Program


Prokofjev-maraton: Pannon Filharmonikusok

Prokofjev-maraton: Pannon Filharmonikusok

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban.

Aktuális előadások



Prokofjev-maraton
Pannon Filharmonikusok

Bachtól Brahmson és Bartókon át Bernsteinig számos kiemelkedő komponista volt már e napok főszereplője - Beethoven például kétszer is -, a 2023-as maratonon pedig a hetven éve elhunyt Szergej Prokofjev alakja kerül középpontba. Az orosz zeneszerző többek közt izgalmas szimfóniák, versenyművek, kamarakompozíciók és zongoradarabok szerzője volt, így változatos életművéből gazdag keresztmetszetet mutathatunk be a nap folyamán közönségünknek. Zeneakadémisták ingyenes koncertekre várják az érdeklődőket az Üvegteremben, az Előadóteremben pedig emlékezetes előadások kelnek életre a vásznon, valamint olyan legendás Eisenstein-filmeket is levetítünk, melyeknek Prokofjev szerezte a zenéjét.

Műsor
Prokofjev: I. (D-dúr, „Klasszikus”) szimfónia, op. 25
Prokofjev: I. (Desz-dúr) zongoraverseny, op. 10

Vezényel: Vass András

Közreműködik:
zongora: Balog József

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Müpa

Ajánló


Johann Sebastian Bach csellószvitjei iránt a művek keletkezését követőn több mint két évszázadon át nem mutatkozott érdeklődés. Pablo Casals játszotta…

Francia műsorral tér vissza a BFZ karmesteri pulpitusára a francia dirigens, Louis Langrée: a 19-20. század fordulójának két kiemelkedő szerzője,…

MŰSOR: Haydn: Sinfonia Pasticcio Mozart: G-Dúr hegedűverseny KV 216 Scsedrin - Bizet: Carmen-szvit

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!