Theatre

1682 program


Kalamazoo Buy tickets
13 Event

Kalamazoo

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár

Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! A remek humorú írópáros fordulatos komédiája megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában.

Lánybúcsú - musical Buy tickets
13 Event

Lánybúcsú - musical

Liliom produkció

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

Lánybúcsú Buy tickets
13 Event

Lánybúcsú

Szarvasi Vízi Színház

A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.

Az összejövetel persze nem megy olyan simán, mint ahogy azt eltervezték, hiszen a nyaralótulajdonos színésznő mama és Erzsike, a – szinte családtag házvezetőnő – minderről semmit nem tud. A villában sorra megjelennek a nem várt vendégek, a vendégek vendégei, még olyanok is, akikre senki nem számított vagy akire mások régóta várnak. Előkerül a pezsgő és egyéb innivalók így nemcsak a vendégek, de a bonyodalmak is egyre szaporodnak, a csontvázak pedig csak úgy potyognak a szekrényből. Ráadásul Laura sütije kifejezetten nehezíti a helyzetet…

The Attic Buy tickets
13 Event

The Attic

Vígszínház

Half tale - half musical
for ages from 9 to 99

Bolondok tánca Buy tickets
13 Event

Bolondok tánca

Radnóti Miklós Színház

Birinszkij vígjátékában görbe tükröt tart egy feudális berendezkedésű, korrupt, bürokratikus, a kisebbségekkel szemben rendszerszinten diszkriminatív társadalomnak, mint amilyen Oroszország volt a huszadik század elején. II. Miklós cárral és az uralkodó társadalmi osztállyal szembeni egyre növekvő elégedetlenkedés sztrájkokhoz, tiltakozásokhoz, lázadási hullámokhoz vezetett országszerte.

Halál Velencében Buy tickets
13 Event

Halál Velencében

Átrium Színház

Orlai Produkciós Iroda - Füge Produkció

KULKA JÁNOS megjelenítésében

MITEM 2025 - HISZEK A SZERELEM LEGENDÁJÁBAN - a Troubleyn/Jan Fabre Társulat előadása Buy tickets
13 Event

A világhírű rendező, Jan Fabre és társulatának előadása, egy levél formájában írt vallomás, melyben egy férfi szól szeretett kedveséhez. Mélyen személyes és lírai szöveg, amely a szerelem és az elengedés kettősségét vizsgálja.

2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ackroyd gyilkosság - krimi Buy tickets
13 Event

A számos rejtélyes és titokzatos ügyet felgöngyölítő, kiváló belga nyomozó, Hercule Poirot nyugdíjba vonul. Békés nyugdíjas éveit élvezendő, a barátságos, de kissé álmatagul eseménytelen angol uradalmi birtokra, King’s Abbott-be költözik.

VÁLÓTÁRSAS - VISEGRÁDI NYÁRI SZÍNHÁZ Buy tickets
13 Event

VÁLÓTÁRSAS - VISEGRÁDI NYÁRI SZÍNHÁZ

Thermal Hotel Visegrád mellett

szabadtéri előadás

Esőnap: 2025.07.30. 20.30

Zserbótangó Buy tickets
13 Event

Zserbótangó

Új Színház

A színpadi játék két „nyugállományba vonult” színésznő történetét meséli el, akik élethelyzeteikből adódóan közös albérletbe kényszerülnek. Társbérletük kacagtatóan szatirikus helyzetek, nosztalgikus visszaemlékezések és komikus sorsfordulatok kavargó forgatagává válik.

Buy tickets
13 Event

Gregor Bernadett estje Karády Katalin emlékére

Alul semmi Buy tickets
13 Event

Alul semmi

Móricz Zsigmond Színház

Csupaszív, szellemes történet, magával ragadó dallamok, igazi slágerek..

Titok • PR–Evolution Dance Company Buy tickets
13 Event

Csillogó világot építünk magunknak, amiben minden szép és jó. Az online kultúra, amiben élünk ezt követeli. Hogyan lehet a legszebb arcunkat mutatni másoknak és önmagunknak? Az énképünket egy online világ hamis képeihez illesztjük.

Szemle Plusz/ A kétfejű fenevad- Miskolc Buy tickets
13 Event

Szemle Plusz/ A kétfejű fenevad- Miskolc

Városmajori Szabadtéri Színpad

Budavár visszafoglalásának idején, miközben a német-római császár serege a török szultánéval birkózik, egy kálvinista deák menekül át az országon, s viszi magával messzi és tarka világokról szóló, szerelmes történeteit.

Showlánc, a Truváj és Trécs utódja Buy tickets
13 Event

Showlánc, a Truváj és Trécs utódja

Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Kapunyitás: 17:00
Rossz idő esetén Művészetek Házában kerül megtartásra.

Lemons,Lemons,Lemons,Lemons, Buy tickets
13 Event

Vígjáték

Sárkányék háza Buy tickets
13 Event

Sárkányék háza

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Bábjáték

RÉM RENDES VENDÉG Buy tickets
13 Event

RÉM RENDES VENDÉG

Szegedi Szabadtéri Játékok

a Játékszín vendégjátéka

esőnap: augusztus 03. (vasárnap)

Angyalok Amerikában - Első rész: Küszöbön az ezredforduló Buy tickets
13 Event

2025 márciusára egy mára klasszikussá vált, ikonikus kortárs színdarab bemutatására készülünk: Nagy Péter István rendezi Tony Kushner Angyalok Amerikában című kétestés drámájának első részét, a Küszöbön az ezredfordulót.

Fehér babák - színházi est Cseh Tamás és Bereményi Géza dalaival Buy tickets
13 Event

Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.

Oscar Buy tickets
13 Event

Oscar

Szarvasi Vízi Színház

Arisztokratikus környezetben, Barnier szappangyáros villájában játszódik a humoros történet, félreértésekkel, szerelmi háromszögekkel, eltitkolt gyermekekkel, táskák elcserélésével fűszerezve.
A főhős, egy lánygyermekes családfő múltjából és jelenéből régen látott, vagy éppenséggel nem várt szereplők bukkannak fel, így egyetlen délelőtt kell ráébredne arra, hogy a lánya terhes, egy alkalmazottja kirabolta, és ezeken az elhanyagolható csekélységeken kívül is számos egyéb bonyodalom forgatja fel jól felépített polgári életét. Bertrand Barnier sajnos nem tud jó és egyértelmű válaszokat adni a sors eme kihívásaira, az események fokozatosan föléje tornyosulnak és elnyomják, az egymást követő félreértés- és katasztrófasorozat pedig alaposan próbára teszi a szereplőket és a nézők rekeszizmait egyaránt.
A nagyszerű francia vígjátékból két film is született: egyikben Louis de Funes alakította a főszerepet (1967), a másikban Sylvester Stallone (1992).

Jövőre veled ugyanitt. Buy tickets
13 Event

Jövőre veled ugyanitt.

Pesti Művész Színház SZE

Csókos asszony Buy tickets
13 Event

Csókos asszony

Csiky Gergely Színház

operett

A Pál utcai fiúk Buy tickets
13 Event

A Pál utcai fiúk

Weöres Sándor Színház

Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi mű. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született: Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián munkája, a szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is.

Teljes lényeddel Sold out
13 Event

Teljes lényeddel

Thália Színház Nonprofit Kft.

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.

Kovács Viktor–Kovács Dominik-est / LITERÁRIUM – Kortárs írók a Müpában Buy tickets
13 Event

And then something suddenly happens; something extraordinary that makes the entire industry and reading community take notice at once: the novel entitled Lesz majd minden (Everything Shall Be) is published by two identical twins, mainly known until then as playwrights.

The Dohány Street Sheriff Buy tickets
13 Event

The Dohány Street Sheriff

Örkény István Theatre

According to the renowned director, János Mohácsi and his former students we can do so with the help of Jewish jokes and songs, documents from the 30’s and 40’s, and by reciting them – in pitch darkness.

Jan De Hartog: Hitvesi ágy Buy tickets
13 Event

Jan De Hartog: Hitvesi ágy

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

A történethez a nászéjszakán csatlakozunk, majd 35 éven át utazunk Agnes és Michael házasságának hullámvasútján. A könnyfakasztóan vicces – illetve könnyekig megható; a halálosan komoly – illetve végtelenül nevetséges helyzetek sorából kirajzolódik két ember egy életen át tartó kapcsolata, amit a szeretet számtalan arca tart életben.

THE HARE’S EARS Buy tickets
13 Event

THE HARE’S EARS

Örkény István Színház

Beastly good fun embedded in ancient stand-up comedy on the subject of human frailty. An evening of didactic dance and song, in enchanting quotation marks. Come ruminate over these questions with the ruminants. Two acts in unusually fine feather.

Ray Cooney: Páratlan Páros Buy tickets
13 Event

"Mary izgatottan várja haza wimbledoni otthonába férjét, John Smith taxisofőrt, aki túl sokat késik.
Az asszony ezért úgy dönt, felhívja a helyi rendőrséget, hátha hitvesének baja esett.

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.