, amelyet a fejlődés folyamán fokozatosan bővítünk. Terápiás munkánk során nagy szerep jut az anyának, családnak.
Az egyéni és csoportos terápiás lehetőségek között szerepel 0-6 éves korig a koraszülöttek komplex ellátása, a Neuro-hidroterápia, a dinamizáló analitikus mozgásterápia (DAMT), a Huple®-program, a gyógytorna, a gyógypedagógia és gyógyúszás, illetve ezek kombinációja.

Proponujemy również


A világ gyors változása új kihívásokat állít az oktatás és nevelés elé. L. Ritók Nóra előadása arra hívja fel a…

Steigervald Krisztián generáció kutató számos nagysikerű könyv szerzőjének egész estét betöltő estje, ahol minden a generációkról szól, szóban és esetenként…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.