Kúpte si vstupenku
Margó díjas műfordító, szerkesztő, író az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíjas sorozat következő vendége. Legismertebb műve a Holtverseny, melyből színházi adaptáció is készült.
A beszélgetőpartner Vass Norbert, a KULTer.hu egykori szerkesztője, jelenleg a Szépirodalmi Figyelőt és a SZIFONline-t szerkesztője.
"Irgalom, édesanyám...!"
József Attila monodráma
December 4-én, csütörtökön 18 órától különleges élményben lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak a Békés Városi Művelődési Központba: hazánk egyik legismertebb és legsikeresebb üzletembere, Balogh Levente tart inspiráló előadást.
Színészet és szerepek - miként veszi igénybe a személyiséget a színészi hivatás?
Vendég: Mérai Kata színművésznő, dalszerző
2025-ben Róth Miksa születésének 160. évfordulóját ünnepeljük, ehhez kapcsolódóan megújultak a múzeum kiállítótermei is, amelyekben új típusú programokra, és természetesen új művészetterápia eseményekre is várunk benneteket. A RÓTH160 emlékév apropóján ezúttal “sötét termünk”, azaz sötétben ragyogó ólmozott üvegablakaink kerülnek majd előtérbe a csend és a nyugalom témájában szervezett alkalmon.
Sok szeretettel várom az érdeklődőket, akik szívesen megismernék a tango, a „mate” és a Malbec hazáját, ahol szinte állandó az államcsőd veszélye. Bejárjuk majd a Föld 3 millió km2-nyi területét, miközben bemutatom Dél-Amerika második legnagyobb országának egyedülálló természeti kincseit és néhány ember alkotta különlegességet is.
Mit jelent a 21. században a család, hogyan lehet megtalálni a helyünket az élet különböző területei között? Generációk szerepei, generációváltás, és a szendvicsgeneráció kihívásai…
Mikulás Party a Bánki-tó partján
December 5.-én és 6.-án a bánki METTRIN Rendezvény- és Művészeti Központban igazi Mikulás-varázs vár kicsiket és nagyokat! Találkozz a Mikulással, élvezd az ünnepi hangulatot, játékokat és meglepetéseket.
A Mikulás napján játszódó történet főhőse Balambusz, a jóságos kiskrampusz, aki ebben az évben először segíthet a Mikulásnak az ajándékok szétosztásában. Egy váratlan pillanatban azonban eltűnik a zsák. A segítőkész nyúltestvérek és a kötelességtudó kiskrampusz elindulnak, hogy kalandos úton visszaszerezzék az ajándékokat...
Szürrealista filmtörténeti előadás-sorozat IV.
Steigervald Krisztián karácsonyi különleges élményestjén ismételten végigkalauzol minket a generációk világán, hogy szüleink, nagyszüleink vagy éppen gyerekeink és unokáink ne furcsa idegenek legyenek számunkra.
Moldvai csángó táncház a Tázló együttessel
Kedves Szülők!
December 6-án ellátogat hozzánk a Mikulás, és azt ígérte, hoz egy jó hangulatú, ünnepi műsort, majd névre szólóan megajándékozza a gyerekeket. Szeretettel várunk Titeket!
Az új és izgalmas táncos feldolgozás hagyományosan tele van humoros jelenetekkel.
Hamarosan jön a Mikulás, hogy elvigye az ajándékokat a gyerekeknek....a Mikulásgyárban a két kis csintalan krampusz azonban egyáltalán nem akar a feladatával foglalkozni, és ahelyett, hogy az ajándékokat csomagolnák, rosszalkodnak, szórakoznak, ráadásul ahogy telik az idő, a bendőjükbe is több édesség kerül, mint az ajándékzacskókba... mi lesz így a gyerekek ajándékaival?
Szeretnél két óra alatt saját kezűleg elkészíteni egy kosarat? Most lehetőséged nyílik rá! Egy különleges alkalommal fa alapra fonjuk a kosarat, így még azoknak is sikerélményt ad, akik eddig még sosem próbálták a kosárfonást.
Bera Viktor fotós, kulturális menedzser és fotótechnikatörténész nagy érdeklődést kiváltott workshopja, ezúttal felnőtteknek!
Pest-Budából Budapest, Felső Külvárosból Erzsébetváros, Gelb Sámuel helyett Róth Miksa. Város-, kerület-, épület- és családtörténet egy programban!
3i PARty egy fantázia alapú közös táncolás a Nemzeti Táncszínház előcsarnokában Petrovics Sándorral és DJ Gentle Bastard.
A workshopon a Big Bang kiállítás alkotásaiba „zoomolunk be”, azaz néhány konkrét művel foglalkozunk dramatikus eszközökkel, intenzívebben. Ehhez támpontot adnak a művészekkel készült interjúk, amelyek segítségével mélyebben megismerhetjük az alkotások hátterét, történetét.
Egy kis időutazásban vesznek részt a túra résztvevői, visszalátogatnak a közelmúlt sötétebb időszakába. A volt szovjet hadsereg egyik harckocsi gyakorló terére, és az ott található bunkereket keresik fel.
Vidám, zenés bábelőadás
45 perc
Thália Művészeti Egyesület
Adventi készülődés a Thália Művészeti Egyesület Ifjúsági csoportjával és szólistáival.
Új előadássorozatunkban olyan módszereket, terápiákat mutatunk be, melyek fizikai egészségünkre és annak visszaállítására gyakorolt pozitív hatásaik már tudományosan bizonyítottak vagy épp kutatás alatt állnak. Ezek a módszerek az orvosi kezelések kiegészítői lehetnek akár meggyorsítva a gyógyulást, de alternatívaként az egészségmegőrzésben bárki számára ajánlottak. Jöjjenek és gyógyuljanak velünk!
John Lennon életműve az egyik legjelentősebb a rock történetében, az előadás első fele az általa írt Beatles-dalokból válogat, majd ismertetésre kerülnek a szólókarrier legfontosabb alkotásai.
Ludmann Mihály művészettörténeti sorozata
Előadó: Maczó Balázs muzeológus, várostörténész
Gyimesi Emese és Katona Csaba vetítéssel egybekötött beszélgetés-sorozata
Pál Feri évek óta készül egy számára kitüntetetten fontos előadásra, évek óta gyűjti és rendezi hozzá az anyagot.
Az advent nemcsak a karácsonyt megelőző négy hét. Évszázadok hagyományait, hitét és szimbólumrendszerét hordozza magában. Előadásunkban bemutatjuk, honnan ered az adventi időszak, és hogyan alakultak ki a hozzá kapcsolódó szokások.
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.