Jentl – a legendás jiddis zenés monodráma
A Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer kisregénye nyomán, Michel Legrand dalaival Miklós Tibor adaptációjában, Nagy Anikó Jászai-díjas színművész előadásában
Jentl, a galíciai zsidó lány nem éri be annyival, amennyit egy falusi zsidó háziasszony sorsa tartogat. Arról álmodozik, hogy apja nyomdokaiba lépve a Tóra és a Talmud tudósa legyen. Meghökkentő tervet eszel ki: apja halála után magára ölti annak ruháit, és egy távoli kisvárosban sikerül fölvételt nyernie a
jesívába. Ám azt, aki megszegi a Törvényt, nem kerülheti el a sorsa. Jentl akaratlanul belebonyolódik egy tragikus szerelmi háromszögbe, mígnem a hazugságai okozta bonyodalmak odáig vezetnek, hogy föl kell hagynia álmaival és örökre búcsút kell vennie azoktól, akiket a legjobban szeret. A darab idejében
New Yorkban él magányosan és elfeledetten, és most, a nézőknek meséli el első ízben egy hihetetlen szerelem történetét – amely egyúttal azok története, akik megpróbáltak kitörni a társadalmi elvárások béklyói közül.
Singer megrendítő története a Barbra Streisand főszereplésével és rendezésében készült filmmusical révén vált világszerte ismertté, majd színpadi musical is született belőle. Miklós Tibor, a magyar zenés színház korszakos alkotója úgy gondolta: a darab és a benne fölcsendülő nyolc csodálatos dal stúdiószínpadon még erőteljesebben hatna. Sikerült megnyernie az ötletnek a Nobel-díjas jiddis
írót, Nagy Anikóban, a legendás magyar zenés színésznőben pedig megtalálta azt a művészt, akit mind színészi, mind énekesi kvalitásai alkalmassá tesznek rá, hogy egymaga keltse életre a történet valamennyi szereplőjét. Így vált az életét elmesélő Jentl históriája monomusicallé, egyben műfaji bravúrrá: a nyolc kivételes nehézségű dal az elbeszélésbe ágyazva, a közönségtől karnyújtásnyira
hangzik el, katartikus élményt nyújtva.
Nagy Anikó többféle változatban 1989 óta tartja repertoárján Jentl történetét, amely ezredik előadása felé közeledik, ami önmagában is színháztörténeti értéket kölcsönöz az előadásnak. A jelen, legfrissebb változatot 2022 óta játssza.
Fotók: Marton József Ferenc