Musik

986 Programmer


Ünnepi koncert, Bogányi Gergely, Fenyő László, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Vigh Andrea Køb Billetter
13 Event

A Magyar Gyermekorvosok Társasága Ünnepi Koncertje
Heim Pál születésének 150. évfordulója tiszteletére

Køb Billetter
13 Event

Kapunyitás: 19:00



Daveform Quintet feat. Kurt Rosenwinkel / JAZZMŰHELY Køb Billetter
13 Event

A modern jazz műfajában otthonos Daveform Quintet egyedi hangzásával, zenei égtájakat és stílusokat egyesítő eksztatikus zenéjével vívta ki a szakma figyelmét. A formáció olyan kiemelkedő előadók és zeneszerzők találkozása által jött létre, akik egyéni teljesítményeikkel is bizonyították már rátermettségüket a nemzetközi színtéren.

Zorán Turné 2025 Køb Billetter
13 Event

Zorán Turné 2025

Kaposvári Sportcsarnok

ABBA & BONEY M. KONCERTSHOW - SISI NYÁRI SZÍNHÁZ Køb Billetter
13 Event

Egy estére visszarepülhetünk a ’70-es és ’80-as évekbe!

Szulák Andrea és a Stúdió 11 koncert-DUNA FESzT Køb Billetter
13 Event

Szulák Andrea gondolt egyet, és úgy döntött, hogy két kerek évfordulót egy feledhetetlen Jubileumi Gálakoncerttel ünnepel meg.
Az egyik pályafutásának a 40. évfordulója, míg a másikkal a hölgyek nem szoktak foglalkozni, így ő sem igazán. A Máté Péter-díjas dívát a gálaelőadáson a méltán ismert és elismert, 1963-ban alakult és a hazai jazz kiemelkedő zenészeit felvonultató Studio 11 Ensemble fogja kísérni. Az egyszeri és megismételhetetlen esten pályafutása legnépszerűbb slágerei, hazai és nemzetközi szerzők dalai mellett direkt erre az alkalomra hangszerelt kompozíciók is felcsendülnek majd.
Szulák Andrea Jubileumi Gálakoncert a Győri Nemzeti Színházban. Kihagyhatatlan este a musical, a jazz és a popzene szerelmeseinek, egyszersmind egy kerek pályafutás kerek Jubileuma … ha el tudod fogadni könnyedén, mondd így: C’est La Vie!

A 40 ÉVES SZÁZTAGÚ CIGÁNYZENEKAR JUBILEUMI ÜNNEPI GÁLAKONCERTJE Køb Billetter
13 Event

A 40 ÉVES SZÁZTAGÚ CIGÁNYZENEKAR - JUBILEUMI ÜNNEPI GÁLAKONCERTJE KECSKEMÉTEN, A HÍRÖS AGÓRÁBAN

Myung-whun Chung és a Tokiói Filharmonikus Zenekar Køb Billetter
13 Event

A Tokiói Filharmonikus Zenekar még soha nem járt a Müpában, izgalmas élményt ígér tehát Ázsia egyik legjelentősebb, több mint egy évszázados múlttal rendelkező együttesének bemutatkozása. 20. századi programjukat rendkívüli tudatossággal építették fel.

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN Køb Billetter
13 Event

BRIDGERTON ZENÉJE GYERTYAFÉNYBEN

Four Points by Sheraton Hotel

A több száz gyertya fénye varázslatos koncerthangulatot teremt. Az egyedülálló vonósnégyes által előadott program a népszerű sorozat zenéiből ad válogatást, amelyet klasszikus művek és modern popdallamok ihlettek, és amelyek világszerte elnyerték a közönség szívét.

Aranykapu koncert-Daloló erdő Køb Billetter
13 Event

Aranykapu koncert-Daloló erdő

Hegyvidéki Kulturális Szalon

A koncert során 10 lemezünkből válogatunk, a közönség és a mi legkedvesebb dalainkat. Magyar népdalok, gyermekjátékok, saját dalok.





Hans Zimmer gyertyafényes koncert Køb Billetter
13 Event

Hans Zimmer gyertyafényes koncert

Dunakeszi - VOKE József Attila Művelődési Központ

Hans Zimmer filmzene koncert gyertyafényben! Ne hagyja ki ezt a felejthetetlen estét, mely a legszebb filmzenékkel van tele. A koncerten a világhírű filmzeneszerző.Több száz gyertya árasztja el a teret, egyedi hangulatot teremtve a koncertnek.

Angol teazsúr - MATINÉKONCERTEK – Európa ízei Køb Billetter
13 Event

Képzeljük el, hogy egy elegáns angol fogadáson veszünk részt, ahol a zenei élmények épp olyan kifinomultak, mint a teázás klasszikus hagyományai a szigetországban.

Budafoki Dohnányi Zenekar - Queen Symphony & Koncertshow Køb Billetter
13 Event

A látványos koncertshow a Queen legikonikusabb dalait mutatja be szimfonikus köntösben.

Bryn Terfel Wagner-áriaestje / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Køb Billetter
13 Event

Korunk egyik legnagyobb operaénekese a walesi basszbariton, Bryn Terfel. Többször hallhattuk már a Müpában, ezúttal a Budapesti Wagner-napok vendégeként kizárólag a nagy német szerző operáinak kivételes pillanatait idézi fel.

ZENE NÉLKÜL MIT ÉREK ÉN... Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert - SISI NYÁRI SZÍNHÁZ Køb Billetter
13 Event

Két feledhetetlen hang, két zseniális énekes. Cserháti Zsuzsa és Máté Péter dalai a mai napig élénken élnek a lelkünkben. Személyüknek és munkásságuknak állít emléket a koncert.

Nyárköszöntő Ringató Køb Billetter
13 Event

Közreműködők:
dr. Gállné Gróh Ilona, Gáll Viktória

Gryllus Vilmos-Kedvenc Dalok Udsolgt
13 Event

Gryllus Vilmos-Kedvenc Dalok

Városmajori Szabadtéri Színpad

koncert

Óbudai Társaskör Kamarazenei koncert - Zenék a mesék világából Køb Billetter
13 Event

Zenék a mesék világából, nem csak gyermekeknek
Kamarazenei koncert

Halász Judit: Csiribiri Køb Billetter
13 Event

Halász Judit: Csiribiri

Városmajori Szabadtéri Színpad

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli – a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.

NEOTON Nagykoncert Køb Billetter
13 Event

NEOTON Nagykoncert

Peter's terasz

A halhatatlan kedves - Beethoven szerelmének története - Danubia Zenekar Køb Billetter
13 Event

Ma már szinte biztosak lehetünk abban, ki volt Beethoven „halhatatlan kedvese”, legnagyobb szerelme – egyben csalódása. A történetet és a hozzá kötődő gyönyörű zenéket Hámori Máté tolmácsolja.

Best of Musical 2. Lélektől lélekig Køb Billetter
13 Event

Sári Évi Egyházi Géza és Sándor Péter musical műsora

Ha szól a tárogató - Verbunkostól a kortárs zenéig Køb Billetter
13 Event

Verbunkostól a kortárs zenéig

MAGNA CUM LAUDE koncert  „A régi sziget…” Køb Billetter
13 Event

MAGNA CUM LAUDE koncert „A régi sziget…”

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

(esőnap: június 7.)

Morgan James és a Budapest Jazz Orchestra / JazzTime Køb Billetter
13 Event

Jazz, opera, Broadway-musicalek: Morgan James mindegyikben otthon van. Csodás hangja, elragadó személyisége, lenyűgöző színpadi jelenléte többek közt Scott Bradleet is meggyőzte, így 2014-től rendszeresen szerepelt a Postmodern Jukebox videóiban és koncertturnéin.

ék / HEY, JUNE! Køb Billetter
13 Event

Fennállásának tíz éve alatt az ék a magyar underground egyik meghatározó formációjává nőtte ki magát. A kvartett elemi erejű hangzásának, dinamikus és improvizatív játékának kulcsa a tagok alkímiájában rejlik.

Természetesen olasz Køb Billetter
13 Event

Természetesen olasz

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Aram Hacsaturján örmény komponista népszerű alkotása a Hegedűverseny, amelynek fuvolaszólós átirata is létezik. A szerző előszeretettel ötvözte hazájának népzenei elemeit az európai muzsika hagyományos nyelvezetével, így a Hegedűverseny sajátos „ízét-zamatát” is épp a folklorisztikus gyökerű pillanatok adják meg, keleties dallamfordulataikkal, szenvedélyes ritmikájukkal.

Lukács Miklós | Solo Køb Billetter
13 Event

Lukács Miklós | Solo

Budapest Music Center

Lukács Miklós - cimbalom

Zenélő tábor Køb Billetter
13 Event

Zenélő tábor

Győri Filharmonikus Zenekar

Figyeld meg testközelből a Győri Filharmonikus Zenekar életét!
Ismerkedj meg művészeinkkel és a hangszerekkel!
Nyerj bepillantást a kulisszatitkokba!
Szeretsz énekelni, zenélni, táncolni, nevetni? Akkor itt a helyed!

Ms. Lisa Fischer és a Pannon Filharmonikusok / JazzTime Køb Billetter
13 Event

Ms. Lisa Fischer évtizedeket töltött Luther Vandross, a Rolling Stones, Sting, Tina Turner vagy épp a Nine Inch Nails vokalistájaként, miután már saját jogán Grammy-díjat nyert How Can I Ease The Pain című R’n’B-slágerével.

Mesélő Muzsika-Orgonavirágzás Køb Billetter
13 Event

Mesélő Muzsika-Orgonavirágzás

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

A Filharmónia Magyarország családi rendezvénysorozata tavasszal Kecskemétre érkezik!

Az előadást 5 éves kortól ajánljuk.

A KÖLTŐ BEREMÉNYI Køb Billetter
13 Event

A KÖLTŐ BEREMÉNYI

Marczibányi Téri Művelődési Központ

Bereményi Géza és Víg Mihály Cseh Tamás-estje

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.