Program


Aktuális előadások



Mahler: 1. (D-dúr) szimfónia („Titán”) [Bruno Walter átirata az előadók kiegészítéseivel]

Forgó Benjámin, Mikulík Márton (zongora)

Az új, Klasszikusok vasárnap délután című sorozatban közismert vagy érdemes zeneműveket adnak elő a Zeneakadémia fiatal tehetségei. Az első alkalmon Gustav Mahler 1. szimfóniája csendül fel. Az eredeti zenekari mű bemutatója a Pesti Vigadóban volt 1888-ban, a második verzió pedig 1893-ban Hamburgban, majd 1894-ben Weimarban szólalt meg a szerző vezényletével. A „Titán” jelző csak utóbbi két előadáson került a cím mellé. 1896-ban Berlinben már egy újabb, immár négytételes változatot hallhatott a közönség. Végül ez a verzió bizonyult a definitív változatnak és így publikálták két évvel később. A Magyar Állami Operaház egykori karmesterének monumentális műve ezúttal Bruno Walter négykezes átiratában lesz hallható. A transzkripció a grandiózus hangzás megtartása mellett a mű lírai és drámai vonulatainak kiemelésére fektet hangsúlyt. Forgó Benjámin és Mikulík Márton a Zeneakadémia két kiemelkedő tehetsége. Szólózongoristaként számtalan megmérettetésen diadalmaskodtak, de rendszeresen fellépnek kamarazenészként is.

RENDEZŐ: Zeneakadémia Koncertközpont

Ajánló


A Vabadaba egy érzés. Pontosabban sokféle érzés. A szerelem 22 árnyalata, ami 22 dalban szólal meg mostantól. Geszti Péter új…

Juan Diego Flórez egyike napjaink legjelentősebb vokális előadóinak, akit a BBC minden idők legjobb tenorjai közé sorolt.

Berkes Gabriella énekhangja és Rátonyi Róbert zongorajátéka egészen biztosan elkápráztatja majd a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga közönségét július 7-én, vasárnap…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!