"Ádámok és Évák Ünnepe"
Balladák
Balladák
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: pondelok, 19. január 2026, 18:00
Az angyalföldi teátrum évek óta kiemelt figyelmet fordít a fiatalok színházi nevelésére. A fővárosi színházak közül elsőként, először 2014/2015-ös évadban hívta életre az Ádámok és Évák Ünnepét. A program célja, hogy az általános és középiskolás korosztályt színházba csábítsák - ezúttal azonban nemcsak nézőként, hanem alkotóként is. A színház szeretete, a közös munka, az együttgondolkodás mind-mind segítik azt a folyamatot, amelynek elsődleges célja, hogy a diákok kipróbálhassák magukat a színpadon.
Az Ádámok és Évák Ünnepére jelentkező iskolák, iskolai csoportok minden évben megtanulnak, bepróbálnak, majd előadnak egy olyan "darabot", amelyet egy nyilvános sorsoláson húznak ki maguknak. A József Attila Színház minden csapat - és annak vezető pedagógusa - mellé biztosít szakmai segítséget, mentort, azaz a színház egy-egy ismert színészét, aki segíti a felkészülést. Minden alkalommal egy megadott témakörben készülnek jelenetekkel, színdarabrészletekkel.
RENDEZŐ: Quintus Konrád
7-10 éveseknek // kb. 130 perc egy szünettel. Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned?
Alen Menken, Stephen Schwartz és Peter Parnell varázslatosmusicalje Victor Hugo ikonikus regényéből, a Disney rajzfilmje alapján készült. A darab érzékenyen mesél a szeretetről, a kitartásról és az önfeláldozásról. Esmeralda, a szegény cigánylány és Quasimodo, a torz külsejű, ám önzetlen harangozó története könnyeket csal mindenki szemébe.
Tegyük fel, hogy megcsalt a férjem – mit teszek én? Sírok, válok, vagy bosszút állok? Lucienne Vatelin tisztességes feleség, esze…
korrupciós komédia
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.