
Berecz András ezen az estén nem azt a nagy derék pompás aranyszőke Igazságot keresi, hanem azt a kopott, kicsi szürkét, kinek sokszor üres tarisznya a zászlaja, és a gyomra morog, nem a szája.
Jókai Mór, Petőfi Sándor, Arany János és Liszt Ferenc – mindannyian megelevenednek
ebben az érzelmekkel, zenével és humorral átszőtt előadásban. Egy nő, egy korszak, egy
szenvedélyes élet.
Az előadás mesevilág és szerelmi dráma különös keveréke.
Dumaszínház est
Dumaszínház
Nem a verseket akarom eltáncolni, és nem a versek világát egymás után fűzni,hanem azt szeretném megmutatni, hogy a 21. században nekem mit üzen Pilinszky szellemisége. Ehhez ezt a Pilinszky matériát kell átengednünk magunkon.
A Délibáb Társulat babaszínházi előadása Szutyejev: Miaú című meséje nyomán
ORFEUM HERCEGNŐ - ORSZÁGOS PREMIER III.
Zenés operettkomédia két részben – pezsgő humor, pesti romantika, örök dallamok!
Keserédes szerelmi történet és pontos társadalmi látlelet. A Mikszáth Kálmán századfordulós regényéből adaptált színdarabot Horváth Csaba rendezi.
Írta: Mikszáth Kálmán, Gyarmati Kata
A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL
színmű
190 perc egy szünettel
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták.
A Music Hungary-díjas QJÚB, Radnóti Miklós és Pilinszky János életműve után Csoóri Sándor munkássága előtt tisztelegve hozott létre egy koncertszínházi előadást, amely az eltávolodás és uniformizálódás ellen keres szenvedélyes és egymásra figyeléssel teli válaszokat.
Csillogó világot építünk magunknak, amiben minden szép és jó. Az online kultúra, amiben élünk ezt követeli. Hogyan lehet a legszebb arcunkat mutatni másoknak és önmagunknak? Az énképünket egy online világ hamis képeihez illesztjük.
Franco Zeffirelli filmvilágát idézik Papp Janó jelmezei, amelyek átemelnek ugyan letűnt idők korába, de az ábrázolt emberek és dilemmáik, a megjátszott tétek nagyon is maiak. Mindezt a néző a nápolyi udvar lakójaként nézheti meg.
Komédia a köbön! Egy falrengető vígjáték, amely színpadon és filmen egyaránt nagy sikereket aratott!
El tudsz képzelni jobb programot Halloweenra, mint egy olyan estét, ahol a sötétség nem félelmetes, hanem csábító? Ahol a zene nem riogat, hanem szerelmet vall?
A Vámpírok Éjszakája több mint musical, egy szenvedéllyel és titkokkal átszőtt utazás. Egy este, ahol a halhatatlanság nem átok, hanem örök ígéret.
Dumaszínház est
Nem egy szokványos irodalomórán vagy. Nincs kiselőadás, nincs bemagolt tétel – van viszont pár vers, amelyek többé nem csak papíron léteznek.
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk.
Színház Határok Nélkül
Rideg Sándor- Tímár Péter: Indul a bakterház
Thália Színház Kassa
vígjáték- két felvonás - 100 perc
Dumaszínház est
„Nagyon szeretek élni. Az életért akár még meg is halnék!“
Dumaszínház est
Turnéra indul az ÖT, jön az ÖT Live
Az ÖT hetente jelentkező, népszerű politikai-közéleti vitaműsor, 2020-as indulása óta a szabad vélemények ütközőtere.
Szente Vajk ezúttal is gondoskodott róla, hogy egy felhőtlen estét tölthessünk együtt a Játékszínben!
Az volt a Vízöntő kora. Az volt az önfeledt szabadság, a tánc, a dal kora. De az volt a vietnámi háború kora is. A felesleges katonásdié és az értelmetlen, kegyetlen halálé..
Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.