Køb Billetter
Joanne Lunn – szoprán
Tim Mead – kontratenor
James Gilchrist – tenor
Neal Davies – basszus
Purcell Kórus
Orfeo Zenekar (korhű hangszereken)
vezényel: Bart van Reyn
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Ismét előkerül a dobókocka és a stopperóra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, ahol újabb zenei „összecsapás” veszi kezdetét: a hangszeres párbajok kapcsán Budapesten ma már nem feltétlenül Bachra és Marchandra, vagy Lisztre és Thalbergre gondolunk, hanem elsősorban a Müpa lebilincselő koncertsorozatára.
A megvásárolt belépőjegy 2026.02.05.-11.29. között egyszeri belépésre jogosít nyitvatartási időben: k-v: 10-18 óra között! Kivéve a nyári zárvatartás idején: 2026.07.20.-08.03.
Esemény időtartama: 2 óra
Gyűjtői tárlatvezetés
A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical, melyben a kor magyar dallamvilága keveredik XXI. századi zenei formákkal. Szerelem, szenvedély, küzdelem a hazáért, a magam igazságáért, az életért. Háromgenerációs, nagyszabású, magával ragadó, látványos előadás.
A családoknak szól Paár Julcsi magával ragadó, nép- és világzenei elemekből szövetelt, táncos, mesés kavalkádja. Impulzív, korosztályokon átívelő mesevilágba varázsolják át a nézőt a virtuóz zenészek, dinamikus és humoros táncszínházi elemek, lendületes sodrású játék. Nem csoda hát, hogy a történet szereplői és az őket minden kalandban végigkísérő muzsikusok mellett, a közönségből is előbújik a világot felfedezni vágyó gyermeki én, vagy egy merész, mindenre elszánt róka.
Aki nem hiszi, járjon utána!
Közreműködnek:
Paár Julcsi - ének, mese
Szakál Tamás - hegedű, ének, mese
Kováts Gergő - fúvós hangszerek
Szabó Dániel - cimbalom
Könczei Bálint - brácsa
Bognár András - nagybőgő
Csiki Gergely - tánc, koreográfia
Steier-Eichmüller Barbara - tánc
Megalkuvást nem ismerő, őrülten mulatságos betekintés a színház mélyére, ahol a siker és a túlélésért folytatott küzdelem kéz a kézben járnak.
2026. július 3., péntek 20:00 (esőnap: július 5.)
2026. július 4., szombat 20:00 (esőnap: július 6.)
A Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közös szabadtéri bemutatója.
Az Európai Kamarazenei Akadémia (ECMA) több mint két évtizede szolgál termékeny talajként a jövő zenei világának kialakításához, különösen nagy hangsúlyt fektetve a kamarazenére.
Tavaszi zenés Nyusszantás!
A féktelen tivornyák világába érkezik meg Esztergom érseke, Bakócz Tamás, hogy a haldokló II. Gyula pápa utódja lehessen. Minden követ megmozgat, veszteget, ígér annak érdekében, hogy elnyerje a pápai tiarát..
A Foltvarrás kékben című kiállítás a foltvarrás mint technika, közösség és életforma gazdagságát mutatja be. A Nagyjainktól örökül – kékfestő pályázat nyertes alkotásai mellett a tárlat a Magyar Foltvarró Céh több mint harminc évének történetét is felidézi. A foltvarrás – vagy patchwork – a kézimunka egyik legösszetettebb formája: különböző anyagdarabokból új textil születik, ahol minden öltés ritmust, történetet és személyes üzenetet hordoz. A kékfestés mesterségét beemelő művek a hagyomány és a kortárs kísérletezés határán mozognak, kézzel és géppel varrva, applikálva, tűzve és hímezve. A kiállítás egyszerre verseny és ünnep: a kézimunka csendes ideje, az alkotás öröme és a közösség megtartó ereje egyetlen szövetbe varrva.
A Liliom Produkció új musical bemutatója nem meglepő módon négy negyvenes gyerekkori barátnő (Alíz, Bella, Petra és Laura) viszontagságairól szól, akik egy Balaton-felvidéki villában töltik ,,lánybúcsújukat”.
Vermiglio
olasz-francia-belga történelmi dráma, 119 perc, 2025
olasz nyelven, magyar felirattal
Kovács Kati Kossuth-, Liszt Ferenc- és Primissima díjas előadóművész Anyák napja alkalmából Vácon ad ünnepi szimfonikus koncertet. Legismertebb dalai szimfonikus hangszerelésben, meghitt és emelkedett hangulatban csendülnek fel. A Művésznőt saját zenekara mellett a Monarchia Szimfonikus Zenekar kíséri. Lepjük meg együtt az édesanyákat egy felejthetetlen zenei élménnyel!
Fókuszban a koreográfusok sorozatban ezúttal a legendás nyíregyházi táncműhely mutatkozik be, szűkebb pátriája, Szabolcs sokszínű tánckultúráját, örökségét hozza el Budapestre. A Nyírség Táncegyüttest közel 40 éve vezető Demarcsek György és jelenlegi művészeti vezető társa, egykori tanítványa, Éder Róbert az estet közösen jegyzik.
Lírai dalszövegeivel, szüntelen kísérletezőkedvével és Bocskor Bíborka azonnal felismerhető, érzékeny előadásmódjával a Magashegyi Underground immár két évtizede a hazai alternatív pop egyik legeredetibb formációjának számít.
Főzőcskézős népmesecsokor bábokkal, zenével fűszerezve
Végy egy csapat játékoskedvű gyereket, és sózd be őket alaposan.
Camoletti komédiája még a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a bohózat a világ eddig legtöbbet játszott vígjátéka!!!!
Dumaszínház est
7–10 éveseknek // 135 perc, egy szünettel.
Péter magányos kisfiú. Hiába szeretne, nem tarthat otthon macskát. Jennie kóbor macskalány. Gyűlöli az embereket. Varázsos módon találnak egymásra. Történetük megmutatja, hogyan formál teljesebbé minket az igazi barátság.
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye.
Egy kiváló színpadi szerző remek karakterizáló képességével és humorával megrajzolt tündéri világ kel életre egy különlegesen izgalmas szereposztásban, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művészek előadásában.
Bizonyára ismeritek az indián hercegnő és John kapitány szerelmének történetét. De azt vajon tudtátok-e, hogy Pocahontas valóban létezett?
Több mint 30 program 0-100 évig a húsvét jegyében
Egy virtuóz este a boogie woogie külföldi és hazai sztárjaival! A nagy sikerű Boogie Show produkciót most először láthatod Veszprémben a 2026-os turné keretében.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.