Program


Aktuális előadások



PATRICK SÜSKIND: A NAGYBŐGŐ – MONODRÁMA KLEM VIKTOR ELŐADÁSÁBAN

„Létezhet zenekar prímhegedű nélkül, fúvósok nélkül, rézfúvósok, üstdob nélkül, de nem létezhet zenekar nagybőgő nélkül.”

A nagybőgős őszintén vall az életéről, szerelméről, a zenéhez, társadalomhoz fűződő viszonyáról, gyengeségeiről, vagy éppen játszik a hangszerén.

Klem Viktor a következőképpen foglalta össze, miről szól számára A nagybőgő: “Választott eszközünk, mellyel alkotni és életben maradni kívánunk, hozott képességeink avagy tehetségünk, s a kialakított életterünk, melyben szabadságunk lehetőségét reméltük: saját börtönünkké válhat. Ennek felismerése és megélése, s a mindezen való továbblépés állandó problémánk, nem életkori sajátosság. A nagybőgős ismeri saját határait, elfogadta a neki jutott szerepet, de megőrzi a vágyát, miszerint egyszer nagyot ordít a zenekari árokban s akkor, ha csak egyetlen másodpercre is, végre mindenki egyedül őrá figyel majd.”

Ajánló


A III. Madách Musical Pályázat győztes műve, amely 52 pályamű közül nyerte el az első díjat, forradalmian új hangvételű musical,…

Charlie Chaplin legnagyobb hatású műve, A diktátor mélyen humanista alkotás. A kis borbély és a nagy diktátor kettős szerepében hol…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!