Színház

429 program


Szemle / Kizárólag az utókor számára / 6szín Teátrum Jegyvásárlás
13 Esemény

Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.” A bejegyzésekből kibomlik egy különlegesen érzékeny lány története, aki a világháború éveiben vált felnőtté, ebben az időszakban volt először igazán szerelmes, és miközben igyekezett derűvel szemlélni az életet, szembesült a vészkorszak legdurvább intézkedéseivel, amelyek saját családját is érintették.

Gyilkosság az Orient Expresszen Jegyvásárlás
13 Esemény

Poirot nyomozó kényelmes hazaútra vágyik a legendás, káprázatos Orient Expresszen. Csakhogy az előkelő útitársak között akad valaki, aki nagyon gyanús. Annyira gyanús, hogy bele is hal. A gyilkos pedig közöttünk van, hölgyeim és uraim… és nem is biztos, hogy egyetlen áldozattal beéri.

Komédia egy bankrablásról Jegyvásárlás
13 Esemény

1958, nyara – Éktelen drága gyémántot hoznak a Minneapolis City Bankba. Egy notórius fegyenc megszökteti magát, hogy lecsapjon a kőre, közben beszáll mellé a kretén haverja, a szélhámos csaja, meg egy… karbantartó. Elcserélt személyazonosságok, titkolt tervek, szerelmi háromszögek, és egy város, ahol lassan a díszpolgár is gengszter. Ludwig herceg gyémántja pedig csak arra vár, hogy valaki, végre, lopja már el.

Szemle / Gyévuska / Miskolci Nemzeti Színház Jegyvásárlás
13 Esemény

Szemle / Gyévuska / Miskolci Nemzeti Színház

Városmajori Szabadtéri Színpad

A történelmi téma kortárs rezonanciája ma sem vesztett aktualitásából. Nemzeti trauma, örökké fájó sebek, kompország. A tragikus történetet Pintér a tőle megszokott elementáris humorral, elevenséggel és empátiával írta meg.

Huszka Jenő – Szilágyi László: MÁRIA FŐHADNAGY operett két részben Jegyvásárlás
13 Esemény

A bugaci határon; Délibábos Hortobágyon; Van az úgy, kérem néha, néha; Némán várni egy boldog percet; Én mától kezdve csak te rólad álmodom; Nagy árat kért a sors a boldogságért... – ugye mindenkinek ismerősen csengenek az előbbi dallamok?

Pintér Béla és Társulata: Titkaink sajnos elfogyott
13 Esemény

Pintér Béla és Társulata: Titkaink

Pintér Béla és Társulata

Compañía Antonio Gades: CARMEN flamenco tánc-show Jegyvásárlás
13 Esemény

A szenvedélyes és életteli előadás páratlanul hiteles módon jeleníti meg a tradicionális spanyol flamenco kirobbanó erejét és érzelmi töltetét.

(esőnap szeptember 1.)

Oscar Jegyvásárlás
13 Esemény

Oscar

Thália Színház

Claude Magnier legendás bohózatában Louis de Funès 13 év alatt több mint hatszázszor játszotta Barnier szerepét – amit filmen később Sylvester Stallone tett ismertté az egész világon.

Meg se kínáltak-Bödőcs Tibor könyve alapján Jegyvásárlás
13 Esemény

Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.

Carmina Burana • Szegedi Kortárs Balett Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.

Turandot Jegyvásárlás
13 Esemény

Turandot

Magyar Állami Operaház

Giacomo Puccini
TURANDOT
Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

LÉVI STORY! - A FARMERKIRÁLY Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadásban gyönyörű dallamok, vérpezsdítő ritmusok, szívhez szóló klezmer muzsika ragadja magával a nézőt Kerényi Miklós Gábor rendezésében.

Az álarcosbál Jegyvásárlás
13 Esemény

Az álarcosbál

Magyar Állami Operaház

Giuseppe Verdi
AZ ÁLARCOSBÁL
Opera három részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal

NAHÁT! - Kovács András Péter önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Dumaszínház est

A sevillai borbély Jegyvásárlás
13 Esemény

A sevillai borbély

Erkel Színház / Erkel Theatre

Gioachino Rossini
A SEVILLAI BORBÉLY
Opera két felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Világvégre - Kiss Ádám önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Dumaszínház est

Kárpátok visszhangja • Magyar Nemzeti Táncegyüttes Jegyvásárlás
13 Esemény

A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című előadásában olyan válogatást állít színpadra, amely során a lendületes és sokszínű folklórműsorban a magyar nyelvterület legszebb táncait mutatja be, különös hangsúlyt fektetve az eredeti és stílusos előadásmódra.

Függöny előtt - Függöny mögött Jegyvásárlás
13 Esemény

Függöny előtt - Függöny mögött

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Legyen a délutánod a színházé!
FÜGGÖNY ELŐTT - FÜGGÖNY MÖGÖTT

Nagymester Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagymester

Karinthy Színház

Fergeteges, csupa szív történet, parádés szereposztással és élőzenével a Karinthyban.

A sztyeppe hangjai - KAZAH NEMZETI KÓRUS Jegyvásárlás
13 Esemény

A Bakhytzhan Baikadamovról elnevezett, többszörösen díjazott Kazah Nemzeti Kórus 1935-től a Filharmónia részeként működött kisebb vegyeskarként Dmitrij Matsutsin zeneszerző vezetésével, és már 1936-ban sikerrel szerepelt a Moszkvában rendezett kazah művészeti ünnepen. 1939 februárjában a Filharmónia kórusából vált Állami Kórussá, azóta pedig nagy sikerrel koncertezik Kazahsztánban és más országokban. Az énekegyüttest olyan karnagyok vezényelték, mint Borisz Lebegyev, Latif Hamidi, Borisz Orlov, Bakhytzhan Baikadamov és Galina Vinogradova, 1959-től 1991-ig a Szovjetunió Népművésze állami díjjal kitüntetett Anatolij Vasziljevics Molodov állt élükön, jelenleg pedig Kazahsztán kitüntetett művésze, Beimbet Demeuov a vezetőjük. Repertoárjukon szerepelnek népdalfeldolgozások, szvitek, megzenésített költemények, kantáták, oratóriumok orosz és külföldi klasszikus, valamint modern zeneszerzőktől.

Az öldöklés istene / Yasmina Reza / a Kultúrbrigád előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

házaspárbaj egy felvonásban
Időtartam: 90 perc

Három magas nő Jegyvásárlás
13 Esemény

Három magas nő

Városmajori Szabadtéri Színpad

A mély és izgalmas történet három különböző korú nőt mutat be. Eltérő életutakat látunk, ám egyszer csak kirajzolódik, hogy a három nő tulajdonképpen egy, és ami a szemünk előtt pereg, az valójában egyetlen ember élettörténete.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!