Teater, Drama

101 Programmer


Egy vagyok Køb Billetter
13 Event

Egy vagyok

Bástya Színház

Monodráma a női lélek szépségeiről, fájdalmairól, örömeiről, titkairól, a szeretetről, a vágyról, a mindent elsöprő szerelemről, a függőségről, az elfogadásról, az életről, a halálról… az emberről.

Brian Clark: Mégis kinek az élete? Udsolgt
13 Event

Brian Clark: Mégis kinek az élete?

Jászai Mari Színház - Népház

Ken Harrist, az alkotóereje teljében lévő, sikeres szobrászművészt autóbaleset éri. Dr. Michael Emersonnak ugyan egy bravúros műtéttel sikerül megmentenie az életét, Ken azonban soha többé nem tudja használni a kezét, nem lesz képes sétálni, megérinteni valakit, egyedül enni, inni, mosdani. Nyaktól lefelé teljesen megbénult.

Margarída asszony Køb Billetter
13 Event

Margarída asszony

Karinthy Színház

Élettan egy felvonásban

Stúdióelőadás

Eltűnő ingerek Udsolgt
13 Event

Eltűnő ingerek

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

A színház vezetése zászlajára tűzte a kortárs drámairodalom támogatását. Pass Andrea a kortárs magyar drámaírók egyik kiemelkedő tehetsége, aki különös érzékenységgel nyúl családi történetekhez – költői módon artikulálva az ifjúság szeretetvágyát. Ebben a történetben egy kamaszlány beteg édesapjának történetét meséli el a legmagasabb drámaírói színvonalon, katartikus módon.

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten Udsolgt
13 Event

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten

Szolnoki Szigligeti Színház

Márfi Márk: Lassan Udsolgt
13 Event

Márfi Márk: Lassan

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő.

Üvegfal Køb Billetter
13 Event

Üvegfal

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.

Dollár Papa Gyermekei - Kiss-Végh Emőke: Egy rosszaságról Udsolgt
13 Event

" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "

Dennis Kelly - Lányok, Fiúk Køb Billetter
13 Event

Dennis Kelly - Lányok, Fiúk

Szent István Művelődési Ház

Vannak történetek, amiket mindenképpen el kell mondani. Vannak történetek, amikről lehetetlen beszélni. Ezek néha ugyanazok a történetek. Most egy nő beszél a névtelenek közül, életről, halálról, szerelemről. A férfiak beszédes némaságáról. Egy felívelő és egy lefelé csúszó életpályáról.

Equus Køb Billetter
13 Event

Equus

József Attila Színház

Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt.

Iphigenia Auliszban Køb Billetter
13 Event

Iphigenia Auliszban

Vörösmarty Színház

sorsjáték

Szerző: Euripidesz

A méhek istene Køb Billetter
13 Event

A méhek istene

Kolibri Pince

14 éves kortól // 80 perc szünet nélkül.
A méhek istene. Egy ember. Egy hírhedt ember. Egy mindenki által közismert személy, ahogy eddig még senki sem látta, és ahogy még senki nem gondolt rá. Történetünk középpontjában egy háromfős család áll: apa, anya és fiuk összetett, szövevényes lélektani viszonya.

MITEM 2025 - JÓNÁS - a Radu Stanca Nemzeti Színház és a Tokyo Metropolitan Színház előadása Udsolgt
13 Event

A meghatározó román költő és drámaíró Marin Sorescu által írt Jónás annak a trilógiának a része, melynek Silviu Purcărete mindhárom darabját – a Jónás mellett még a III. Richárdot (2017) és A fösvényt (2022) – a japán színész, Szaszaki Kuranoszuke főszereplésével rendezte. A darab a Nagyszebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál (FITS) és a Tokyo Metropolitan Színház (TMT) együttműködésének részeként jött létre. Az egyszemélyes dráma a bibliai Jónás történetét dolgozza fel, akit egy hatalmas hal nyel el, és aki a hal gyomrában töltött idő alatt a szabadulás lehetőségén töpreng, hogy aztán egy még nagyobb hal gyomrában kössön ki. Jónás helyzete a mai világ kaotikus valóságát tükrözi. Sorescu szerint a legijesztőbb pillanat az, amikor Jónás rádöbben, hogy eltűnt a visszhang. Mert bár végig egyedül volt a halban, addig legalább a visszhangot tökéletesen hallotta. Amikor azt kiáltotta: IONA, a visszhang IONA-ként tért vissza. Csakhogy aztán megfeleződött, és a IONA-ból már csak az IO szótag maradt, ez az ősi szó, ami azt jelenti: én.

Trojka Színházi Társulás | Anna Karenina befejezetlen története - Love is the answer Køb Billetter
13 Event

Lev Tolsztoj azonos című regénye alapján a színpadi szövegkönyvet írta: Balassa Eszter és a társulat.

CSEHOV. JELENETEK Køb Billetter
13 Event

CSEHOV. JELENETEK

Thália Színház

Csehov drámái végtelen kutatásra adnak lehetőséget. Minden újraolvasás új értelmezést, nüanszot, hangnemet fed fel előttünk. Valamint örök kérdéseket: tehetséges-e Nyina, a színésznő? Lehetséges, hogy Mása Dorn lánya? Lehetséges, hogy Irina Csebutikin lánya? Miért nem kéri meg LopahinVárja kezét? Ez kényszerít bennünket arra, hogy új hangnemeket keressünk, amikor Csehov szövegeivel dolgozunk. A munkánk lényege ma – a tanulmányozás. Ez az előadás egy kísérlet arra, hogy Csehov szövegeit letapogassuk, hogy megpróbáljuk „magunkra húzni” ezeket az embereket, gondolatokat, tragédiákat. Vizsgaelőadásunkban szaladunk, kiabálunk, szeretünk, vitázunk, nem értünk egyet, egyetértünk, kétségbeesünk, hogy az Irinákkal, Ivanovokkal és Jelenákkalegyütt megértsük: mit tegyünk? Hogyan lehetnénk boldogok? Hogyan léphetnénk be abba az új és örömteli életbe, ami Versinyin szerint csak 2-300 év múlva jön el, de mi annyira szeretnénk, ha most történne?

Horváth János Antal - Becsapódás Udsolgt
13 Event

A színészek improvizációi alapján írta: Horváth János Antal

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról Køb Billetter
13 Event

Kárpáti Péter: Térkép a túlvilágról

Trafó Kortárs Művészetek Háza

előbemutató - színház

A szerző azonos című kötetének egy drámai részlete 12+
90'

IBSEN vizsga (Otthon, édes otthon) Køb Billetter
13 Event

Solnessèk, Helmerèk ès Tessmanèk otthona nem biztonságot nyújtó menedék, hanem feszültségekkel teli tér, ahol a szereplők belső vívódásaik, titkaik és társadalmi elvárásaik között vergődnek.

A párnaember Køb Billetter
13 Event

A párnaember

Radnóti Miklós Színház

Martin McDonagh: A PÁRNAEMBER
Fordította: Merényi Anna
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Írd újra, Shakespeare – Monodráma a Goldmark-teremben Køb Billetter
13 Event

Írd újra, Shakespeare – Monodráma a Goldmark-teremben

Dohány utcai zsinagóga és Zsidó Múzeum

A darab célja, hogy elgondolkodtassa a nézőket: vajon Shakespeare valóban antiszemita volt-e, vagy csupán a korabeli előítéletek tükröződnek művében? A történet során felmerül az a kérdés is, hogy az író egyáltalán ismerhetett-e zsidókat, hiszen az akkori Angliából már 300 éve kiűzték őket.

Pintér Béla és Társulata: Vérvörös Törtfehér Méregzöld Køb Billetter
13 Event

Szophoklész: Oidipusz király című drámája nyomán írta: Pintér Béla

James Fritz - 4:12 Udsolgt
13 Event

James Fritz 4:12 című darabja egy izgalmas, provokatív és mélyen elgondolkodtató dráma, amely az online világ sötét oldalát tárja fel. A történet egy középiskolás fiú, Jack körül forog, aki egy kompromittáló videó miatt kerül bajba, és szülei kétségbeesetten próbálnak megoldást találni.

Legközelebbi ember Køb Billetter
13 Event

Legközelebbi ember

Radnóti Miklós Színház

Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.

Margarída asszony - Karinthy Színház Køb Billetter
13 Event

Margarída asszony - Karinthy Színház

Klauzál Gábor Művelődési Központ

A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban.

Csicskár Dávid - Horváth János Antal - AZ ÉJJEL SOHA NEM ÉRHET VÉGET Udsolgt
13 Event

A kelet-magyarországi Végend mellett öt éve zárt be az üveggyár. A település azóta süllyed: munka nincs, az alkoholisták és az öngyilkosok száma napról-napra nő, aki tehette, már rég elköltözött innen. Valószínűleg senkinek nem tűnne fel, ha e szegregált helység egyik napról a másikra valóban örökre eltűnne..

12 dühös ember Udsolgt
13 Event

12 dühös ember

Szegedi Nemzeti Színház

Egy kiélezett helyzetben találkozik egymással tizenkét ismeretlen ember. Meg kell találniuk a közös hangot, miközben mindannyian a saját igazukat hangoztatják. Kimondott szavaikkal talán nem is az igazságot keresik, csak megpróbálják elfedni saját sérelmeiket.
Országosan egyedülálló kezdeményezés jogi szakemberek részvételével a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Nemzeti Színház közös produkciójában.

Kálmán-nap Køb Billetter
13 Event

Kálmán-nap

Kugler Art

Murlin Murlo / Murlin Murlo Køb Billetter
13 Event

Murlin Murlo / Murlin Murlo

Magyarországi Német Színház

„Nagyon szeretek élni. Az életért akár még meg is halnék!“

Florian Zeller: A FIÚ (Bartók Színház) Køb Billetter
13 Event

Florian Zeller: A FIÚ (Bartók Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

dráma

Roberto Athayde: MARGARÍDA ASSZONY (Karinthy Színház) Udsolgt
13 Event

Roberto Athayde: MARGARÍDA ASSZONY (Karinthy Színház)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Margarída asszony az új tanárnő. Biológia órát tart, de tömény élettan, amit kapunk. Margarída asszony: szétszórt, riadt, erőszakos, perverz, akarnok, szeretetre éhes, komplexusokkal teli, szerencsétlen nő. A „biológia” órának a nézők is részesei, hiszen ők a diákok. Kegyetlenül pontos, mégis groteszk tükör, amiben látnunk kell önmagunkat: Margarídát. A zseniálisan megírt, humorral teli groteszk dráma egy boldogtalan asszony vergődése a minket körülvevő, egyre őrültebb világban.

Murlin Mulro / Murlin Mulro Køb Billetter
13 Event

Murlin Mulro / Murlin Mulro

Magyarországi Német Színház

Sebastian -DUNA FESzT Køb Billetter
13 Event

Sebastian -DUNA FESzT

Győri Nemzeti Színház

Thomas Mann: HALÁL VELENCÉBEN (Orlai Produkció) Køb Billetter
13 Event

Thomas Mann: HALÁL VELENCÉBEN (Orlai Produkció)

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza

Havas hegyek között egy férfi mozdul a szállodai szobában. A karmester megszokott rutinnal készülődik az esti koncertre. Múlnak a percek,
türelmesen várja a taxit. Az idő egyre lassabban telik, s nem jön érte senki. A korábban megnyugtató, otthonos egyedüllét egyre idegenebbé
válik számára - valami megváltozott.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.