Müpa

Müpa

A Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit az a gondolat vezette, hogy a magyar fővárosban, az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Duna-part részeként megszülető Millenniumi Városközpontban álljon Európa új kulturális fellegvára. A cél ambiciózus, ám eléréséhez a Müpa minden meg is található: grandiózus terek, a legkorszerűbb színházi, akusztikai és múzeumi technológia, és mindenekelőtt az az egyedülálló összetettség, amely a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultatja fel.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által az intézmény programjainak összehangolására, szakmai üzemeltetésére alapítottMüpa – jó házigazdaként – azt is feladatának tekinti, hogy a magyar művészeti élet jeles tagjai mellett a világ minden részéről vendégül lásson művészeket, együtteseket, Magyarországra immár visszatérő, vagy hazánkban éppen először bemutatkozni kívánó előadókat, produkciókat.

HASZNOS INFORMÁCIÓK: AMüpa400 személygépkocsi befogadására alkalmas mélygarázzsal rendelkezik, melyben a parkolás a nyilvános és fizetős előadásokra érkezők számára ingyenes. A közönség számára a garázs -2 és -3 szintje áll rendelkezésre. Napközben 15 perces díjmentes parkolás segíti a jegyvásárlókat és tájékoztatást kérőket. Az ezt meghaladó parkolás díja: 250 Ft/óra. A mélygarázson kívül lehetőség van a 290 férőhelyes felszíni parkoló használatára is, de mivel ez a terület nem aMüpakezelésében van, ennek a külső garázsnak a használata a közönség számára is fizetős. AMüpaterületén jegypénztár is működik, a pénztár mindennap 10:00–18:00 óráig, előadások napján az első szünet végéig tart nyitva, telefonszáma: (1) 555-3300, (1) 555-3301. További jegypénztárak: 1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.Térkép Telefon: +36 1 555 3300, +36 1 555 3301 E-mail: jegypenztar@mupa.hu Nyitva: minden nap 10-18 óráig előadások napján az első szünet végéig A Müpa épületének nyitva tartása: mindennap 10:00-18:00 óráig, előadások napján az utolsó előadás végéig. Az épület akadálymentesen lett kialakítva, az épületen belüli akadálymentes útvonalakról érdeklődjön az információs pultnál. Mivel az előadásaink teljesen különbözőek, az időtartamuk is abszolút változó. Az egyes előadások várható időtartamáról a (1) 555-3001-es információs telefonszámon érdeklődhetnek. A Müpa területén működik a Vince könyvesbolt és a P'Art Kávéház és Bisztró. A Vince Könyvesbolt nyitva tartása: hétfő: 14–18 óráig, előadás napján az előadás szünetének végéig, amennyiben nincs szünet, az előadás kezdetéig keddtől vasárnapig: 10–18 óráig, előadás napján az előadás szünetének végéig, amennyiben nincs szünet, az előadás kezdetéig Elérhetőség Telefonszám: +36 1 555 3380 A P'Art Kávéház nyitva tartása:

Kávéház nyitvatartás Előadásnapokon 10 órakor nyit és az előadás végén is várja a vendégeket Előadás nélküli napokon Hétfőn: 10 órától 18 óráig Keddtől vasárnapig: 10 órától 20 óráig Bisztró nyitvatartás Előadásnapokon 16 órakor nyit és az előadás végén is várja a vendégeket Előadás nélküli napokon Hétfőn: zárva Keddtől vasárnapig: 16 órától 20 óráig Elérhetőségek partkavehaz.hu +36 30 978 1440 asztalfoglalas@partkavehaz.hu Bohém Rendezvényhelyszín A Müpa épületében, a világ vezető muzsikusait fogadó hangversenyterem mellett található a Bohém Rendezvényhelyszín. Az ide érkező vendégeket rögtön megragadja a környezet adta patinás esszencia.  A Bohém Rendezvényhelyszín ideális továbbá, akár 120 fős rendezvényeknek, zártkörű fogadásoknak, sajtótájékoztatóknak, bemutatóknak.  A hangulatosan megvilágított különleges terek, a hang- és fénytechnikával beépített színpad, a különböző igényeket kielégítő catering szolgáltatásokat biztosító magasan képzett csapat biztosítja, hogy a vendégek elégedetten távozzanak. Elérhetőségek +36 1 555 3372 bohemetterem@jazzevent.hu Mastercard Prémium Program A Mastercard a kultúra és a művészet elkötelezett támogatójaként 2023 őszén stratégiai partnerséget kötött a Müpával. A hosszú távú együttműködés első lépéseként valósul meg az összetett szolgáltatáscsomagot kínáló Mastercard Prémium Program, amelyet a márka Gold, Platinum, World Elite és Üzleti Prémium kártyáinak birtokosai élvezhetnek, illetve amelynek egyes elemei a Müpa+ hűségprogram platina szintű tagjai számára is elérhetők. Az igénybe vehető szolgáltatások körébe a jegyvásárlási kedvezményen, a VIP parkolófoglalási lehetőségen, valamint a programban részt vevők számára dedikált Concierge szolgáltatáson túl számos további exkluzív szolgáltatás tartozik majd, a Müpa Terasz büféje pedig a 2023/24-es évadtól megújult külsővel, Mastercard Pezsgőbárrá alakulva várja a program tagjait. Amennyiben Ön már tagja a programnak, az Önnek járó szolgáltatások és kedvezmények áttekintéséhez kérjük, lépjen be személyes fiókjába! Amennyiben Ön is szeretne csatlakozni, és igénybe venni a fenti szolgáltatásokat, kérjük, a Mastercard erre kialakított oldalán érvényesítse kártyáját, majd kövesse az oldalon található instrukciókat!

Az épület előcsarnokában, az Üvegteremben és a P'Art kávéház teraszán is ingyenesen használható wifi áll vendégeink rendelkezésére.

Fortsæt Komor Marcell u. 1., 1095 Budapest

170 Programmer


Szüts Apor – zongora
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Hollerung Gábor

A Londonban élő, rendkívül népszerű, sokkötetes, kiváló költő, író, Tóth Krisztina, valamint a hazai jazz-szcénában az elmúlt évek során látványosan kiteljesedett Szőke Nikoletta véletlen találkozása nem meglepő módon hamar közös munkához vezetett. Kettejük kompromisszumokat nem ismerő alkotói felfogása mára egy unikális, rendkívül izgalmas és egyedülálló, a vers és az énekhang párbeszédére alapozott kísérlethez adott inspirációt.

Miles Davisnek, a jazztörténet egyik legjelentősebb alakjának 2026-ban lesz születése százéves jubileuma. Ebből az alkalomból indul közös turnéra a kortárs jazz sztártrombitása, Ambrose Akinmusire és a Brussels Jazz Orchestra, hogy ünnepeljék a műfaj óriását, tisztelegjenek életműve előtt, valamint azon is túlmutatva, az ő szellemében hozzanak létre új alkotásokat és invenciózus hangszereléseket, amelyek áthelyezik a kortárs jazz világába a trombita zsenijének zenéjét.

Az indiai klasszikus zenét modernizáló Araj öt fiatal zenészből áll, akik generációjuk kiemelkedő előadóinak számítanak hazájukban. Az Ishaan Ghosh tablás által életre hívott formációban mindannyian hangszereik (tabla, szitár, bambuszfuvola, szarangi) és az énektechnika virtuózai, összjátékukkal pedig új életet lehelnek a klasszikus indiai zenébe.

Egy éjszaka, három történet Memphisben. Három nézőpontból. Jim Jarmusch kitalált ehhez a filmhez egy végtelenül izgalmas történetmesélést. (Későbbi filmjeiben is gyakran választja a mesemondás szokatlan formáit.) Ráadásul ezt csak a második történetben leplezi le. Innen kezdve viszont másként nézzük a filmet. Gonosz egy trükk, mert arra késztet bennünket, hogy sokkal alaposabban figyeljünk a részletekre, az apró jelekre.

A vilniusi születésű és örmény származású szoprán, Asmik Grigorian napjainkban a nemzetközi operaélet egyik legnagyobb – és immár a legkevésbé sem titkos – favoritjának számít.

Csajkovszkij: Anyegin / MET EA Udsolgt
13 Event

A vilniusi születésű és örmény származású szoprán, Asmik Grigorian napjainkban a nemzetközi operaélet egyik legnagyobb – és immár a legkevésbé sem titkos – favoritjának számít.

A Müpa és a Müncheni Rádió Zenekarának művészeti együttműködése eddig már két Verdi-ritkasággal örvendeztette meg a közönséget: 2018-ban A két Foscari, 2023-ban egy másik korai Verdi-opera, A lombardok csendült fel kiváló nemzetközi énekesgárda közreműködésével. Ivan Repušić fő-zeneigazgató választása ezúttal egy újabb csemegére, a Simon Boccanegrára esett.

A 125 éve született Németh Lászlót okkal sorolhatjuk a 20. századi magyar irodalom egyedülálló jelentőségű szerzői közé. Az est nemcsak emléket kíván állítani az író sokrétű életművének, hanem arra is kísérletet tesz, hogy ismerős és kevésbé ismert, eltérő szövegtípusokból válogatott részletek felidézésével meghozza a közönség kedvét azok újraolvasásához és újrafelfedezéséhez.

Palya Bea „Selymeim” című sorozata 2015 óta zajlik nagy sikerrel. A koncerteken – amelyeken kiváló zenekarával ő is mindig fellép – Palya Bea bemutat egy itthon még kevéssé ismert énekesnőt. Világok közelítéséről, két énekhang egymásra találásáról szólnak ezek az események, hiszen az előadók önálló produkcióik mellett közösen is énekelnek.

Michael Mayo családi öröksége és tehetsége magától értetődő módon nyit számára utat a művészi kiteljesedés és a világhírnév felé. A Thelonious Monk Institute of Jazz Performance történetének harmadik végzett énekese az intézetalapító Herbie Hancock mellett a Kneebodyval, Christian Sandszel és Gretchen Parlatóval is dolgozott már.

Huszonöt évvel ezelőtt négy kimagaslóan képzett francia zenész elhatározta, hogy a jazz szabadságát és a funk lüktetését az elektronika által kínált lehetőségeket kihasználva formálja új egésszé. A kísérlet sikerült, Párizsban megszületett az Electro Deluxe. Később James Copley amerikai énekes jóvoltából a formáció újabb területeket térképezett fel.

Huszonkilenc éves basszusgitáros hölgy Indiából. A legtöbbeknek már ennyi információ alapján is azonnal Mohini Dey jut eszébe. Fiatal kora ellenére oldalakat lehete teleírni mindazon művészekkel és fesztiválokkal, akikkel és ahol kilencéves kora óta fellépett. Basszusgitáros édesapja kezdte egyengeti szakmai útját, amelyen eddig találkozott Steve Vai-jal, Zakir Hussainnel, Quincy Jonesszal, Vinnie Colaiutával és – nem utolsósorban – Borlai Gergővel.

Martin Scorsese – Woody Allenhez hasonlóan – New York szenvedelmes szerelmese. Kétségtelen, hogy Scorsese nem ugyanazt a várost látja. Az ő városa piszkosabb, zaklatottabb, és kicsit több benne a bűn és a bűnöző. Scorsese otthonosan közlekedik Little Italyben, Alsó-Manhattanben. A New York, New York viszont világosan mutatja, hogy mindketten jazzrajongók.

Amit bizonyosan tudunk a 21. századról, hogy ekkor fognak meghalni a holokauszt túlélői. Mindenki. Lassan elhagynak minket, és magunkra maradunk. El akarjuk-e felejteni a történteket, mint egy rossz álmot, vagy el akarjuk fogadni, mint az emberi civilizáció nagy traumáját? – kérdezi Esterházy Péter.

Sokakat meglepett annak idején, hogy kétéves sikerszériájukat követően, miután megnyerték az A38 tehetségkutatóját, a Talentométert, és bevették Európa színpadait, köztük a Müpát is, a makrohang feloszlott. Aztán újabb, de kellemes meglepetést okoztak a hírrel, hogy 2023-ban újra megszólalt a „jazz for metalheads” – ahogy saját stílusukat meghatározzák.

Eredeti nyelven, magyar felirattal.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

A MET 2025-2026-os évadának kortárs újdonsága a művészettörténet alighanem leghíresebb festő házaspárját, Frida Kahlót és Diego Riverát állítja a középpontba.

A MET 2025-2026-os évadának kortárs újdonsága a művészettörténet alighanem leghíresebb festő házaspárját, Frida Kahlót és Diego Riverát állítja a középpontba.

A hagyományos esztétikai keretekből minduntalan kilépő, provokatív művész az elmúlt években Posztpetőfi Sándor néven publikált groteszk, abszurd, ironikus és ellenállhatatlanul szórakoztató verseket, amelyek Szibériai borbély címmel kötetben is megjelentek. Szilágyi Ákos estje – amelyen a költőhöz a Makám nagyszerű gitárosa, Krulik Zoltán csatlakozik – különleges élményt ígér.

Tárkány-Kovács Bálint verseit elsősorban a Tárkány Művek lemezeiről ismerhette meg a közönség, ám ezek csupán három évtizednyi költészetének töredékét mutatják föl. Általában megzenésített versekről van szó, itt azonban olyan dalokról, amelyek megmaradtak versnek, mert ének helyett a beszéd maradt elsődleges médiumuk.

Közreműködők:
dr. Gállné Gróh Ilona, Gáll Viktória

Eredeti nyelven, magyar felirattal.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Az érzékeny szerepformálásairól ismert finn szoprán, Camilla Nylund ismét a dalok világában bizonyítja, hogy a német repertoár milyen kiváló előadóját tisztelhetjük személyében.

Eredeti nyelven, magyar felirattal.

A vetítést megelőző és az azt követő beszélgetés magyar nyelven zajlik.

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.