Program


Aktuális előadások



A hely szelleme - genius loci - a művészet világában meghatározó lehet. Ez tette lehetővé az elmúlt évszázadokban, hogy egyes városokban felvirágzott a művészet, kiemelkedő jelentőségű alkotók tevékenykedtek. Hogy hogyan jön létre, mi tartja fenn azt a bonyolult rendszert, aminek az eredménye az, hogy a szellemi alkotások megszülethetnek és a művészet kiteljesedhet, ezt próbáljuk megérteni.
Az első város, amelynek a művészet világában elért jelentős eredményét vizsgáljuk és megpróbáljuk az életműveken keresztül megérteni az Firenze. A XIII. században nagyfokú önállóságra szert tevő városban a művészetek kibontakozásának lehetünk tanúja. Az irodalomban, a filozófiában és az építészetben ugyanolyan maradandó művek születtek, mint a képzőművészetben. Nem véletlen, hogy Giotto, akinek korai művei nem a városban vannak végül is itt telepedett le és újító művészetének folytatása is ebben a városban történt meg.

A sorozat további előadásai: 09.30. Filippo Brunelleschi 10.14. Donatello 10.28. Sandro Botticelli

Ajánló


Szeptemberben indul útjára a Győri Filharmonikus Zenekar új irodalmi-zenei sorozata, a Kalamáris, melynek házigazdája Dr. Lukácsi Zoltán irodalomtörténész. A győri…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!