Teater

1982 Programmer


Leenane szépe. Udsolgt
13 Event

Leenane szépe.

Miskolci Nemzeti Színház

A két világháború közötti magyar ipar fellendítői, úgy mint Weiss Manfréd (gépipar), Richter Gedeon (gyógyszer), Aschner Lipót (Tungsram), Goldberger (textil) mind asszimilált zsidók voltak. E zsidó gazdasági elit iskolapéldája Goldberger Leó, ’textilkirály’, aki Horthy személyes barátja, tanácsadója,
kártyapartnere és még képviselői is.

25/26 Bűntény a Kecskeszigeten Brunczel bérlet

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Három magányos, szeretetre vágyó nő egy nyomasztó atmoszférájú, kopár, szinte lakatlan szigeten. Ebbe a környezetbe érkezik Angelo, a titokzatos idegen, egy életerős férfi, aki puszta jelenlétével felszínre hozza és felkorbácsolja az elfojtott vágyakat, gátlástalanul kihasználva helyzetét, a szenvedés, a hiány által generált lehetőségeket.

Megemlékezés Dégi Istvánról
A pokol bugyraiban c. előadás - Dégi István írásai Dégi János olvasatában
Surányi András: Erózió c. filmjének vetítése.

Káosz

Stúdió K Színház

Telefondoktor

Thália Színház

Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani.

Süsü, a sárkány - Hadart Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ

Süsü, a kedves egyfejű sárkány kénytelen elhagyni a sárkányok birodalmát, mert félelmetes háromfejű apja kitagadja.
Bár eleinte mindenki megijed Süsütől, ő hamarosan mégis barátságot köt a kóbor Királyfival. Végül pedig mindketten új otthonra találnak a királyi udvarban.

A Ringató foglalkozásokon megismertetjük a kisgyermekes családokkal a zenei nevelés lehetőségeit. Célunk, hogy a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét. Várunk mindenkit, aki maga is úgy érzi, fontos az, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, aki szívesen énekel, bővíti a dalkincsét, vagy éppen önmaga bátortalan az éneklésben.

Mazsola-bérlet - A legkisebb boszorkány
Báb - színház - varázslat az Aranyszamár Színház előadásában
„Megrendítő varázsmese az önfeláldozásról”

Grincs, aki elrabolta a karácsonyt

Lajosmizse Művelődési Ház

A Grincs magányosan éldegél barlangjában a Kobak hegyen, egyetlen társasága hűséges kutyája, Max. A barlang tele van mindenféle találmánnyal és szerkentyűvel, melyek a házigazda mindennapi kényelmét szolgálják, így a Grincs csak akkor látja szomszédait Kifalván, amikor kifogy az élelemből. Kifalva minden évben karácsonykor megzavarja hősünk magányát az évről évre egyre nagyobb, fényesebb és hangosabb ünnepléssel.

Franz Kafka: Az átváltozás-történet a családi szeretetről Udsolgt
13 Event

„Egy reggel, midőn Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt…”

Így kezdődik a világ egyik legkülönösebb története. De mi van ezután?
Gregor Samsa átváltozik… vagy talán csak mi látjuk másnak?

HALÁL VELENCÉBEN

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció

KULKA JÁNOS megjelenítésében

ZUG - Láthatáron Csoport

Szkéné Színház

kortárs dráma
Ősbemutató: 2025. december 12 – 13., 19h, Szkéné Színház

a Láthatáron Csoport előadása

MUNKÁSRUHA CSIPKÉKKEL
pofon a szabadságnak egy részben
/valós interjú alapján/

Takarásban

Weöres Sándor Színház

Az előadás egy generációs keresztmetszet sodródásról, identitás és boldogság keresésről, életkezdési válságról, kapunyitási pánikról.
Az előadást 18 éven felüli nézőinknek ajánljuk!

Vele ilyen?

Budapest

Miért is vagyunk itt ma este? Hát… ez egy hosszú történet. Volt egy pillanat, amikor azon kaptam magam, hogy a gyerekkorom meghatározó művészei, hirtelen a kollégáim és a barátaim lettek. Millió áténekelt este, átnevetett próbafolyamat és átsírt nehéz pillanat van mögöttünk és ezután az jutott eszembe, hogy talán a közönségünket érdekelné az, hogy pontosan mi is hangzik el a híres színészbüfék cigarettafüstös helységeiben. Mindig egy új kolléga, új példakép, új idol lesz a vendégem, akivel a nagyérdeműt egy olyan zenés kavalkádba invitáljuk, ahol a humor az ének és a színházi sztorik tömkelege lesz a mérőszám.

Godot-ra várva

Budaörsi Latinovits Színház

Két csavargó, Vladimír és Estragon várnak. Hogy kire, maguk sem tudják. Ahogy azt sem tudják biztosan, hogy jó helyen és jókor várakoznak-e, de nem mernek elindulni, nehogy Godot pont akkor jelenjen meg, amikor ők már elmentek. Godot pedig üzen: ma este nem jöhet, de holnap feltétlenül eljön.

A Szerb Antal-kód avagy a Pendragon legenda Udsolgt
13 Event

14+
150 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: árnyjáték, bunraku

VESZÉLYES HÉTVÉGE

Turay Ida Színház

Bízunk benne, hogy izgalmasnak találják majd ezt az 1970-es években játszódó történetet. A kis erdei házba furcsa, nem várt vendégek érkeznek. Kinek, mi a célja a whiskys üveggel? És a gyönyörű asszonnyal? Talán Agatha Christie megoldhatná a csavarokban gazdag történetet, de ez most önökre vár. Izgalom, túlfűtött várakozás, hidegvérű gyilkos, nyugtalanság, zaklatottság, rettegés..

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.

SzexEd: KABARÉ

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

Kinek és minek akarunk megfelelni a szex soràn? Hogyan kell elmenni? Ti már hányszor? Mit csináljak, hogy nekem és a partneremnek is jó legyen? Neked hol a határ? Egyaltalàn mit nevezünk ma szexnek? Nektek mi az intimitáshoz fűződő viszonyotok? Használod még a képzeleted, vagy csak a pornó? Hány centis szőr elfogadható még? Mikor kell elővenni az óvszert?

„Amikor a közönség előtt állok, nagyon igyekszem egy fikarcnyit sem engedni az energiáimból. A legjobbat nyújtom, egész lelkem, egész szívem beleadom a sanzonjaimba, minden alkalommal azon vagyok, hogy emberi kapcsolatot teremtsek a nézőtérrel, közösséget találjak a hallgatóimmal…”

Nostalg_Y • FrenÁk Társulat

Nemzeti Táncszínház

FrenÁk Nostalg_Y-jának célja nem a konkrét korosztályi emlékezés és a nézőket megríkató múltba révedés, hanem a közönség bevonása egy intellektuális és érzelmi asszociációs játékba, ahol senki nem tudja egyértelműen, hogy kiből mi lesz, de a fantázia segítségével mindenki megalkothatja az elvárásainak megfelelő történetet. Véletlenül ütköző, egymáshoz kapcsolható töredékeken keresztül találhatjuk ki, hogy a különböző generációk közti interakciók milyen emberi relációkat rejtenek: például a két fiatal egyén, akik magukban hordozzák időskori önmagukat, és a két idősebb karakter között, akik magukon viselik fiatal énjük döntéseinek következményeit.

Győri Balett: Kippkopp karácsonya Udsolgt
13 Event

Győri Balett: Kippkopp karácsonya

Győri Nemzeti Színház

"Kippkopp a havas erdőben sétált, mikor odaröppent hozzá barátja, a cinke…" kezdődik Marék Veronika meséje egy egészen különleges napról, melyben a kis gesztenyefiú ellátogat a városba, hogy megtudja, miért nőtt fenyőfa egy házban, a szoba közepén. Kalandja során megismerkedik a kis Csillaggal, aki végigkalauzolja őt a díszbe öltözött fenyőfán, s végül megtudja ő is mi is az a Karácsony.

A kóró és a kismadár

Klebelsberg Kultúrkúria

A kóró és a kismadár
- a Magyar Népmese Színház interaktív előadása

Ezüsterdő lakói

KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Ünnepváró bábjáték.
A Batyu Színház előadása.

GRINCS - Aki elrabolta a karácsonyt

VOKE József Attila Művelődési Központ

A Grincs egy cinikus, zsémbes zöld szőrmók története, aki el akarja lopni a karácsonyt, ám végül egy kislány őszinte ünnepi lelkesedése szívhez téríti. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről...

Vitéz László utolsó kalandja

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Vitéz László már nem az a fiatal siheder, akinek egykor megismertük. Haramiák elagyabugyálása helyett palacsintasütőjét ma már csak palacsintasütésre használja – főleg, ha unokája, Paprikajancsi palacsintát szeretne. Egy nap azonban beállít hozzájuk a Halál, mert eljött László ideje. Csakhogy ő nem adja könnyen magát: Jancsival egy mindent felforgató kalandra indulnak, hogy bejárják az eget, a földet és a poklot, kiállják a próbatételeket, és túl járjanak a Halál eszén.

Győri Balett: Kippkopp karácsonya Udsolgt
13 Event

Győri Balett: Kippkopp karácsonya

Győri Nemzeti Színház

Kippkopp karácsonya
A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében

LIPPOGÓ

Magyar Színház

Egyik kezem, itt a vállam… várj, mert összeakadt a lábam. Nagy a gubanc, a kezem, a fejem, a lábam a hátam… Nézd repül a repül a repülök, a nyakadba csücsülök, onnan már könnyen lemászom, de már megint elhagytam a kabátom.
Az előadáson való részvételt 18 hónapos kortól ajánljuk.

A Kis Herceg

Molnár Ferenc Színműhely

Antoine de Saint Exupéry legismertebb ifjúsági regénye alapján!

Operatúra Papagenóval Udsolgt
13 Event

Operatúra Papagenóval

Magyar Állami Operaház

Toronykőy Attila
Operatúra Papagenóval
A gyermekek biztonságos látogatása érdekében szülői felügyelet nélkül a programon való részvétel nem lehetséges.

Lackfi János: HÁROM NŐ, EGY ESET

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Egy temetés. Egy halotti tor. Három nő – és egyetlen férfi emléke, ami összeköti őket. Három különböző élet, három különböző kapcsolat, három, elsőre kibékíthetetlen sors. És egy szoba, ahol a múlt nem hagyja nyugodni a jelent.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.