Program


Buborék együttes koncert

Buborék együttes koncert

Buborék együttes varázsa abban rejlik, hogy igazi közös élményt nyújt a családok számára ahol kicsik és nagyok együtt táncolnak, énekelnek és közösen osztozhatnak a zenében a játékban és a nevetésben. Ez az előadás elsősorban megmozgatja a gyerekeket, megtáncoltatja a szülőket is, de a legfőbb célja, hogy ráhangolja a családokat a farsang hangulatára.

 több

Aktuális előadások



Az interaktív dalok, a vidám történetek és a lendületes előadás mellett a meglepetésről sem

feledkezhetünk meg, hiszen ellátogat a koncertre a gyerekek nagy kedvence Buborék Berci is. Vicces, humoros koncert, igényes zenékkel, minden korosztálynak!

Koncert időtartama: 50 perc

Kizárólag a földszint 6-11. sora közötti széksorokra, illetve a páholy II. és pótszék sorába vásárolt jegyek esetén tudunk ülésmagasító párnát kínálni a gyerekeknek, KORLÁTOZOTT mennyiségben.

Amennyiben a páholyba vásároltak jegyeket, kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében a páholy korlátján ne hajoljanak át, ne másszanak fel rá.

Ajánló


Mikulásváró Interaktív koncert-show, mely nem csak szórakoztat, elvarázsol, hanem a mesék és a valóság határán hóesésben, hócsatázva kalandozik.

A csodálatos Budapest Bár zenekar ezúttal Behumi Dórival, Rutkai Borival, Tóth Verával, Keleti Andrással, Kollár - Klemencz Lászlóval és Kiss…

A Budafoki Dohnányi Zenekar ikonikus karácsonyi koncertshow-ja az idei évben is grandiózus látvánnyal, elsöprő zenei élménnyel várja a látogatókat. A…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!