Hudba

968 Program


Keresztes Ildikó – „Emlékek háza” Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Keresztes Ildikó 40 éves pályafutását ünnepli jubileumi koncertjén, amelyen nemcsak legismertebb dalai, mint a Nem a miénk az ég vagy A csönd éve hangzanak el, hanem eddigi munkásságának meghatározó állomásai is megelevenednek.

Zenélő Udvar Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Zenélő Udvar

Győri Filharmonikus Zenekar

A bensőséges hangulatú Klastrom-udvarban megrendezett, nagy hagyományokra visszatekintő nyáresti hangversenyének műsorában ezúttal a bécsi klasszika nagymestereinek műveit játssza a Győri Filharmonikus Zenekar.

ZENE AZ KELL! - Zenekaros operett- és musical gála Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Zenekaros gálánkon az operett- és musicalirodalom legnagyobb slágereit fűzzük csokorba, mintegy betekintést nyújtva a két műfaj varázslatos világába.

Orgona koncert Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Orgona koncert

Hungária Koncert Kft

A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban.

HAVASI koncert show 2025 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

HAVASI koncert show 2025

Tokaj Fesztiválkatlan

Minden idők legnagyobb tömegeket elérő magyar klasszikus zenei produkciója 2025 nyarán újra Tokajban látható.

Swing á la Django - Falusi Mariann Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Swing á la Django - Falusi Mariann

Kossuth Művelődési Központ - Cegléd

Egy felejthetetlen koncertélmény vár minden zenekedvelőt, ahol a Swing á la Django és Falusi Mariann közös estjén a klasszikusoktól a popzenéig barangolhatunk.

Szenvedély és melankólia - Beethoven, Liszt, Mendelssohn Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ezen az estén a romantikus szerzőké a főszerep. Az első részben Czene Rudolf zongoraművész játszik, a másodikban csatlakozik hozzá Kállai Ernő (az Operaház koncertmestere hegedűn) és Duka Elemér (csellón). A koncert a Klassz a Belvárosban – Komolyzenei Napok az Aranytízben programsorozat részre, mely bérlettel is látogatható.

Zorán Turné 2025 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Zorán Turné 2025

Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

SIX Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

SIX

Debrecen Főnix Aréna

Dalinda Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Dalinda

Müpa

A Dalinda a cappella trió énekesnői – Nádasdy Fanni, Paár Julianna és Tímár Sára –szólóban és más projektjeikkel is a hazai népzenei színtér elkötelezett előadói, együtt pedig egyedülálló módon szólaltatják meg a Kárpát-medence zenéjét.

Budapest Bár koncert Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Budapest Bár koncert

Balatonfüred Kongresszusi Központ

A csodálatos Budapest Bár zenekar ezúttal Behumi Dórival, Lovasi Andrással, Kiss Tiborral, Mező Misivel és Frenkkel érkezik.

Koncz Zsuzsa Koncert Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Koncz Zsuzsa Koncert

Hevesi Sándor Művelődési Központ

XII. Nyitott Ház - Bognár Szilvia: Titoktok – interaktív családi, gyerekkoncert Vypredané
13 Podujatie

Dalok, versek, mondókák, remek muzsika, tánc, mulatság és játék… mi kellhet több egy vidám napra? Megvan! Egy titkokat rejtő égszínkék kendő, egy igazi Titoktok!

ADELE THE SHOW FROM LONDON Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

ADELE THE SHOW FROM LONDON

Budapest Kongresszusi Központ

Élje át egy különleges estét, amelyet napjaink egyik legnagyobb zenei ikonja ihletett! Készüljön fel egy lenyűgöző show-ra a világszerte elismert Adele Hometown Glory Tribute Band előadásában, amely hitelességével és zenei tökéletességével elvarázsolja a közönséget!

Nagyzenekari koncert: Beethoven, R. Strauss Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Hegedűfejedelem
Ludwig van Beethoven: D-dúr hegedűverseny, Op. 61
Richard Strauss: József-legenda, Op. 63

Pál István Szalonna és Bandája & Duka Elemér és zenekara Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az este első felvonásában Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra játszik, a második részben Pál István Szalonna és Bandája. A fináléban a két zenekar együtt lép színpadra és megmutatják, hogy a magyar népzene, a cigányzene és klasszikus zene milyen gyönyörűen össze tud fonódni.

ÁKOS - Metropolis Turné 2025 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

ÁKOS - Metropolis Turné 2025

Tokaj Fesztiválkatlan

Schubert-est, kamarakoncert, Keller Quartet 24/25 G6 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

SCHUBERT
Keller Quartet és a Concerto szólistái

HOBO 80 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

HOBO 80

Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

A zenegyűlölő 1.0 - Danubia Zenekar Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics Péter humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatja meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvét.

Navratil Andrea és Demeter László: Csirip, csirip, te madár… / MINIMATINÉ Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A természet legtehetségesebb énekesei kerülnek a figyelem középpontjába a Müpa Minimatiné sorozatának májusi programján, amely a madarak és a fák napja alkalmából, moldvai csángó népdalok és dunántúli táncok segítségével vezeti be az óvodásokat és kisiskolásokat a madarak csodálatos világába.

Szabó Bence és Vendégei - Kedvenc Dalaim Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Bence pályafutása 3 évesen kezdődött amikor szülei beíratták a helyi zeneóvodába.
Nevelői és tanárai már akkor felfedezték a fiúban rejlő kiemelkedő tehetséget. Bence tizenévesen minden énekversenyt megnyert; 11 évesen szerepelt a Kismenők televíziós tehetségkutató műsorban is, ahol szintén ő vihette haza az első díjat.

Janine Jansen, Paavo Järvi és a Brémai Német Kamarafilharmónia Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Sztárzenekar sztárkarmesterrel és sztárszólistával: 2022-es nagy sikerű koncertje után ismét a Müpában vendégszerepel a Brémai Német Kamarafilharmónia, amely 2024-ben Az Év Zenekaraként Opus Klassik díjat kapott.

Geszti Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Geszti

Tokaj Fesztiválkatlan

Az ország egyik legnagyobb poplegendája, Geszti Péter és zenekara 2025. augusztus 1-jén a Tokaj Fesztiválkatlan színpadán lép fel.

Keep Floyding - Wish You Were Here – In Concert Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Keep Floyding zenekar különleges koncerttel ünnepli a Pink Floyd legendás Wish You Were Here albumának 50. évfordulóját a Várkert Bazárban.

Haydn: Tóbiás hazatérése - Concerto Budapest 24/25 V7 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

HAYDN
Purcell Kórus / Vashegyi

SzPSz 50+ - Szabó P. Szilveszter zenekaros koncertje Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

SzPSz 50+ - Szabó P. Szilveszter zenekaros koncertje

Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ

Budapest Klezmer Band Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Budapest Klezmer Band

Városmajori Szabadtéri Színpad

A Budapest Klezmer Band 35 éves évfordulóját ünnepli ebben az évben. A zenekar alapítója Jávori Ferenc „Fegya”, akinek szerzeményeit, átiratait minden kocnerten hallhatja a közönség, ezzel is népszerűsítve a Közép-Kelet-Európából származó tradicionális zsidó zenét. A produkció egy igazi zenei utazás, ahol az átiratok mellett felcsendülnek Fegya musicaljeiből is részletek.

Zene az kell! - Musical- és operett gála Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Feledhetetlen gálaműsorra invitáljuk Önöket a musical- és operettjátszás csillagainak előadásában! Az est során nem lesz hiány érzelmekből, humorból és kacagásból, felcsendülnek olyan ismert dallamok, mint a Messze a nagy erdő, a Jaj, cica, a Hajmási Péter, Hajmási Pál, a Lehetsz király, a Holnap hajnalig, és A zene az kell.

TAKÁCS NIKOLAS és a SWING A’ LA DJANGO:Életem eddigi története című koncertje Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Ezúttal egy egyedülálló és elragadó együttműködés keretein belül Nikolas Magyarország egyik leginnovatívabb pop-sing formációjával, a “Swing á lá Django” együttessel lép fel a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon!

(esőnap: június15.)

A szófiai Nemzetközi Liszt–Bartók Zongoraverseny győztesei Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A szófiai Nemzetközi Liszt–Bartók Zongoraverseny győztesei

Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont

Lajkó Félix szólókoncertje Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Lajkó Félix szólókoncertje

Ócsai Református Műemlék Templom

Az Ócsai Kulturális Napok keretén belül 2025. május 17-én 18.00 órai kezdettel az Ócsai Református Műemlék Templom falai között szólal meg Lajkó Félix hegedűművész hangszere, mely egy feledhetetlen élményt ígér.

SIX Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

SIX

Győr Audi Aréna

Ünnepi koncert, Bogányi Gergely, Fenyő László, Kokas Katalin, Kelemen Barnabás, Vigh Andrea Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Magyar Gyermekorvosok Társasága Ünnepi Koncertje
Heim Pál születésének 150. évfordulója tiszteletére

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.