Program


Aktuális előadások



Járd ki, lábam!
Fókuszban a koreográfusok: Timár Sándor és Molnár Péter

Koreográfusi életműveket bemutató, tíz éve futó sorozatunkban ősztől a legmeghatározóbb alkotóknak ismét szentelünk egy-egy félidőt. A második koreográfusnemzedék és a táncházmozgalom meghatározó nagy öregje, Timár Sándor koreográfiai mellett a pécsi Mecsek Táncegyüttesből induló, ma már Vas megyében alkotó Molnár Péter mutatkozik meg. Ami sokak mesterének – akit tiszteletből ma is „Mestinek” szólít egy ország – még iskolát kellett alkotnia és forradalmat csinálni a színpadon az autentikusság élharcosaként, az Molnár Péternek és kortársainak már evidencia. A táncok aprólékos, stílushű megismerése és színpadra állítása, hiteles tolmácsolása egészen biztos, hogy összeköti a két különböző korosztályt képviselő alkotót.
Előadók: ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Vasi Kislegényczéh, Timár Együttes, Horváth Zoltán és felesége (Kanizsa Csillagai)


Az előadás után lehetőség nyílik az alkotókkal való beszélgetésre.
A beszélgetés moderátora: Sándor Ildikó
Sorozatszerkesztő: Szögi Csaba

Az előadás időtartama: ~ 2 x 50 perc

Ajánló


Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és…

Nyitókoncert 19:00 Magyar Zene Háza Ifjú Barbárok The young Barbarians

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!