Philip Glass: 5. szimfónia
MÚLT. JELEN. JÖVŐ.
Lehel
MÚLT. JELEN. JÖVŐ.
Lehel
Az egyik legnépszerűbb kortárs amerikai zeneszerző, Philip Glass „Requiem, Bardo, Nirmanakaya” alcímet viselő 5. szimfóniája a Salzburgi Fesztivál megrendelésére készült. A mű Budapesti bemutatójára nem sokkal a zeneszerző 90. születésnapja után kerül sor. A kompozíciót 1999-ben a közelgő ezredforduló inspirálta, Glass eredeti terve az volt, hogy a szimfóniában a világ nagy bölcseleti hagyományainak széles skáláját vonultatja fel. A teológus és vallástörténész bevonásával összeállított szövegkönyv „a világ teremtése előtt kezdődik, átvezet a földi életen és az édenkerten, majd egy jövőnek szóló dedikációval zárul. A millenniumra olyan pillanatként tekintettünk, mely hidat alkothat a múlt (ezt a szimfónia Requiem-szakaszai, az első kilenc tétel képviseli), a jelen (Bardo, azaz valamiféle köztes létezés) és a jövő (Nirmanakaya), a megvilágosodásban való újjászületés között. A kiválasztott szövegek (például görög, héber, szanszkrit, arab, kínai, japán) végül nem eredeti nyelven, hanem egy közös nyelven, angolul szólalnak meg, hogy megmutassuk az összes hagyományban fellelhető közös vonásokat.”
Philip Glass: 5. szimfónia
Vezényel: Vajda Gergely
Közreműködik:
Horti Lilla szoprán
Molnár Anna mezzoszoprán
Fekete Attila tenor
Szemerédy Károly bariton
Kovács István basszus
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Magyar Rádió Énekkara vezető karnagy Szabó Sipos Máté
Magyar Rádió Gyermekkórusa vezető karnagy Dinyés Soma
Az est emlékezetes élményt ígérő találkozás a bachi életmű egyik legnevezetesebb műcsoportjával és megismerkedés a japán historikus mozgalom élenjáró együttesével.
2026. július 19. 20.30 Gödöllői Királyi Kastély, Kastélypark SISI NYÁRI SZÍNHÁZ A Várudvari Nyári Színház és a Csiky Gergely Színház…
A teltházas elképesztő siker után újra Magyarországon: MICHAEL Michael Jackson díjnyertes KoncertShow London West Endről
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!