
Belvárosi Betyárok – Lombhullató koncert
Dumaszínház est
Dumaszínház est
16+
Bemutató: 2025. november 8.
Bábtechnika: tárgyjáték
A Liliom az 1909-es ősbemutató óta minden bizonnyal a legsikeresebb magyar színmű, hiszen prózai szövegként is nagy nemzetközi utat járt be, az amerikai musicalverzió (Carousel) pedig csak fokozta a világhírt. A Gobbi Hilda Színpadon Fejes Szabolcs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója viszi színre Molnár Ferenc klasszikusát.
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták. A történet szereplői Doris és George, akik ugyan mással élnek házasságban, mégis minden évben egy februári hétvégét egymással töltenek, az évek során pedig a kaland mély emberi kapcsolattá válik.
Interaktív impróshow. Egy pörgős este tele nevetéssel, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az alap Momentán-élmény.
Önfeláldozás gyerekkorban, felnőttkorban és a párkapcsolatokban
A többféle feldolgozást is megélt alapművet most Grigori Frid egyszemélyes operaváltozatában ismerhetik meg a Budapesti Operettszínház nézői.
Zenés vígjáték
Dumaszínház est
Yvette Bozsik’s solo performance was inspired by Mineko Iwasaki, the protagonist of Memoirs of a Geisha. The performance takes viewers into the lonely, secretive, and personal world of Women of Dance and Art, the memoir of an elderly dancer who always danced with her whole soul. Yvette Bozsik’s iconic partner, Tamás Vati, also features in the performance, which reveals the inner work of a dancer’s self-knowledge, rituals, inner vibrations, and secrets in the triple unity of body, soul, and spirit. Yvette Bozsik’s solo performance was inspired by the autobiography Geisha of Gion by Mineko Iwasaki, the protagonist of the world-famous book and film Memoirs of a Geisha.
Olasz sanzonok, népszerű slágerek töltik meg az előadást, ami a legnemesebb érzelemről; az anyai szeretetről szól.
FÉM. Egy hely, ahol a színházat nem csak nézni, hanem megélni is lehet. Nálunk a tapssal nincs vége a találkozásnak, hiszen a ruhatárban a rendezővel találkozhatnak, a kávézópult mögött az igazgató készíti el a kávét, a színészek pedig – szerepükből kilépve – a kávézónkban leülnek egy italra, hogy találkozhassanak Önökkel. Ez a Fém Színház.
zenés mesejáték egy részben
Az előadás hossza: 80 perc
Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi mű. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született: Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián munkája, a szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is.
OPERETT két felvonásban.
De kié lesz a kutya? (vígjáték) A színdarab Magyarországon a Drei Masken Verlag GmbH München és a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti megállapodás révén kerül színre.
az Ametist Bábszínház előadása
Gombóc Artúr nagyon szomorú… Mindenki csúfolja a kilói miatt. A mértéktelen csoki evés miatt nagyon meghízott. Már alig mer végig menni az utcán, úgy fél, hogy kinevetik és megmosolyogják. Végső elkeseredésében úgy dönt, hogy - mint a többi madár - Ő is télre elköltözik Afrikába.
Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER
Fordította: Merényi Anna
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak
Narcissus explores the delicate balance between human relationships and between love and self-love.
Hazai klasszikusnak számító Kormos István alkotói munkásságának egyik örökbecsű darabja a Vackor a piszén pisze kölyökmackó története. Meséje az identitáskeresésről szól „gyerekbocs” módra. Vackor izgalmas kalandokon keresztül tanulja meg az emberek által alkotott világ rendszerét, s hogy hogyan oldódik meg a kismackó élete, megtudhatjátok, ha eljöttök és megnézitek az Aranyszamár Színház előadását.
Az alkotók célja, hogy a néptánc és a komplex színházi nevelési előadások formanyelvének ötvözésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket.
A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.
Az arab éjszaka
Füge Produkció - SzínMűhely Produkció - Goethe Intézet - Freeszfe Egyesület
- hangszínházi előadás -
Csányi Sándor új, színdarabja: "21 az egyben"
„A sors kegyeltje voltam, hogy mindig nagyszerű dalszövegírók töltötték meg érzelemmel és gondolattal a zenei ötleteimet.
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.