Bereczki Zoltán akusztikus koncert
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Piątek, 14 Sierpnia 2020 20:00
Országunk egyik legnépszerűbb előadóművésze, akit profizmusa mellett, sokoldalúsága teszi igazán különlegessé! EMeRTon-díjas színész, arany- és platinalemezes, valamint Fonogram díjas énekes, s mindezek mellett zenei producerként is ismerheti a közönség. A Sztárban Sztár első évadának győztese, majd a második, harmadik szériának szakmai zsűritagja.
A fiatal Bereczki kivételes tehetségét énektanára, Toldy Mária ismerte fel. 2001-ben végezte el a Színház és Filmművészeti Főiskolát, ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. Számos zenés tv produkcióban vett részt: többek között fellépett a Magyar Televízió ,,Csináljuk a fesztivált” című műsorában, amelynek egyik sorozatát megnyerte, részt vett a TV2 ,,A nagy duett” című show-ban és 2012-ben felkérték a Megasztár 6 egyik zsűritagjának is.
2014-ben indult útjának Álomkép, Illuzió, Szenvedély, majd Csillagkép és Közelebb néven futó turnéja, ahol óriási tömegeket mozgat meg minden alkalommal.
2016-ban a Sztárban Sztár +1 kicsi műsorban követhettük szereplését Berki Artúrral az oldalán. A 2018-ban megjelent Choices című szerzeményének egy része lett az egyik legnépszerűbb chipsmárka reklámzenéje Európa-szerte. 2019-ben visszatért a televízió képernyőjére is a Sztárban sztár leszek zsűrijeként.
A színházi életben is folyamatosan jelen van, a mai napig láthatjuk őt a nagy sikerű Lepkegyűjtő, Nemek és igenek, vagy a Pillanatfelvétel című darabokban, február 22-én pedig vele debütál a Dolgok, amikért érdemes élni.
Az akusztikus műsor művészei:
Bereczki Zoltán
Bubenyák Zoltán
Balog László
*Az időpont változtatás jogát fenntartjuk!
Dumaszínház est
Martin Rauhaus komédiája hatalmas filmsiker volt hazájában, színpadi változata pedig Németország után először nálunk mutatkozik be.
Hans Zimmer filmzenei koncert Budapesten! Ne hagyja ki ezt az egyedülálló estét, amely a legikonikusabb filmzenék világába kalauzolja el Önt.
Dumaszínház est
Sherlock Holmes megint szemben találja magát az ördögi Moriarty professzorral. Bohémia királyát egy nemzetközi kémkalandban valakik megzsarolják. Sherlock Holmesnak ezügyben…
December eljövetele nemcsak a tartós hideg beköszöntét jelenti, hanem az ünnepi fényekbe öltöztetett utcákat, a karácsonyi vásárok forgatagát és a…
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.