

“… Jávor Pál 1944-ben a nyilasok börtönébe kerül, mert nem hajlandó elárulni zsidó felesége tartózkodási helyét. Sopronkőhídára, majd Németországba hurcolják. Embertelen körülmények között tartják, kínozzák, vallatják. A magyar film csodálatos egyénisége egyik pillanatról a másikra egy megalázott, meggyötört ember szerepébe kényszerül, de ezt is méltósággal viseli.
Hazatérte után összerakja egy színházi kritikus barátja találmányát, a videomagnó ősét, és abba próbálja elmesélni feleségének, Olgának azt, amit átélt, amin keresztül ment. De arra nem számíthat, hogy az elbeszélés alatt újra átéli a vele történt borzalmakat… A naplóból és a levelekből a nagyközönség számára ismeretlen Jávor Pál-kép bontakozik ki…”
A világsiker most Budapestre érkezik! Gyerekeknek álomszép kaland, felnőtteknek mélyen megérintő történet – közös családi élmény, amire még évek múlva…
Megérkezett a Margitszigeti Színház nagyszabású saját fejlesztésű sorozatának harmadik produkciója ismét, ismert és kedvelt sztártáncosok közreműködésével. (esőnap: augusztus 15.)
Vajon hogy kerül ez a “teddlenerontsd” kiskondás a varázslatos mindentlátó királylány udvarába??? Csak nem ő is hallotta a királyi hírnököt,…
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!