Az Orlai Produkció előadása.
Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezd kísérletbe.
Lehár Ferenc, Kálmán Imre, Szirmai Albert legszebb dalai, kuplé és kabaréjelenetek, a Szenes embertől a Marica grófnőig, prózák – zene – ének – tánc – humor. A kabaréjelenetek mellett gyönyörű operett melódiákkal teszik felejthetetlenné az estét. Felcsendülnek a híres slágerek a Marica grófnő, a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska című operettekből,valamint a Csak egy tánc volt, a Jamaicai trombitás sem maradhat ki az estéből.
Giuseppe Verdi
AZ ÁLARCOSBÁL
Opera három részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Hamupipőke kereskedő édesapja, édesanyja halálát követően újra nősül, így a lány kap egy mostohaanyát és két mostohanővért. Az édesapa, amikor egy utazására készül, megkérdezi a lányokat, ki, mit szeretne, a mostohák drága szöveteket, ruhákat, Hamupipőke azonban csupán egy kis csemetefát kér. Az utazás rosszul végződik, meghal az édesapa, aki árván hagyja Hamupipőkét.
A Macskajáték a Nemzeti Színházban újra kiváló művészek jutalomjátékára teremt alkalmat és reméljük igaza lesz ezúttal is Sulyok Mária jövendölésének: „a Macskajáték talán mást jelent majd, megváltozhat a darab hangvétele, üzenete is, de a siker nem pártol el tőle.”
A mesejáték egy magányos kisfiúról szól, aki féltve őrzött üveggolyóját hiába keresve, elalszik. Az álombéli utazása során találkozik a szófacsaró Seregélyekkel, az izgő-mozgó-éneklő Nyulakkal, az igazmondó Vakondokokkal, a Sherlock Holmes-t idéző, kiérdemesült Sánta Kutyával, a csupaideg Pukkancs Egérrel és a titokzatos Keresztes Pókkal..
A darab mai sikerorientált, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája, mely számos fontos kérdést tesz fel. Hol van a saját boldogságunk ahhoz képest, amit másoknak mutatni akarunk? Mennyire tesszük magunkévá, amiket környezetünk mesél rólunk? Megtartható-e önmagunkba vetett hitünk? Milyen hatással van életünkre a fizikai megjelenésünk?
Ahogy egy kritikusa írta: „Akinek nehéz a szíve, vagy csak melegségre vágyik, nézze meg ezt a darabot. Aki a nagy generáció tagja és képtelen megérteni az unokáját, vagy az ipszilon generációé, és kiborítják a nagyszülei, nézze meg ezt a darabot. Aki egyszerűen szereti a színházat, nézze meg ezt a darabot.”
Dumaszínház est
Sediánszky Nóra népszerű motívumokat felelevenítő története külső és belső utazásokról mesél, álmokról és varázslatokról, valamint életünk legnagyobb kalandjáról, melyet az igazi otthon és a hozzánk tartozó társ megtalálása jelent.
Dumaszínház est
Újra színpadra állítjuk az eredetileg Foltin Jolán Kossuth-díjas koreográfus által alkotott VANmeSE című előadást, amelyet 2017-ben mutattunk be először a Nagyvárad Táncegyüttes és a Szigligeti Társulat koprodukciójaként.
Dumaszínház est
Heltai önleleplező, zseniális humorral mutat görbe tükröt a képmutatás és az emberi játszmák elé.
Mary Chase groteszk vígjátékának címszereplője egy több mint két méter magas, nagy fehér nyúl, akit Harveynak hívnak. Ez a Harvey, Elwood bácsi legjobb barátja, egyesek szerint nem is létezik, csak az ő fejében, de a valóságban mégis sok galibát és félreértést okoz.
RUMINI Ferrit-szigeten
Zenés mesejáték
Négy éves kortól ajánljuk!
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása
Zenés felolvasószínház gyerekeknek, és gyermeklelkű felnőtteknek.
Az előadás kifejezetten az eredeti szövegre és az eredeti rajzokra épülő egyedi hangulatvilágú, kétszemélyes zenés meseszínház.
Egy darabjaira hullott házasság története. Két menekülési útvonal képkockái, amelyek rávilágíthatnak azokra a hibáinkra, amiket egymás ellen elkövettünk. Miért fullad olyan sokszor kudarcba, amikor egymás felé közelítünk?
Dumaszínház est
Az előadásban gyönyörű dallamok, vérpezsdítő ritmusok, szívhez szóló klezmer muzsika ragadja magával a nézőt Kerényi Miklós Gábor rendezésében.
Dante a Purgatórium hegyén a Paradicsom felé folytatja útját, és miközben végigjárja a túlvilági tájakat – és persze a lélek útvesztőit –, nemcsak a világot, a világ szerkezetét ismeri meg egyre jobban, hanem önmagát is.
5+
100 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: pálcás báb
2022. októberében elindítottuk interaktív improvizációs-est sorozatunkat. Minden hónapban egy rendhagyó estére játszani hívjuk közönségünket. Ezen kivételes alkalmak mindig a legkülönfélébb témákat járják körül, más-más színészekkel, a legkülönfélébb játékszabályok szerint, de mindenképpen nézőink aktív közreműködésével. Vágjunk bele együtt! Lesz, ami lesz!
Rádiós, a fiatal tudós a számítógépe tökéletesítésén dolgozik a padláson. Ide érkezik meg négy bolyongó szellem – Kölyök, Meglökő, Herceg és Lámpás – az igazi hősök, akiket kihagytak a mesékből. Itt szeretnének találkozni a Révésszel, aki elviszi őket egy távoli csillagra, az „örökre szépek” bolygójára, ahol végre otthonra lelhetnek..
Van a Bajza utca sarkán egy kis palota. A józsefvárosi Nagytemplom utcai bérházban pedig izgatott a készülődés. Pünkösdi Kató színinövendék a Csókos asszony címszerepét játssza. Ünneplik őt meg eljegyzését Dorozsmay Pista zeneszerzővel. A vőlegény azonban átmulatja az éjszakát, zálogba csapja a jegygyűrűket, és megszökik Rica Macával. A botrányos megcsalatás után érkezik Tarpataky báró, a híres mecénás. Katónak pedig dönteni kell: palota és gazdagság, csillogással kecsegtető siker vagy a szegényes bérházban eltöltött élet boldogságra vágyakozva. Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb, örökzöld, operettje csupa humor, szenvedély, szerelem, színház a békebeli Pestről, amikor olyan slágerek csendülnek fel többek között, mint az Asszonykám, adj egy kis kimenőt, az Éjjel az omnibusz tetején, a Gyere, te nímand, a Mi, muzsikus lelkek, valamint a műfaj és a darab emblematikus dala, a Van a Bajza utca sarkán... kezdetű sláger.
Füst a szemében: ez volt Cseh Tamás indiánneve. És ez Vecsei H. Miklós, Szabó Balázs és Ratkóczi Huba estjének a címe is, amelyen az előadók tizenöt Cseh-Bereményi szerzemény mellett egyes szám első személyben mesélik el az ikonikus magyar gitáros-énekes életét.
Lionel Shriver amerikai írónő Orange-díjas regénye a mai napig betonszilárd tabukat feszeget; a gyerekvállalás előtt álló nők félelmeit és az anyai szeretetre való képtelenséget.
Pintér Béla és Társulata: A Soha Vissza Nem Térő
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.