Koncert, zene

1218 program


Ezen az estén a zongoratrió-irodalom alapművei, Mozart, Mendelssohn és Schumann szerzeményei szólalnak meg három tehetséges művész előadásában. Korossy-Khayll Csongor Junior Prima díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója, valamint alapító tagja és első hegedűse a Korossy Kvartettnek, amellyel a Bartók Világversenyen döntőbe jutott. Várallyay Kinga zongorista jelenleg ugyancsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza. A zenész családból származó Dolfin Balázs csellista tehetségét és elhivatottságát Junior Prima díjjal jutalmazták, de 2025-ben elnyerte a a Cziffra Fesztivál Tehetség díját is.

Korosztály: 6-10 év

NEKED8 Énekegyüttes

FUGA Budapesti Építészeti Központ

A NEKED8 énekegyüttes a készülő koncertjéhez négy kortárs magyar zeneszerzőt kért fel, hogy írjanak egy-egy nyolcszólamú darabot. Varga Abigél, Dragony Tímea, Vajda Gergely és Szécsi Lőrinc művei a születéstől a halálig ívelő életút egy-egy szakaszának életérzését adja vissza.

Balogh József harmonika koncert

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

Készüljön egyedülálló élményre a koncertterem várakozással teli légkörében, ahol a vonós hangszerek dallamai vezetik végig Morricone mesterműveinek érzelmein.

Boszorkánytánc - disco hajnalig

Táncsics Mihály Műv. Ház

Zene: DJ PEET, DJ MEZRICZKY, az est folyamán fellép Németh Viki

Pedrofon koncert

Madách Imre Művelődési Központ

Rock & roll party

Halász Judit Koncert

Csili Művelődési Központ

18 megjelent lemez után először egész estés filmkoncertet forgattak a művésznővel. A „Csirbiri” koncerten a  filmkoncert zenei anyagából hallható válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait.

A szezon talán legtitokzatosabb című matinéja igazi mesekönyv, egy anekdotagyűjtemény. A zeneszerzők ugyanis olykor a terjedelmes történetek helyett csupán egy-egy benyomást, karaktert, érzést, helyszínt, állatot kívánnak megfesteni a hangok segítségével. Zenei miniatúrák már a barokk korszakban is készültek, az úgynevezett karakterdarabok pedig a 19. században jöttek újra divatba.

HÉTVÉGI RANDEVÚ . az Anonymus Retro Band zenekarral

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú az Anonymus Retro Band zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.

A Kamarazenei csemege koncertsorozat 2017 óta mutatja be a kamarazene irodalom ritkábban hallható műveit, amelyet Onczay Zoltán, Artisjus-díjas csellóművész indított útjára. Zoltán a mannheimi kamarazenekar tagjaként Németországban is szervezett kamara koncerteket, sorozatokat.

LISZT ÉS KORA - XXIV. Liszt Fesztivál | Clara és Robert Schumann levélbeszélgetései, zenés irodalmi est

Disco Dívák

Richter János Hangverseny- és Konferenciaterem

90 PERCES IDŐUTAZÁS A SLÁGEREK VILÁGÁBA
Készülj fel egy felejthetetlen estére, ahol a diszkó aranykorának legnagyobb slágerei kelnek életre három fantasztikus művész előadásában.

Marcellina: A Sexy Saxy Lady

MOM Kulturális Központ

Marcellina 12 évesen kezdte a színpadi éneklést, majd megalapította a Kócbabák triót, aztán a Marcellina Pjt együttest és végül szólistaként szerepelt az elmúlt évtizedekben Európa, Amerika, Dubai, Jamaica és Kína nagyszínpadain. Mindeközben megjelentetett 20 lemezt illetve CD-t és videoklip válogatásokat. Új dalokkal, saját televíziós és rádiós műsorokkal , illetve aktív közösségi médiás jelenléttel tért vissza a hazai zenei életbe.

Korosztály: 1,5-3 év

A népszerű amerikai származású zenész, mesemondó - és három gyermekes apuka - Danny Bain hozza el kedvenc népdalait, gyerekdalait, mondókáit és zenés játékait erre a programsorozatra, ahol a kicsik és nagyok különleges hangszereivel is megismerkedhetnek.

Műsor:
Arnold Schönberg: Verklarte Nacht  Op.4.
Johannes Brahms: B-dúr szextett Op.18.

Diana Krall - Jazzlegendák – a Lexus támogatásával sajnos elfogyott
13 Esemény

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Diana Krallt, az talán a szépség lehetne. Megjelenését, lemezeinek hangvételét és a zenéje által sugallt üzenetet egyaránt leírja.

A Sounds of Diversity olyan zenét mutat be, amely országhatárokon átnyúlva kapcsolja össze több nemzet kortárs művészeit. Tavasszal Ostravában és Katowicében került sor egy-egy koncertre, ősszel pedig a projekt Žilinában és Budapesten folytatódik.

Festum omnium sanctorum – Mindenszentek ünnepe. Ünnepi előadásán az énekegyüttes szent zenével járul hozzá az ünnep elmélyülést hozó hangulatához.

Ringató a Lóvasúton

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni.

33. Sztárvarázs Gála 2025

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház

Gerendás trió - 50 év Gerendás dalai érdekes hangszerelésben

Erzsébetvárosi Zsidó Örökségért Alapítvány

Október 29-én ismét Gerendás Péter csodálatos dalait hallgathatják vendégeink a Csányi5-ben.

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

Jamie Winchester és Hrutka Róbert - Take me home sajnos elfogyott
13 Esemény

Gondoltad volna, hogy idén húsz éves a legendás koncertsorozat? Immár két évtizede, hogy Jamie Winchester és Hrutka Róbert szimfonikus zenekarral dolgozta fel dalait a Müpa színpadán a „Wood and Strings” koncert keretein belül.

Retro páholy - Filmslágerek élő nagykoncert sajnos elfogyott
13 Esemény

Szólisták: CSEPREGI ÉVA, TARJÁN ZSÓFI, NAGY ADRI, PETER SRAMEK, KOVAX

Műsorvezető: LIPTAI CLAUDIA

2025. október 31-én pénteken, 18 órától a Kispesti Obsitos Fúvószenekar születésnapi koncertjére kerül sor a KMO-ban.

A népi örökség példátlanul nagy hatással volt a magyar kultúra kialakulására, annak minden területén. Sajátos zenei, előadóművészeti, építészeti és képzőművészeti világának fejlődését nagyban befolyásolja a mai napig.

Jöjjenek el minél többen, hogy újra együtt tapsolhassunk ennek a különleges zenekarnak és varázslatos művésznek Klein Juditnak!

(Birta Miklós, Zana Zoltán, Fónay Tibor, Szendőfi Péter)

Közvetlenül a Covid előtt 2019 karácsonyán jelent meg az album Generation X címmel, amit aztán a járvány elsodort. Nagy öröm, hogy több éves csúszással, de bemutatásra kerülhet az album.

ANTAL MÁTYÁS 80 Pászti/1 sajnos elfogyott
13 Esemény

ANTAL MÁTYÁS 80 Pászti/1

Nemzeti Filharmonikusok

A Nemzeti Énekkar elődje, a Magyar Állami Énekkar alapítójának és egykori vezetőjének nevét viselő Pászti bérlet nem meglepő módon a vokális zene gazdag lelőhelye, legyen szó a cappella kórusokról vagy oratorikus remekművekről, hazai vagy külföldi kompozíciókról, régi zenéről vagy kortárs alkotásokról.

Oláh Krisztián Quartet

Budapest Music Center

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!