Jegyvásárlás
1973 júliusa, New York, Madison Square Garden. Három egymást követő este, ami örökre beírta magát a rocktörténelembe. Ebből a három legendás koncertből vágták össze az 1976-os A dal ugyanaz marad (The Song Remains the Same) című filmet, amely Magyarországra két évvel később jutott el, és generációk számára tette kézzelfoghatóvá a Led Zeppelin mítoszát.
Nagy László és Szécsi Margit évfordulós zenés olvasószínháza (BEMUTATÓ ELŐADÁS)
A Múzsák Teátruma, a Híd Kulturális Alapítvány, a Boráros Színház és a Forrás Produkció előadádása.
Az előadás a Kiscelli Feszt keretei között kerül megrendezésre, időtartalma egy órás. A megváltott belépők az előadás után 13 óráig jogosítanak fel a fesztivál többi programján való részvételre. Igény esetén a helyszínen megvásárolható a kiegészítő jegy.
Can Themba Az Öltöny című klasszikusát, Mothobi Mutloatse adaptációját felhasználva, magyarországi ősbemutatóként állítja színpadra Balázs Zoltán. A 2026. június 26-án bemutatásra kerülő kortárs jazz-opera zeneszerzője Kovács Adrián. A jazz elemeit a klasszikus operai hagyományokkal ötvöző új zenei alkotás, amely a világirodalom egyik legismertebb dél-afrikai szerzőjének novellájából készült átdolgozáson és librettón alapszik, a METTRIN és a Maladype együttműködésében valósul meg a Louis Armstrong Nemzetközi Jazz Fesztivál nyitóelőadásaként.
Dumaszínház est
W. Shakespeare: És Romeo és Júlia…
Vámos Miklós ötlete és Mészöly Dezső fordítása alapján
az előadást létrehozta: Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter és Horgas Ádám
Az előadás a 2026-os Szemle Plusz versenyprogram keretében a Kristály Színtéren látható.
A magyar néprajztudomány hosszú időn keresztül alig fordított figyelmet a parasztság szerelmi életének kutatására. Az idevonatkozó megfigyelések többnyire esetlegesek, véletlenek voltak. Általánosan hatott az a nézet, hogy a „komolytalan pikáns” témakör tudományos vizsgálata merőben felesleges vagy éppen igazi tudóshoz méltatlan időtöltés „ízetlen csámcsogás”.
Világzenei szórakoztató koncert
Új köntösbe bújtatjuk Gogol Revizorját, hogy ezzel a képzavarral éljünk. Igaz, csak a helyszínt és a körülményeket hozzuk közelebb napjainkhoz, hiszen a jellemek és az általuk teremtett helyzetek örök érvényűek. Az egyén és az általa teremtett társadalom működési mechanizmusai szinte változatlanok, mióta világ a világ.
Az előadás a 2026-os Szemle Plusz versenyprogram keretében a Kristály Színtéren látható.
„A Sommerreise Schubert Winterreise című korszakos dalciklusának fordítottja. A Winterreisében egy férfi 24 dalban panaszolja el, hogy szakított vele a szerelme. A Sommerreisében a főszereplő egy nő, nem télen játszódik a történet, hanem nyáron, a nő szerelme nem szakít, hanem eltűnik, a nő nem elmegy, hanem érkezik – és ezután mindenféle történik vele, főleg újrakezdi az életét.”
Dumaszínház est
Az előadás a 2026-os Szemle Plusz versenyprogram keretében a Kristály Színtéren látható.
Az autóipar a jelenkori, rendkívül komplex kapitalista rendszer esszenciája, amely mindannyiunk életét meghatározza. A szalag nem áll le, a tempó egyre csak nő, a teljesítményünk egyre optimalizáltabb. Kétpercenként kigördül egy autó a gyárból, kéthavonta bemutatásra kerül egy új színházi előadás. A fogyasztás munkahelyeket teremt, amely tovább pörgeti a fogyasztást, miközben a társadalmi olló egyre csak nyílik.
Mikó Csaba és Závada Péter komédiája, a Takarásban egyszerre színházi kulisszák mögötti vallomás és őszinte párkapcsolati tragikomédia. A darab a próbatermek, öltözők és pszichológusi rendelők intim terében játszódik, ahol a Három nővér körüli szereposztási küzdelmek hamar személyes drámává, barátságok és házasságok széthullásává, kínosan őszinte önvizsgálattá alakulnak.
VIRTUÓZ. ORGONA. RITKASÁG.
Két egyházzenei ritkaság keretezi az Anno Sacri sorozat nyitóhangversenyét: Telemann megindító hangvételű gyászkantátája és Alessandro Scarlatti pompás, a reneszánsz korszak kompozíciós technikáit intenzív barokk kifejezőeszközökkel vegyítő műve.
Az előadás a 2026-os Szemle Plusz versenyprogram keretében a Kristály Színtéren látható.
„Az iskola kényszer. Mindig is az volt, és mindörökre az is marad, és tanár és diák egyaránt éppen ennek a kényszernek köszönheti, hogy egyáltalán létezik.” (Kai Hensel: Klamm háborúja)
A 2002-ben Német Ifjúsági Színházi díjjal elismert dráma egy paranoiás pedagógus megőrülésén keresztül, szélsőséges pedagógiai szituációk szinte minden lehetséges alapproblémáját körbejárva írja le egy tanár és egy osztály különös háborújának történetét. Egy osztály tanulói levélben tudatják tanárukkal, hogy felelősnek tartják öngyilkosságot elkövető iskolatársuk haláláért. Klamm tanár önkéntelenül is felveszi a harcot, megpróbál szembeszállni a teljes ellenállással és normális hétköznapi keretek közé visszaterelve a történéseket tovább tanítani, ám lassan ráébred, hogy ez már nem lehetséges.
BÉKÉSCSABA FIGYELEM!
Minden idők Legemlékezetesebb vígjátéka érkezik a városba!
- MESEAUTÓ -
HANGVERSENY SOMFAI LÁSZLÓ EMLÉKÉRE
KOROSSY QUARTET
A régi népi megfigyelés azt tartja, hogy Kisboldogasszony napján indulnak útnak a fecskék. Ez a magyar fecskékre valóban igaz.
Győri Filharmonikus Zenekar
Közreműködik:
Lukács Anita, Boncsér Gergely, Szendy Szilvi, Peller Károly, Haraszti Elvira, Földes Tamás és a Győri Filharmonikus Zenekar.
Vezényel: Silló István.
Mediterrán életérzés és temperamentumos dallamok a Várkert Bazárban. Búcsúztassa a nyarat a Várkert Bazár szabadtéri színpadán!
Szentpéteri Csilla zongoravirtuóz és zenekara egy különleges koncertre hívja a közönséget, ahol a klasszikus mesterművek és a lüktető ritmusok találkoznak a szeptemberi alkonyatban.
Jegyek júniustól!
A vígjáték szellemes és felszabadító – az önelfogadásról, a női összetartás erejéről és arról szól, hogy néha a legnagyobb kihívás levetkőzni – lelkileg és szó szerint is.
Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!