program


Dato



 „Bizonyos vidékek – a mi vidékünk is – valahogy mindig kitermelik a diktatúrákat, a diktatúrák pedig mindig kitermelik ezt a három típust: a bántalmazót, a helyezkedőt és az áldozatot. Ebben a darabban ez a három típus találkozik, és a találkozásuk során megtudjuk, hogy a bántalmazó hogyan válik azzá, ami, és miért teszi, amit tesz. Végső soron azt próbáljuk itt is körbejárni, hogy az ember mitől olyan, amilyen.” /Székely Csaba/

Székely Csaba darabja – a mindenkori áldozatok drámája is. Hogy mi teszi valójában azzá? A másik főszereplő, a kamaszlány, aki a világ kegyetlenségét egyszerűen természetesnek találja, mert ebbe nőtt bele, mert nincs választása, az ellene elkövetett családon belül bűnöket – az apa lelki terrorjait, fizikai kínzásait – rendjének valónak fogadja el, nem kérdőjelezi meg azokat, ezért nem is képes lázadni a helyzete ellene, hiszen abban érzi „otthon” magát.

A magányos és mogorva öreg, illetve a fiatal lány története összeér: mindketten ragaszkodnak a világukhoz, nincs bennük vágy a szabadságra, mert nem ismerik annak lehetőségét. Illetve mégiscsak lehet kiút – ez is benne van Székely Csaba izgalmasan groteszk drámájában.

Az előadás a Rózsavölgyi Szalonban jött létre.
Bemutató: 2019. szeptember 12.

Játsszák:
Dominik: Schneider Zoltán
Alex: Elek Ferenc
Liza: Sztarenki Dóra

Alkotók:
Díszlettervező: Enyvvári Péter
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Dramaturg: Lőkös Ildikó
Rendező: Sztarenki Pál

--
Az előadás hossza: 105 perc, szünet nélkül
Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

 

PÅ PLAKATEN


Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség,…

Közösségi színházi előadás részvételi filmmel Milyen szerepet játszik az életünkben az alkohol? Mit fed el, és mit hoz felszínre? Miért…

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.