Program


Aktuális előadások



Egykor Jókai Mór kertészkedett és alkotott nyaranta a svábhegyi vén fák alatt, ahol egyúttal el is bújhatott a világ szeme elől, s hódolhatott természet és kertészet iránti szenvedélyének. Hogyan küzdött meg az író a természeti elemekkel? Hogyan „fogta meg” a földet, a szelet, a vizet, a napot? Hogyan varázsolt mintagazdaságot az egykori kőbányából? Jókai büszke volt a saját maga nevelte gyümölcsfáira, rózsakertjére, szőlőültetvényére és az általa készített borra. Mint írja: „Lehet, hogy el fognak felejteni, mint költőt, de az én szép fáim minden évben ki fognak zöldülni újra és hirdetni fogják, hogy kertész voltam”. Jókainak a természethez való harmonikus viszonyulása mai is
példaértékű lehet bárki számára.

Kérjük, hogy a program kezdése előtt 10 perccel korábban érkezzenek.

Sétavezető: Kővári Anita, 30/663-4670

A sétát szemerkélő esős időben is megtartjuk. Csak viharos időjárás esetén töröljük a programot, ez esetben a jegy(ek) árát visszatérítjük.
Helyszín:
Jókai-kert (1121 Budapest, Költő utca 21.)
Túra időtartama:
1,5 óra
Találkozó:
9:50 Jókai-kert - 1121 Budapest, Költő u. 21.

Ajánló


Korunk embere a cégvezető. A napi hajsza vagy megedzi, vagy egy életre megcsömörlik. Mindenből a legjobb jár neki: nőből, karórából,…

"Célja, hogy közösségi élményen keresztül szakmai támogatást és emberi indíttatású megerősítés élményét adhassuk mindazoknak, akik gyermekeink nevelésével és oktatásával foglalatoskodnak.…

Az egyik legismertebb magyar gyerekszerző, Berg Judit gondozásában és Agócs Írisz rajzaival megjelent Maszat mesesorozat színházi adaptációja, amely 2009 óta…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!