Színház

1706 program


EGYÜTT A MŰVÉSZETÉRT- Díjátadó gála Jegyvásárlás
13 Esemény

EGYÜTT A MŰVÉSZETÉRT- Díjátadó gála

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

Június 5-én ismét az Együtt a művészetért! Díjátadó Gála keretében adjuk át az évad legjobbjainak járó díjakat.

A kőszívű ember fiai Jegyvásárlás
13 Esemény

A kőszívű ember fiai

Babits Mihály Kulturális Központ

Murlin Mulro / Murlin Mulro Jegyvásárlás
13 Esemény

Murlin Mulro / Murlin Mulro

Magyarországi Német Színház

Kácsor Zsolt: CIGÁNY MÓZES (Katona József Színház) Jegyvásárlás
13 Esemény

Kácsor Zsolt: CIGÁNY MÓZES (Katona József Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

„Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének
sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”

Az elátkozott család-DUNA FESzT Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elátkozott család-DUNA FESzT

Győri Nemzeti Színház

Jókai kevésbé ismert Komáromban játszódó regénye két nagy közösség, a katolikus és a református gyülekezet belső háborúját örökíti meg. A földrengés rövid időre egymáshoz közelíti a vetélkedő felekezeteket: a katolikus Malárdy Ferenc alispán engedélyt ad rögtönzött protestáns fatemplom építésére, de a katasztrófa elmúltával azonnal le akarja bontatni a templomot, sőt saját maga ragad fejszét, s vágja bele a templomba. Romboló gesztusa megpecsételi a közösség sorsát, Guthai Táde református lelkész megátkozza Malárdyt, de azt ő sem tudhatja, hogy az átok épp a saját elveszett fia közreműködésével teljesedik be.

Malárdy alispánná választásának évfordulóján, egy városi ünnepségen jelenik meg először az a jóképű fiatalember, aki Kadarkuthy Viktor néven mutatkozik be, és megváltoztatja a Malárdy família sorsát.  A fiatalember gyorsan belopja magát a családtagok szívébe, főképp a család szemefényéhez, Hermiához fűzik érzékeny szálak. Malárdy nem akar a lánya boldogságának útjába állni, ezért beleegyezik Kadarkuthy és Hermina házasságába. Az ifjú férj azonban álnevet visel, s az ellenséges protestáns család leszármazottja.  Apja, Guthai Thádé, református lelkész az esküvőn leleplezi a fiát, és magával viszi. Romantikus kalandok, intrikák sorozata követi egymást Jókai történetében, a történet végére azonban kioldódnak a konfliktusok, azt is mondhatnánk, hogy szomorú happyend.

ARC-más, titkok a kulisszán innen és túl - Kovács István Jegyvásárlás
13 Esemény

2025. június 6. 18.00 – ARC-más beszélgetés KOVÁCS ISTVÁNnal,

Kocsonya Zsófi: Örökölt bors Jegyvásárlás
13 Esemény

Káva Stúdió
Időtartam: 90 perc
Korosztály: 14+

A világ és a vége Jegyvásárlás
13 Esemény

A világ és a vége

MKUK - Udvari Kamaraszínház

Adott egy világ, amelybe beletartoztunk, minden rezdülésünkkel, idegszálunkkal kötődtünk hozzá, biztos igazodási pont volt, és egyszer csak eltűnik a föld a talpunk alól. Hogyan lehet tovább élni?

MINDEN TEKINTETBEN (Trojka Színházi Társulás) sajnos elfogyott
13 Esemény

MINDEN TEKINTETBEN (Trojka Színházi Társulás)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Egy darabjaira hullott házasság története. Két menekülési útvonal képkockái, amelyek rávilágíthatnak azokra a hibáinkra, amiket egymás ellen elkövettünk. Miért fullad olyan sokszor kudarcba, amikor egymás felé közelítünk?

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza sajnos elfogyott
13 Esemény

Vagyis: Kelet-Európa vs. Nyugat-Európa, egy multikulti családba préselve, akik a szeretet ünnepén épp a szeretetért harcolnak, ami váratlan helyekről, ne adj’ Isten migránsokon keresztül is megérkezhet…

Budapesti bemutató - Reverie • Gradient Kortárs Balett Debrecen Jegyvásárlás
13 Esemény

A Reverie című kétfelvonásos est az álmodozás, emlékezés és elmélkedés világába hívja a nézőt. A 2024-ben alakult, fiatal és nemzetközi táncosokból álló debreceni társulat bemutatkozó műsora két különböző hangulatú darabot ölel fel.

SZOLLÁS ERZSÉBET MŰVÉSZI TORNA CSOPORTJAI Jegyvásárlás
13 Esemény

SZOLLÁS ERZSÉBET MŰVÉSZI TORNA CSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

Az Oroszlánkirály meséje Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Oroszlánkirály meséje

Vörösmarty Művelődési Ház

Mujahid Zoltán – Lénárt László
Az Oroszlánkirály meséje
– gyermekmusical –

BOCSI ESZTER TÁNCCSOPORTJAI Jegyvásárlás
13 Esemény

BOCSI ESZTER TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

BÁRÁNY ILONA KLASSZIKUS BALETT CSOPORTJAI Jegyvásárlás
13 Esemény

BÁRÁNY ILONA KLASSZIKUS BALETT CSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

Sebastian -DUNA FESzT Jegyvásárlás
13 Esemény

Sebastian -DUNA FESzT

Győri Nemzeti Színház

Esthajnal -DUNA FESzT Jegyvásárlás
13 Esemény

Esthajnal -DUNA FESzT

Győri Nemzeti Színház

Repülöm a piros eget, égve reped,
siratom-e, siratom-e majd eleget?
Ha valami így fáj, mélybe talál,
nem a seb, a lélek,
az kiabál.

(Szarka Tamás: Repülöm a piros eget)

Makszim Gorkij első, 1892-ben nyomtatásban is megjelent elbeszélése, a romantikus hangvételű, tragikus szerelmi történetet elmesélő Makar Csudra a neves orosz író egyik legnépszerűbb prózai műve, amely alapján több feldolgozás is készült. A legismertebb ezek közül az 1976-ban kiugró sikerrel bemutatott, Emil Loteanu által rendezett zenés játékfilm, „A cigánytábor az égbe megy”, amely azóta is a szovjet filmművészet legnézettebb alkotásai közé tartozik.

A vén Makar Csudra által elmondott legenda egy büszke cigányfiú, Lojko Zobar és a gyönyörűséges cigánylány, Esthajnal találkozásáról szól, akik egymásba szeretnek, ám a szerelem mindent elsöprő érzését mégis béklyónak tartják, mert útjában áll a szabadságuknak. Mivel egyikük sem akar engedni a másiknak, Lojko végül megöli Esthajnalt.

A szerelem és szabadság fájdalmas ellentétének témája régóta foglalkoztatja Szarka Tamást, a Ghymes együttes legendás költő-zeneszerzőjét, aki számos dalt komponált Gorkij elbeszélésének ihletésére. Megfogalmazása szerint az általa írt cigányballada „két gyönyörű, erős és büszke emberről szól, akiknek annyira erős a szabadságvágya, hogy nem bírják el a világ legszebb kötelékét, és inkább belehalnak”. Szarka Tamás új színpadi művének zenei világa az autentikus cigány népzenében gyökerezik, a nagyszabású produkció látványos vizualitással, lendületes táncokkal és drámai erejű színészi játékkal idézi meg a cigányság folklórját, szenvedélyes lelkületét.

Thomas Mann: HALÁL VELENCÉBEN (Orlai Produkció) Jegyvásárlás
13 Esemény

Thomas Mann: HALÁL VELENCÉBEN (Orlai Produkció)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Havas hegyek között egy férfi mozdul a szállodai szobában. A karmester megszokott rutinnal készülődik az esti koncertre. Múlnak a percek,
türelmesen várja a taxit. Az idő egyre lassabban telik, s nem jön érte senki. A korábban megnyugtató, otthonos egyedüllét egyre idegenebbé
válik számára - valami megváltozott.

DÉKÁNY ÉVA ÉS GÓBI RITA TÁNCCSOPORTJAI Jegyvásárlás
13 Esemény

DÉKÁNY ÉVA ÉS GÓBI RITA TÁNCCSOPORTJAI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Berczik Sára Budai Táncklub vizsgaelőadások

NÁRCISZ • Simon István Jegyvásárlás
13 Esemény

NÁRCISZ • Simon István

Nemzeti Táncszínház

A Nárcisz című előadás az emberi kapcsolatok, illetve a szeretet és az önszeretet törékeny egyensúlyát vizsgálja.

Jancsi és Juliska • Bozsik Yvette Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

Jancsi és Juliska története egyszerre szól a felnőtté válásról, valamint az önmagunkért és a szeretteinkért való felelősségről és kiállásról. A mesék arra biztatják a gyerekeket, hogy önállóan induljanak felfedezőútra, akár saját fantáziaviláguk birodalmában is. A mesékben ugyanis minden nehézséggel meg lehet megbirkózni, nem csak a valóságos, hanem a szorongó képzelet által teremtett veszedelmekkel is.

Lábujjhegyen • Megyeri Léna - Bősze Ádám Jegyvásárlás
13 Esemény

A Lábujjhegyen új évadában ismétjátékra hívja egymást (és a közönséget) a két előadó, Megyeri Léna tánckritikus és Bősze Ádám zenetörténész: minden előadáson egy-egy hívószót vagy témát körbejárva idézik meg a tánc- és zenetörténet legendás alakjait, megkerülhetetlen mesterműveit és lebilincselő történeteit.

AMIKOR TALÁLKOZTAM BARISNYIKOVVAL (6SZÍN) Jegyvásárlás
13 Esemény

AMIKOR TALÁLKOZTAM BARISNYIKOVVAL (6SZÍN)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Monodráma

Pocahontas Jegyvásárlás
13 Esemény

Pocahontas

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Zenés mesejáték a Turay Ida Színház előadásában

Kizárólag az utókor számára sajnos elfogyott
13 Esemény

Janikovszky – lánykori nevén Kucses – Éva tizenkét és tizennyolc éves kora között, 1938-tól 1944-ig vezette a naplóját. Negyedik naplófüzetének borítóján ceruzával írva ez áll: „Kizárólag az utókor számára.”

Sétálószínház Rómeóval és Júliával Jegyvásárlás
13 Esemény

SÉTÁLÓSZÍNHÁZ RÓMEÓVAL ÉS JÚLIÁVAL

A SCENE MŰHELY ELŐADÁSA
1 felvonás 70 perc

A brémai muzsikusok Jegyvásárlás
13 Esemény

A brémai muzsikusok

Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.

A brémai muzsikusok
Magyar Népmese Színház
- interaktív mesejáték -


Halász Rita: Mély levegő sajnos elfogyott
13 Esemény

Halász Rita: Mély levegő

Szolnoki Szigligeti Színház

Talán mindenki életében eljön az a pont, amikor legszívesebben visszaköltözne a gyerekszobájába és végignézné élete legfontosabb döntéseit. Az előadás főszereplője, a kisgyerekes, képzőművész Vera arra keresi a választ, hogy miért úgy történtek vele a dolgok, ahogy. Az előadás egy válás története, de annál még sokkal több. Szó van benne elnémulásról és szembenézésről, emlékekről, lazaságról, hóhullásról és kánikuláról, de legfőképpen az önmagunkhoz való hazatalálásról.

4 évszak - vígjáték két részben Jegyvásárlás
13 Esemény

A Liliom Produkció új előadása feszültséggel teli viszonyokról, egymás közötti játszmákról, mindennapi hazugságokról és nem mindennapi titkokról szól.

Boldog születésnapot avagy Hatan pizsamában Jegyvásárlás
13 Esemény

vígjáték 2 részben

Szilágyi Domokos – Hervay Gizella-est / Vers-estek a Müpában sajnos elfogyott
13 Esemény

Ha a 20. század irodalmi párosait kell megnevezni, a Mészöly Miklós–Polcz Alaine házaspár mellett Szilágyi Domokos és Hervay Gizella szintén említést érdemel, bár közös életük nem tartott sokáig. Kettejük életútja külön-külön is izgalmas felfedezést ígér, ugyanakkor költői nyelvük is változást hozott a korábban uralkodóhoz képest.

Jon Fosse: Őszi álom sajnos elfogyott
13 Esemény

Jon Fosse: Őszi álom

Szolnoki Szigligeti Színház

A friss Nobel-díjas Jon Fosse Magyarországon járva tanulta azt a kifejezést, amit ő azóta az igazán jó és intenzív színházi élmény meghatározásaként használ: „Ugye milyen jól kifejezi egy színházi pillanat nagyszerűségét, ha azt mondjuk, angyal megy keresztül a színpadon? – kérdezi Fosse és így folytatja: Annak, aki részt vesz egy színházi előadásban, az a dolga, hogy minden tőle telhetőt megtegyen, hogy az angyal, ha akar, keresztülmehessen a színpadon.”

Florian Zeller: A Fiú Jegyvásárlás
13 Esemény

Florian Zeller: A Fiú

Aba-Novák Agóra Kulturális Központ

dráma

Lélekfitnesz Jegyvásárlás
13 Esemény

Lélekfitnesz

Szolnoki Szigligeti Színház

Koncertelőadás Lackfi János verseire, a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadása.

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!