művész


Szűcs  Kinga
2

Szűcs Kinga

Született: 1975



1999-ben végzett a Gór Nagy Mária Szí­nitanodában. Tanulmányai alatt a Fiatalok Színháza a Stefánián előadásaiban, majd 1999-től a Soproni Petőfi Színház produkcióiban játszott. -2001-től a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Szí­nész I. minősí­tését 2003-ban kapta meg. 2009 őszétől a Pesti Magyar Színház művésze, de változatlanul játszik…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!



1999-ben végzett a Gór Nagy Mária Szí­nitanodában. Tanulmányai alatt a Fiatalok Színháza a Stefánián előadásaiban, majd 1999-től a Soproni Petőfi Színház produkcióiban játszott. -2001-től a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja volt. Szí­nész I. minősí­tését 2003-ban kapta meg. 2009 őszétől a Pesti Magyar Színház művésze, de változatlanul játszik a Győri Nemzeti Színház előadásaiban is, és vendégművészként a Miskolci Nemzeti Színház produkcióiban.

Művészi munkája mellett tanulmányokat folytatott a Nyugat-Magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Karán, ahol 2005-ben végzett művelődésszervező szakon.

Szerepeiből a Magyar Színházban:
LINA KISASSZONY (Balázs Ágnes: Andersen avagy a mesék meséje),
CSINCSILI (Berg Judit: Rumini),
ÖRÖK NŐ (Sztankay Ádám – Szabó Borbála: Facér pasi naplója),
MILLICENT (Forgách András: Holdvilág és utasa),
ERZSI (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
ROSSZ RUBINOLA / SZOMSZÉDASSZONY (Böszörményi Gyula: Almaszósz),
HAMUPIPŐKE (Sondheim – Lapine: Vadregény – Into the Woods)

Saját lemeze:
Jó kis kor(2011)

Fontosabb alakí­tásai:
ALDONZA (Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja),
NICKIE (N. Simon - C. Coleman - D. Fields: Sweet Charity),
LINA KISASSZONY (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
GIZELLA (Szörényi - Bródy: István, a király),
KLIPSZ(Fenyő - Novai - Bőhm - Korcsmáros: Hotel Menthol),
PINOKKIO (Carlo Collodi - Litvai Nelli: Pinokkio),
EVITA (Andrew Lloyd Webber - Tim Rice: Evita),
MRS. CRATCHIT (Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter Sziámi: Isten pénze),
ESZTER (Déry Tibor - Pós Sándor - Presser Gábor - Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról),
VELMA KELLY (Bob Fosse, John Kander, Fred Ebb: Chicago),
BAGIRA (Dés - Geszti - Békés:.A dzsungel könyve),
VERA (Fenyő Miklós: Made in Hungaria)
MADELAINE (Fényes Szabolcs - Harmath Imre - Romhányi Jószef: Maya),
ARIEL MOORE (Walter Bobbie, Tom Snow, Dean Pitchford: Rongyláb - Footloose),
DARINKA (Hunyady Sándor, Makk Károly, Bacsó Péter, Tasnádi István: Vöröslámpás ház),
LUCETTA (Gat MacDermot - William Shakespeare - Sztevanovity Dusán: Veronai fiúk),
PIERETTE GUERIN (Michel Tremblay: Sógornők),
ANGEL (Larry L. King, Peter Masterson, Carol Hall: Pipifarm),
GIGI (Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: Miss Saigon),
KAMILLA (Kszel Attila: Lúdas Matyi jr.),
MÁRKUS KISASSZONY (Molnár Ferenc: Az ibolya),
BRASCH (Molnár Ferenc: Egy, kettő, három),
ZENÉSZ (Bojan Papazov: A három tökfej),
SHEILA (Galt MacDermot: Hair),
MARIKA (Molnár Ferenc: Liliom).
DULCINEA (Fényes Szabolcs - Barabás Pál: Egy szoknya, egy nadrág),
IZABELLA KIRÁLYNÉ(Várkonyi Mátyás - Béres Attila: Egri csillagok),
ELLY (Szüle Mihály - Harmath Imre - Walter László: Egy bolond százat csinál),
GIZELLA (Szörényi − Bródy: István: a király) ,
LOTTY (Füst Milán: A feleségem története),
MME GUÉRISSAC (Feydeau: Osztrigás Mici),
KLIPSZ (Fenyő − Novai − Bőhm − Korcsmáros: Hotel Menthol) − Miskolci Nemzeti Színház
ELLY (Egy bolond százat csinál) − Miskolci Nemzeti Színház
EPONINE (A nyomorultak) − Miskolci Nemzeti Színház,
JUDITH LUFTUS BROWN (Mark Twain: Tom Sawyer és Huckleberry Finn kalandjai),
LINA KISASSZONY (Balázs Ágnes: Andersen avagy a mesék meséje),
CSINCSILI (Berg Judit: Rumini),
ÖRÖK NŐ (Sztankay Ádám – Szabó Borbála: Facér pasi naplója),
MILLICENT (Forgách András: Holdvilág és utasa),
ERZSI (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
ROSSZ RUBINOLA / SZOMSZÉDASSZONY (Böszörményi Gyula: Almaszósz),
HAMUPIPŐKE (Sondheim – Lapine: Vadregény – Into the Woods)

Gálaműsorok:
Pókasszony csókja (Pókasszony), Dzsungel könyve (Csill), Vörös malom (Rex Inferni), Jézus Krisztus Szupersztár (Mária Magdolna), Starlight Express (Hálófülkés Bell), Sztárcsinálók (Agrippina), Anna Karenina (Dolly),

TV-sorozatok: Barátok közt, Jóban Rosszban, Diplomatavadász

Pozsgai János: Evita bemutató a Győri Nemzeti Színházban (Evita − Szűcs Kinga)
"- Annak nagyon örülök, hogy jó korban talált meg ez a szerep. Így éreztem a Chicagónál is. Mind a két szerephez kell szakmai és emberi érettség. Korábban, úgy érzem, nem tudtam volna sikeres lenni ezekben a szerepekben. Szakmailag Evita szerepe nagyon komoly kihí­vás. Mindennek klappolni kell. A hangnak, az énektudásnak, a tánctudásnak, a játéktudásnak. Minden porcikára és minden tudásomra szükségem van. A szakmám elején reméltem, hogy ezek a szerepek a harmincas éveimben találnak majd meg. Így is lett, és nagy adománynak tekintem, hogy a fizikai és lelki teherbí­rásom csúcsán jött ez a szerep..."

22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb

22/23 Hja, kérem a nő-az nő pb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb

22/23 Hja, kérem a nő-az nő zfb

Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
  • Egyéb
ALMASZÓSZ

ALMASZÓSZ

Magyar Színház
  • Rossz Rubinola, Hófehérke mérgezett almájának gonosz fele / Szomszédasszony
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
  • Rossz Rubinola, Hófehérke mérgezett almájának gonosz fele / Szomszédasszony
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL

Magyar Színház
  • Rossz Rubinola, Hófehérke mérgezett almájának gonosz fele
Andersen avagy a mesék meséje

Andersen avagy a mesék meséje

Veszprémi Petőfi Színház
  • Lina kisasszony
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE

Magyar Színház
  • Lina kisasszony
BERG JUDIT: RUMINI

BERG JUDIT: RUMINI

Magyar Színház
  • CSINCSILI – a ferritkirály lánya
Berg Judit: RUMINI

Berg Judit: RUMINI

Pesti Magyar Színház.
  • CSINCSILI, a ferrit király lánya
Berg Judit: RUMINI

Berg Judit: RUMINI

Pesti Magyar Színház.
  • CSINCSILI, a ferrit király lánya
Berg Judit: Rumini

Berg Judit: Rumini

Pesti Magyar Színház.
  • CSINCSILI – a ferritkirály lánya
Berg Judit: RUMINI_AN, JT

Berg Judit: RUMINI_AN, JT

Pesti Magyar Színház.
  • CSINCSILI, a ferrit király lánya
Bolha a fülbe

Bolha a fülbe

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Színész
CABIRIA ÉJSZAKÁI

CABIRIA ÉJSZAKÁI

Magyar Színház
  • NICKIE
CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

CABIRIA ÉJSZAKÁI - SWEET CHARITY

Magyar Színház
  • NICKIE
Egy bolond százat csinál

Egy bolond százat csinál

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Elly
Evita

Evita

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Evita
FACÉR PASI NAPLÓJA

FACÉR PASI NAPLÓJA

Magyar Színház
  • ÖRÖK NŐ
Fehér Adrienn 50 - születésnapi koncert sztárokkal

Fehér Adrienn 50 - születésnapi koncert sztárokkal

Városmajori Szabadtéri Színpad
  • Közreműködő művésznő
Forgách András: Holdvilág és utasa

Forgách András: Holdvilág és utasa

Pesti Magyar Színház.
  • Millicent
Hja, kérem, a nő, az nő!

Hja, kérem, a nő, az nő!

Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
  • Szöveg
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Millicent
HOLDVILÁG ÉS UTASA

HOLDVILÁG ÉS UTASA

Magyar Színház
  • Millicent
Hotel Menthol

Hotel Menthol

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • KLIPSZ
La Mancha lovagja

La Mancha lovagja

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aldonza
Mézescsók és Alpaka - Szűcs Kinga gyerekversei

Mézescsók és Alpaka - Szűcs Kinga gyerekversei

Eötvös10 Művelődési Ház
  • Színész
Pozsgai Zsolt: Razzia (krimikomédia)

Pozsgai Zsolt: Razzia (krimikomédia)

ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
  • Színész
Pozsgai Zsolt: Razzia (krimikomédia) budapesti ősbemutató

Pozsgai Zsolt: Razzia (krimikomédia) budapesti ősbemutató

ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület
  • Michaella
RUMINI

RUMINI

Magyar Színház
  • CSINCSILI – a ferritkirály lánya
Rumini

Rumini

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • CSINCSILI – a ferritkirály lánya
STARDUST: A MUSCIAL SHOW

STARDUST: A MUSCIAL SHOW

C&M Hungary Kft.
  • Színész
TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

TOM SAWYER ÉS HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI

Magyar Színház
  • Judith Luftus Brown, özvegyasszony
VADREGÉNY - INTO THE WOODS

VADREGÉNY - INTO THE WOODS

Magyar Színház
  • Hamupipőke

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!