Musik

848 Programmer


Vörös István Zenekaros koncert - főszerepben a 80-as évek dalai Køb Billetter
13 Event

A koncerten kapható lesz CD-n a „Hallgass, ha jót akarsz! – A legjobb Vörös István dalok 8.” című album, melyet a koncert után a művész dedikál.

SHADOWS MAGIC BAND Klub Køb Billetter
13 Event

SHADOWS MAGIC BAND Klub

Őrmezei Közösségi Ház

Élőzenés táncparty

Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII. Køb Billetter
13 Event

VIVALDI - BACH - GERSHWIN

Chansons & Paris (utolsó előadások) Køb Billetter
13 Event

Francia sanzonok, párizsi hangulat várja a FÉM Pódiumán fellépő színészpárosunkra kíváncsi érdeklődőket. Az évadban már csak 2 alkalommal!

Alig látszom ,mégis játszom zenés-interaktív előadás Køb Billetter
13 Event

Tamás bácsi és gitárja, mint sólyom madár utazik erre-arra, de legjobban az állatok országában tett utazásaival szeret dicsekedni, ahol találkozott a liliputi lóval, a csodakutyával, a kátai kotlóssal, meg számtalan más, érdekes állattal. És hogy mindez még vidámabb legyen, sokat énekel a gyerekekkel közösen.

Kolompos táncház Køb Billetter
13 Event

Kolompos táncház

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Az 1980-as évek végén egy új név tűnt fel a hazai népzenei életben a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.

VARNUS XAVER BACH & SHAKESPEARE FESZTIVÁLJA A MEZŐLAKI VARNUS TEREMBEN 4. Udsolgt
13 Event

Közreműködők:
MOLNÁR PIROSKA, PÁSZTOR ERZSI, HERNÁDI JUDIT, ESZTERGÁLYOS CECÍLIA, VITRAY TAMÁS, SZACSVAY LÁSZLÓ, RUDOLF PÉTER, JORDÁN TAMÁS, GÁLVÖLGYI JÁNOS, STOHL ANDRÁS, CSONKA ANDRÁS, MÁTÉ GÁBOR, VÁRJON DÉNES, SIMON IZABELLA.

Duo VoCellino - Rohmann Ditta & Szirtes Edina Mókus Køb Billetter
13 Event

ROHMANN DITTA és SZIRTES EDINA MÓKUS koncertje hegedűre és godronkára

Ez a koncert egy utazás – elsősorban fiatal hallgatóknak.

Hangszersimogató klub Køb Billetter
13 Event

Hangszersimogató klub

ÓKK- Kaszásdűlői Kulturális Központ

Hangszersimogató

Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek.

OMNIBUS-koncertek Køb Billetter
13 Event

OMNIBUS-koncertek

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Klasszikus kamarazene Zugligetben!

HÉTVÉGI RANDEVÚ . a Szilver zenekarral Køb Billetter
13 Event

HÉTVÉGI RANDEVÚ . a Szilver zenekarral

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Szilver Zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.

Mit adtak nekünk a rómaiak? Køb Billetter
13 Event

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Benczúr Ház Kulturális Központ

CSODAFORRÁS Alternatív Régizenei Egyesület együtteseinek koncertsorozata
3. rész

Klassz(ik) Liget - New York - Anima Musicae Køb Billetter
13 Event

Klassz(ik) Liget - New York - Anima Musicae

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Városok zenéje az Anima Musicae művészeivel
New York
George Gerschwin és kortársainak művei



Jaeden Izik-Dzurko Køb Billetter
13 Event

Jaeden Izik-Dzurko

Zeneakadémia

A Santanderi Zongoraverseny győztese

˝Crudel Amor˝ - Barokk szalonok kamaramuzsikája Køb Billetter
13 Event

„Crudel Amor” - Barokk szalonok kamaramuzsikája

Bovicelli, Rossi, Strozzoni D’India, Purcell, Lanier, Johnson

re:Verse in English Køb Billetter
13 Event

re:Verse in English

Momentán Társulat

Part improv, part concert, RE:VERSE is an interactive musical comedy show performed by pianist Laszlo Pirisi and vocalist Szandra Szőke.
Improvizált standup-koncert, ezúttal angol nyelven.

Percek tánca - zenés játék Szenes Hannáról a Sabbathsong Klezmer Banddel Køb Billetter
13 Event

Percek tánca - zenés játék Szenes Hannáról a Sabbathsong Klezmer Banddel

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Rendhagyó énekóra - Danubia zenekar: Mozart, a csokigolyók sztárja Køb Billetter
13 Event

Rendhagyó énekóra - Danubia zenekar: Mozart, a csokigolyók sztárja

Impulzusok Køb Billetter
13 Event

Impulzusok

Kodály Filharmónia Debrecen

Kodály Filharmonikusok nagyzenekari koncertje a Kölcsey Központ Nagytermében. Brácsán közreműködik Ludmány Dénes, klarinéton játszik Laskai László. Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

Melodika Project 10! Køb Billetter
13 Event

Melodika Project 10!

Benczúr Ház Kulturális Központ

MELODIKA PROJECT - 10!

Születésnapi meglepetés koncert

Budapesti Fesztiválzenekar koncertje Køb Billetter
13 Event

Műsoron Haydn és Mozart

Project Geminiani / Francesco Geminiani összes hegedűszonátája korabeli hangszereken (6. előadás) Køb Billetter
13 Event

Izgalmas kamarakoncert-sorozatot hirdet a Budapest Bach Consort a 2023/2024-es évadra.

Impulzusok – pótjegyek Køb Billetter
13 Event

Impulzusok – pótjegyek

Kölcsey Központ

Kodály Filharmonikusok nagyzenekari koncertje a Kölcsey Központ Nagytermében. Brácsán közreműködik Ludmány Dénes, klarinéton játszik Laskai László. Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

PIAF! THE SHOW Udsolgt
13 Event

PIAF! THE SHOW

Erkel Színház

A PIAF! The Show bemutatja Edith Piaf életét és karrierjét Nathalie Lermitte előadásában. Az Erkel Színházban lesz 2024. április 16-17-18-19-én. Több mint 50 országban, 400 előadáson láthatták már, 1 millió jegy elkelt. Két részből áll, Piaf legismertebb dalait énekli, egyedi díszlettel és képekkel. Nathalie Lermitte fantasztikus előadása, amelyre várunk mindenkit 2024 év egyik legemlékezetesebb koncertjén.

A HOLLÓ EGYÜTTES 40 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE Køb Billetter
13 Event

A HOLLÓ EGYÜTTES 40 ÉVES JUBILEUMI KONCERTJE

Babits Mihály Kulturális Központ

Azok a boldog békeidők... Køb Billetter
13 Event

Kuplék, sanzonok az 1900-as évekből.

A Trió Patara (TR) koncertje - A 2024-es török-magyar kulturális évad keretén belül Køb Billetter
13 Event

"Három női lélek szívből jövő békekívánsága Patarából a világnak" – ez a mottója a 2020-ban, a világjárvány idején alakult, Patara nevű zenekarnak, ami eredetileg azzal a céllal alakult, hogy a zene gyógyító és egyesítő erejével hozzájáruljon az emberiség jóllétéhez ebben a kihívásokkal teli időszakban, de a mai napig folytatják az akkor elkezdett munkát.

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR: Falusi Mariann, Sárik Péter Køb Billetter
13 Event

JAZZKÍVÁNSÁGMŰSOR: Falusi Mariann, Sárik Péter

AGORA - Művelődési és Sportház

Folytatódik a Sárik Péter Trió Fonogram-díjas sikersorozata: a Jazzkívánságműsor magyarul!

Miskolc Dixieland Band Køb Billetter
13 Event

Miskolc Dixieland Band

Miskolci Nemzeti Színház

A Miskolc Dixieland Band - Dixie klub

Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est) Køb Billetter
13 Event

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pálaudvar
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből”

Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron

Luciano Biondini – Michel Godard – Lucas Niggli Trio (IT/FR/CH) Køb Billetter
13 Event

Három zenész, akik a legkülönbözőbb zenei közegekbe képesek belesimulni, évszázadok és zenei kultúrák szálait összefonva: Luciano Biondini, Michel Godard és Lucas Niggli triója több szempontból is különleges. Biondini az áradó dallamok hazájából, Olaszországból érkezett, Michel Godard francia származású, míg Lucas Niggli évekig élt Kamerunban, mielőtt visszaköltözött volna Svájcba.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.