Program


ÚJRATÖLTHETŐ-KÖZÖSSÉGI TÁNCELŐADÁS
2

ÚJRATÖLTHETŐ-KÖZÖSSÉGI TÁNCELŐADÁS

„HA SOSE HALUNK MEG”



 több

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Utolsó előadás dátuma: 2018. május 4. péntek, 19:00

Egyre több hírmorzsa jut el hozzánk, olyan pozitív ígéretekről, melyek a tudomány és a technológia egy-egy részterületének fejlődése folytán belátható távolságba helyezik az emberi élet szinte korlátlan meghosszabbíthatóságát. Az örökélet perspektíváját az egyéni élet szintjén egyértelműen pozitívan fogadjuk, azonban ideje számot vetnünk azzal is, hogy ha megvalósul, alapjaiban változtatja meg társadalmi berendezkedésünket, a gazdaság szerkezetét, a jogrendszert és családi viszonyainkat is.

Ezen változások iránya pedig egyáltalán nem feltétlenül pozitív, ezért fontosnak tartjuk, hogy elinduljon ezekről a kérdésekről egy társadalmi párbeszéd. Ennek megindítására tettek kísérletet e futurológiai pamflet formájában Juhász Kata koreográfus és a Szenior Örömtánc Csapat tagjai.

„A generációs szakadék áthidalásában is újító az első hazai közösségi táncelőadás, az Újratölthető, amiben Juhász Kata Társulata az örök élet utópiájáról elmélkedik két tucat szépkorú táncossal a színpadon.”

(Bálint Orsolya/ Vasárnapi Hírek)

Alkotók: Juhász Kata, Déri András  és a Szenior Örömtánc Csapat tagjai (Csirmaz Szilvia vezetésével)

Jelmez, díszlet: Juhász Kata
Zene: Tijana Stankovic, Márkos Albert és montázs
Koncepció és szövegkönyv: Lóky Tamás
Koreográfia: Juhász Kata

Támogatók: EMMI, NKA, Aulea Alapítvány, Műhely Alapítvány

Jegyár: 1500 Ft, diák, nyugdíjas, terézvárosi: 1200 Ft

Ajánlatunk


“Színdarabot csinálni valahogy régi álmom volt, mert szép, kreatív dolog. De eddig hiányzott a drámám hozzá. Most megvan. Én bányászom a nyersanyagot, de a végső formáját az alkotótársaim fogják megadni, amíg lehet, az én közreműködésemmel. Elfogadom, ha esetleg én már nem látom az előadást. Nagyon szeretném, de ebben a játékban nem a győzelem, a részvétel a fontos.” /Karsai Dániel/

Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est méltó folytatása a Föld minden pontjáról most Önökhöz érkezik!

Ajánló


Nagy siker Európában: Norvégiától Olaszországig, Portugáliától Bulgáriáig, a nagy szimfonikus zenekar, a Lords of the Sound végre Magyarországra érkezik a…

"Az improvizációval és interaktivitással fűszerezett, porcukor illatú estén felülünk az érzelmi hullámvasútra, és hősünkkel együtt fejest ugrunk egy különös kalandokkal…

A Tesztoszteron ironikus és humoros látlelet a nemek közti különbségekről és azonosságokról, frusztrációkról és félelmekről, magunkkal hozott és öntudatlanul is…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!