Program


Current events



A Vaskakas Bábszínház új bemutatója: a FELESEMESE, melynek rendezője Pelsőczy Réka Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, aki már többször dolgozott a társulattal, ahogy a darab Kortárs Magyar Dráma-díjas szerzője, Solt Róbert író-dramaturg is. 

A mi mesénk a Ló utca 10. szám alatti társasházban játszódik, ahol fura alakok élnek. 

Az I/2-ben egy háromfős család lakik: Anya, Apa és a nagycsoportos Barna. Látszólag jól élnek, a kisfiú mindent megkap, a szülők mindenen rajta tartják a szemüket és fülüket, a lépcsőházból beszűrődő kutyaugatáson át a fiuk lélegzetvételéig. Szegényt iskola-előkészítő tanfolyamon akarják leszoktatni arról, hogy fantáziáljon, és lila lovat rajzoljon. 

Az ő szomszédjuk Mészáros úr, akit vörös haja és torzonborz, nagy szakálla miatt Apa csak Rókaként szokott emlegetni, és aki galád módon kutyát tart a lakásban.

A házban lakik még Galambosné a megátalkodottan csivitelő pintyeivel. És ott van a szomszédsági háló közepén Pókasszony, a közös képviselő, aki elszánt küzdelmet vív a szabálysértő állattartók ellen.  

Egy nap a szokásosnál is hangosabban ugat – mit ugat, vonyít is – Róka úr öreg kutyája, felrázza az egész környéket. Egy ázott-fázott, árva kismacskát ugat annyira. Barna hazavinné a cicát, de mit szólna Anya: lakásba állat nem való – pedig milyen jót beszélgettek! Micsoda? Macskával beszélgetni? Hát ki hallott már ilyet? Ez mese! Hiába mondogatja Barna, hogy ennek a fele se mese… Ez is micsoda kifejezés már? Semmi értelme. Szobafogságba vele! 

A magányos Róka nem tudja gazdátlanul az utcán hagyni a beteg kismacskát – befogadja. Kezdődik a haddelhadd! Anya, Apa és Pókasszony hegyezheti fülét, mert kutya-macska, macska-pinty barátság csak a mesében létezik, ahogyan lila ló is – és ennek a felesemese. 

 

ALKOTÓK:

Író: Solt Róbert (Kortárs Magyar Dráma-díjas)

Dramaturg: Perczel Enikő

Díszlet és jelmeztervező: Michac Gábor

Zeneszerző: Rab Viki

Rendező: Pelsőczy Réka (Jászai Mari-díjas)

 

SZEREPLŐK:

 

EMBEREK – vagy ki tudja:

Fiú – Barna, ősztől első osztályos, és kicsit lila ló: Urszinyi Ádám 

Anya – nagyon egészséges, de van elég baja: Dunai Júlia

Apa – Áron, neki Audija van és egy titka: Vitányi-Juhász István

Pókasszony – Amália, özvegy és közös képviselő, az SzMSz a mindene: Ragán Edit

Róka – Mészáros Győző, közveszélyes kutyatartó és nyugdíjas tanár, erőssége a helyesírás, de a takarítás nem: Szukenyik Tamás

Galambosné – Ibolya, takarító nagy szívvel és kis memóriával, hobbija a takarítás: Kocsis Rozi (Blattner Géza-díjas) 

Pali – Galambosné fia, jó pali, csak nehezen elérhető: Bársonyosi Dávid

 

ÁLLATOK – vagy ki tudja:

 

Aladár – magasan kvalifikált kutya üres gyomorral és időskori problémákkal: Rab Viki

Macska – neki nincs neve, de időskori problémái sem, csak fiatalkoriak: Darvas Emőke

Lilla – pinty, fontos neki a családi fészek és szereti a biztonságos kalitkát: Bánky Sára

Lali – pinty, Lilla párja, rá a fentiek mérsékelten igazak: Sebestény Bernát

Suggestions


Gaetano Donizetti MARIA STUARDA Opera in three acts, in Italian, with Hungarian, English, and Italian subtitles

musical family road movie from 10 to 100 years old

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.