Program


Aktuális előadások



Narrátor: Mécs Károly
A Zeneakadémia Kamarazenekara
Alma Mater Kórus (karigazgató: Somos Csaba)
Koncertmester: Rolla János
Vezényel: Ménesi Gergely, Somos Csaba

Haydn oratóriumának keletkezéstörténete kissé bonyolult. 1786-ban a délnyugat-spanyolországi Cádiz városából megrendelést kapott a zeneszerző: a nagypénteki szertartásra kellett zenekari művet komponálnia. A bevezető tétel és a záró földrengészene között hét zenei meditáció hangzik el – ezek Jézus hét „szavának” felelnek meg. Közel tíz évvel később, az 1790-es évek közepén Haydn oratóriumváltozatot készített a sorozatból. A német nyelvű szöveget egy holland-osztrák diplomata, hivatalnok, a bécsi klasszikus zeneszerzők egyik neves mecénása, Gottfried van Swieten állította össze. ▪ A hangversenyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói működnek közre: a Zeneakadémia Kamarazenekara 2020-ban három hangversenyen is színpadra áll Rolla János Kossuth-díjas hegedűművész vezetésével, az együttes második alkalommal az intézmény vegyeskarával egészül ki. A hallgatók a kórus felkészítő tanára, valamint az egyetemi szimfonikus zenekar vezetője, Ménesi Gergely irányításával szólaltatják meg a bécsi mester grandiózus művét.

Ajánló


Beethoven: 32. (c-moll) zongoraszonáta, op. 111 Sosztakovics: 8. (c-moll) vonósnégyes, op. 110 SZÜNET…

Margaret Island - Barlangkoncert A tavalyi izgalmas felfedező utazást folytatja a zenekar ezúttal…

2020-ban már harmadszorra tölti meg jazz muzsika a kőröshegyi éjszakát! A forró nyári…