David Titterington orgonaestje - Orgona a központban -

A Slava’s Snowshow egy varázslatos utazás, amelyet minden korosztálynak látnia kell. Egy előadás, amely visszarepít a gyermekkorba, megérinti a lelket, és mosolyt csal mindenki arcára.

„Túl sötét.” „Micsoda posvány!” „Csupa ronda emberről ír!” „Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.” „Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.” „Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!” „Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem...” „Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.” „Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...” „Szörnyű munka!” „Sivár, sivár.”

Az egyszerű sofőr, Schneider Mátyás fuvarozási vállalkozása hirtelen nagyon sikeres lesz. A család gyorsan meggazdagodik, egy nagy villába költöznek és tulajdonképpen azt sem tudják, hogy mihez kezdjenek rengeteg pénzükkel. A feleség úgy gondolja, hogy mint minden gazdagnak, nekik is jár egy lakáj, így aztán szerződteti Hyppolitot, aki elkezdi rákényszeríteni az egyébként egyszerű családra azokat a szokásokat, amelyeket az arisztokrata családoknál látott. A legrémesebb számukra talán az Operába járás, amit az összes családtag a pokolba kíván. Emellett persze szerelmi szál is van a történetben. Nagy András, akiről csak a történet végén derül ki, hogy arisztokrata és aki a lány apjának cégénél dolgozik, szerelmes Schneiderék lányába, Terkába. A lánynak is tetszik a férfi, de Schneiderné inkább a bájgúnár, semmittevő dendihez, Makács Csabához akarja feleségül adni, mert ő a társadalmi ranglétrán feljebb helyezkedik el.   A történet megmutatja, hogyan keverednek össze a társadalmi és a kényszerűségből erőltetett szerepek, a státuszok és a valódi értékek, és aki nevetséges, az hogyan lesz még nevetségesebb.