Alle kategorier

3896 Programmer


S.Concerto
Iratxe Ansa és Igor Bacovich koreográfiájában a táncművészek láthatatlan vonalakkal kapcsolódnak egymáshoz, amelyek folyamatosan megszakadnak, hogy aztán újabb és újabb kapcsolatokat alakítsanak ki. Olyan elektromosság árad belőlük, mintha atomokat és molekulákat látnánk, amelyek a hőmérséklettől függően többé-kevésbé hevesen mozognak, hol robbanásszerűen, hol magába fordulóan. Akárcsak az ilyen részecskéket, a táncosokat is mágneses erő köti össze, amelyből nehéz kitörni. És mégis folyamatosan próbálkoznak.

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.

A darab középpontjában a világhírű pszichoanalitikus, Sigmund Freud áll. Londoni otthonába látogatóba érkezik egy kevésbé híres fiatal professzor, Clive Staples Lewis, aki korábbi könyvében nevetségessé tette az idős lélekbúvárt.

Huszonöt évvel ezelőtt négy kimagaslóan képzett francia zenész elhatározta, hogy a jazz szabadságát és a funk lüktetését az elektronika által kínált lehetőségeket kihasználva formálja új egésszé. A kísérlet sikerült, Párizsban megszületett az Electro Deluxe. Később James Copley amerikai énekes jóvoltából a formáció újabb területeket térképezett fel.

Ha a „színházcsinálók” biztosra akarnak menni, akkor a bohózatok bohózatához nyúlnak, ez pedig nem más, mint a Boeing Boeing (Leszállás Párizsban). Camoletti komédiája még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, ugyanis ez a világon legtöbbet játszott vígjáték!!!

EX

6SZÍN

Marius von Mayenburg
EX
Fordította: Deés Enikő és Dömötör András

Wildhorn – Murphy: WONDERLAND musical

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

2026. július 31. péntek 20:00 (esőnap: augusztus 2.)

2026. augusztus 1., szombat 20:00 (esőnap: augusztus 3.)

Egybenyíló szobák (Fábri)

Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft.

Mi amiga Eva
spanyol vígjáték, 100 perc, 2025
spanyol nyelven, magyar felirattal

Nincs más választás (Fábri)

Nemzeti Filmszínház Nonprofit Kft.

Eojjeol suga eopda
dél-koreai szatíra, 139 perc, 2025
koreai nyelven, magyar felirattal

A Karamazov testvérek

József Attila Színház

A Dosztojevszkij életmű utolsó és egyben legfontosabb regénye színpadon. Négy fiú egy apától. Négy különböző lélek, egyéniség, négy különböző életút. Valamelyikük gyilkos, vagy mind a négyen. Karamazovok.

Gál Károly Zenei Esték

Miskolci Szimfonikus Zenekar

Bródy 80

AGORA - Művelődési és Sportház

AMADEUS LIVE filmkoncert

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

(esőnap: augusztus 23.)

A Vigadó Jazz Club februári koncertje

Oldschool jazz válogatás a Great American Songbookból

A zenekart 2016-ban alapította a magyar trombitás/harsonás Szalóky Béla. Eredetileg a budapesti If Café Jazz Club „házi zenekaraként” léptek fel, mára már fesztiválok, klubok, koncerttermek kedvelt vendégei. Az amerikai klasszikus jazz azon szerzeményeit adják elő, amiket ritkán hallani a világ színpadain és jazzklubjaiban. Fats Waller, Irving Berlin és megannyi ismert szerző kevésbé ismert kompozícióit.

PEDAGÓGUS EXPO 2026
Kapunyitás : 8:00

A Várkert Bazárban újra találkozhattok Rumini lebilincselő történetével, egy egészen különleges koncertszínházi előadás bemutatóján, ahol a Firkin Zenekar legalább akkora szerepet kap, mint a szereplők. A színházi előadástól eltérően ezúttal egyedülálló módon élőzenével élvezhetitek a produkciót, amelyből kiderül milyen titkokat rejt a Tükör-sziget.

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

A 100 tagú Cigányzenekar hangversenyzenekari gálakoncertje



Milyen a jó élet? Tartalmas, „másokért élt”, szenvedélyes? Mi volt igazán fontos Dr. Zacher Gábornak régen és megfejtette-e már az élet értelmét? Mennyiben változtatta meg a világlátását, hogy szakmája révén napi szinten kellett megtapasztalnia az élet mulandóságát?

Pesti Szimfonikus Estek 2.

Duna Szimfonikus Zenekar

A DUNA SZIMFONIKUSOK KONCERTJE

VígTour

Vígszínház Nonprofit Kft.

A Vígszínház kulisszái megnyílnak a publikum előtt!

Süsü, a sárkány

Új Színház

Csukás István, újra az Újszínház színpadán. Ezúttal, talán a legnépszerűbb meséjének színpadi adaptációját mutatjuk be, kicsik és nagyok örömére.

Márfi Márk: Lassan

Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpont

A dráma a kommunikációképtelenségről beszél. Tudunk kérdezni egymástól? Egyáltalán akarunk? Van rá igényünk? Mitől tartunk? Vagy egyenesen félünk? Aztán meg már késő.

Fénytörés

Thália Színház

Egy pénzember, miután meghal a felesége, megkeresi régi szeretőjét, hogy a románcot felélessze. A fiatal tanárnő viszont már megveti a férfit. De a múlt sebei felszakadnak. Kapcsolatuk újrakezdése azon múlik, hogy vajon képesek-e megváltoztatni a másikról alkotott előítéletüket…

Fidelio

Magyar Állami Operaház

Ludwig van Beethoven
FIDELIO
Opera két részben, német nyelven, magyar, angol és német felirattal

A kis herceg

Miskolci Csodamalom Bábszínház

Képzeljetek el egy aranyló hajú kisfiút, aki egy aprócska bolygón él és elindul, hogy felfedezze az őt körülvevő univerzumot! Útja során furcsa bolygókon jár, érdekes emberekkel találkozik, és végül a Földre érkezik, ahol egy igazi barátra lel.

25/26 Kölcsönlakás

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.

Három titkos randevú, egy kölcsönlakás, egy prűd meseírónő…

Bab Berci kalandjai

Madách Színház

Lázár Ervin csupaszív, tanulságos meséi Gerner Csaba humoros és érzékeny átiratában, Gulyás Levente játékos és fülbemászó dallamaival kelnek életre a Madách Színházban, közös kalandozásra invitálva kicsiket és nagyokat egyaránt.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.