Kúpte si vstupenku
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Dumaszínház est
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészi küldetésének egyik fontos műsortípusa a Folklór- kalendárium című sorozat, amelyben elfeledett, letűnőben lévő hagyományaink, jeles napi szokásaink élednek újra a színpadon, bepillantást engedve régi fonóbéli esték hangulatába, a lucázás vidám eseményeibe, de láthatják a nézők a babonák világához köthető „boszorkánytáncot” éppúgy, mint a hagyományos betlehemezést
1947-et írunk. A világ éppen ocsúdik a borzalmakból. A csodálatos hangú, törékeny énekesnő megrázó gyermekkoron és szerelmi csalódásain túl már rég úgy hiszi, hogy minden férfi durva, és az időt leghasznosabb mulatással és ivással tölteni.. Ám ekkor megjelenik Marcel Cerdan, a „marokkói bombázó”, és örökre megváltoztatja a kis francia veréb, Edith Piaf életét..
Bram Stoker gótikus horror története szolgáltatja az alapot, s a tánc nyelvén, meghökkentő látvánnyal, sajátos szűrőn keresztül idézi meg az élni vágyó halott, Nosferatu ikonikus alakját.
A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara gondoskodik Somogyi-Tóth Dániel karmester irányításával. Az előadás - mely a 130 éves baletthagyományokra épül - egyszerre ünnepi, friss és magával ragadó, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt ígér.
Nikola Tesla kétségtelenül minden idők egyik legkitűnőbb lángelméje, akinek zsenialitását csak Arisztotelészéhez és Leonardo da Vinciéhez hasonlíthatjuk, egész világunkat átalakító találmányait pedig már kortársai is a kerék és az egyiptomi piramisok jelentőségéhez mérték.
Bözödújfalu egy kis meseszerű hely, ahol békében megfér egymás mellett minden vallás és felekezet: katolikus, református, unitárius, görögkatolikus, zsidó és szombatos. Egészen addig, amíg Észak-Erdély 1940-ben vissza nem tér az anyaország kebelére, és kormányunk figyelme oda nem szegeződik Bözödújfalura. Egyik nap még egyformák vagyunk, másnap már ahányan, annyi félék. És persze nem mindenkinek jár egyenlő bánásmód.
Egy magányos csavargó, akinek semmije sincs – csak a szíve. Egy árva kisfiú, aki minden szeretetre éhes. Egy hideg, szürke utcán a sors egymás útjába sodorja őket. Nincs pénzük, és életük korántsem mentes a kihívásoktól, mégis van valamijük, ami mindennél többet ér: egymás.
A Miskolci Nemzeti Színház zenekarának beavató örömzenéje gyerekeknek és azoknak, akiket magukkal hoznak
Tökéletes szilveszter esti program!
Pörgős vígjáték, ami egy percre sem engedi elkalandozni a nézőt.
Erkel Ferenc
BÁNK BÁN
Opera három felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
A produkció szövege és zenei anyaga a mű ős- és baritonváltozatának felhasználásával jött létre.
Dumaszínház est
Szilveszteri előadás – Ünnepeljük együtt az év utolsó napját!
Az angol kormánypárt egyik képviselője az ellenzék egyik bombázójával csalja a feleségét, és valószínűleg nem is lenne ebből probléma, ha a hotelszoba ablakában nem találnának meg a randevú éjszakáján egy oda nem illő, férfi hullát…
Dumaszínház est
Az Egy óra versek közt előadásain a Miskolci Nemzeti Színház művészeinek társaságában/tolmácsolásában klasszikus és kortárs költők legszebb költeményeit hallhatják a kedves látogatók.
DIÓTÖRŐ
Családi balett 2 felvonásban
104 perc egy szünettel
Művészeti produktum
trash muppetekkel, a DANTE CASINO színészeivel és vendégeivel
BLACK FRIDAY 20% KEDVEZMÉNY!
KUPONKÓD: SISI20
A Habsburg-ház fényűző világa, a császári udvar titkai és a kor hangulatához köthető musical-ek felejthetetlen dallamai most egy különleges estére költöznek Debrecenbe!
Babszem Jankó a hüvelyknyi nagyságú mesehős népmeséink egyik legkedveltebb alakja (számtalan néven ismert, nem csak a magyar, hanem az angolszász és német – Grimm mesékben is: Hüvelyk Matyi, Borsszem Jankó, Pöttöm Palkó).
Parányi termetével, óriási erőt és ravasz furfangosságot egyesítő csodás természetes komikus, és veszedelmes kalandokba sodorják - ezekből kalandokból írt mesét Pavlovits Miklóssal Márkó Eszter.
Rendező: Márkó Eszter
Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a címszerepet alakító Molière a színpadon rosszul lesz, és még aznap meghal.
A Grincs egy cinikus, zsémbes zöld szőrmók története, aki el akarja lopni a karácsonyt, ám végül egy kislány őszinte ünnepi lelkesedése szívhez téríti. Vicces és szívmelengető történet a karácsony lényegéről és az optimizmus megtörhetetlen erejéről...
Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei alakították.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Gyere el! Nem fogsz megváltozni, de lesz a darabban egy-két hozzád hasonló figura. Talán még azt is megtudod, hogy miért ANYÁM ORRA a címe!
Vígjáték két részben
Dumaszínház est
A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a Kodály Filharmónia Debrecen gondoskodik Somogyi-Tóth Dániel karmester irányításával. Az előadás - mely a 130 éves baletthagyományokra épül - egyszerre ünnepi, friss és magával ragadó, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt ígér.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.