művész


Stubnya  Béla
2

Stubnya Béla

Született: 1962. november 22. (Budapest)

Színművész, pantomim-előadóművész.

1986-tól hivatásos pantomim előadóművész. 1989-ben az Arvisura Színházban kezdett prózai szerepeket is játszani.
Számos kiváló színházi műhelyben tanult. 1997-ben kapott "színész 1" minősítést. Több, mint száz színházi bemutatón és számos filmben is szerepelt. 1999 óta játszik a Budaörsi Játékszínben.

Színpadi szerepei:

 Tovább

Aktuális programok


Esti Kornél

FÉM Arts & Café

„Jaj, mily sekély a mélység és mily mély a sekélység.” Kosztolányi Dezső: Esti Kornél (1933) c. novelláskötetének színpadi változata.

Dzson Meklén vagyok

FÉM Arts & Café

Lengyel Tamás, Kálid Artúr és Stubnya Béla egy gyilkosan vicces vígjátékban: magyar színész menni Hollywood! Szatíra a magyar színészvilág…

A szerelem Szegeden (Lölöland)

FÉM Arts & Café

A világ úgy tudja, hogy Kaliforniában érnek véget a szerelmi álmok. Mi, magyarok tudjuk, hogy Szegeden is megtörténnek ilyenek.…

Ahol a Svéd megpihent kedden (felolvasószínház)

FÉM Arts & Café

Decemberi ősbemutatónk felolvasószínházi előadása két részben - a FÉM 6. születésnapján. (A jegyvásárlással az előadás létrejöttét támogatják Nézőink.)

Egerek és emberek

Budaörsi Latinovits Színház

A főhősök ketten vannak, mint Ábel és Káintól Stan és Panig oly sokan ebben a kétarcú világban: a kicsi…

Én, te, mi – párkapcsolati komédia

KuglerArt Szalon

Előadásunk komédia, témáját a párkapcsolatokra jellemző helyzetek és történetek adják.

Ahol a Svéd megpihent kedden

FÉM Arts & Café

Murányi Tünde, Kálid Artúr, Stubnya Béla és Horváth Károly egy fergeteges kortárs vígjátékban.

SZILVESZTERI LÖLÖLAND

FÉM Arts & Café

Töltse az év utolsó estéjét-éjszakáját a FÉMben! Színház, tánc, zene, éjfél, vacsora hajnalig.

Színművész, pantomim-előadóművész.

1986-tól hivatásos pantomim előadóművész. 1989-ben az Arvisura Színházban kezdett prózai szerepeket is játszani.
Számos kiváló színházi műhelyben tanult. 1997-ben kapott "színész 1" minősítést. Több, mint száz színházi bemutatón és számos filmben is szerepelt. 1999 óta játszik a Budaörsi Játékszínben.

Színpadi szerepei:
Naftalin
Gyenge vagyok / Miklós
Gabriella tizennégyszer / Doktor
Az utolsó magyar 12 - mozgás / Golgota elvtárs
Happy New York 16 - mozgás / Péter
A hétfejű tündér
A Teremtő kakukkja
Az úr vadászni jár
Az utolsó világ
Berzsián és Dideki (bábos)
Clízia, szépleány!
Csongor és Tünde (koreográfus)
Dibuk
Dobszó az éjszakában
Dzsungel
Egy kis bécsi kurva emlékezései
Életország
Emberforduló - 368 nap
Évek Olvadása (szereplő)
Farkasláb
Fürdővízzel a gyereket
Hét nap (táncos)
Időjáró (szereplő)
III/II Richárd (közreműködő)
Kakasülő
Két kicsi hód
Kökény király lakodalma (színész)
Látványkonyha
Lear király
Mara halála
Még távolabb
Mester és Margarita (koreográfus,színész)
Mulatság
Ördögök ideje
Palackposta (táncos)
Petit Mal
Szurrogátum Delikátesz
Szűzmuskátlirevolver
Táguló pupillák
Thanatophobia - Haláliszony
Tu in van (I. Sármenyasszony II. Sántacsont) (koreográfus,színész)

Filmes munkái:
Nyugat mesék: Ugat a Nyugat
2005 Herminamező - Szellemjárás
2005 A vírus
2002 18 kép egy konzervgyári lány életéből
2000 Szortírozott levelek

Jelenlegi szerepei a  Budaörsi Játékszínben:
Molnár Ferenc: Liliom - Ficsúr, Fogalmazó
Micimackó - Nyuszi

Jelenlegi szerepe az R.S.9. Színházban:
A Tisztabúza Éjszakája

Szerepei a Veres 1 Színház 2019/2020-as évadában:
Finito

5 ÉVES A FÉM!

5 ÉVES A FÉM!

FÉM Arts & Café
  • Színész
A doktor úr

A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Cseresnyés
A hétfejű tündér

A hétfejű tündér

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Aromo
A hétfejű tündér

A hétfejű tündér

Budaörsi Latinovits Színház
  • Aromo, nyúl
A kaktusz virága

A kaktusz virága

Budaörsi Latinovits Színház
  • Luc
A macskák nevében

A macskák nevében

Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
  • Színész
A mumus

A mumus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Böhöm
A Mumus

A Mumus

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Böhöm
A SZÜLETÉSNAP - komédia

A SZÜLETÉSNAP - komédia

Ivancsics Nonprofit Kft.
  • Stanley
A tengerkék kutyus

A tengerkék kutyus

Budaörsi Latinovits Színház
  • Kandúr, Bulldog I.
A tengerkék kutyus (gyerekelőadás)

A tengerkék kutyus (gyerekelőadás)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Kandúr, Bulldog I.
Acoustic a la FÉM | Budapest'80

Acoustic a la FÉM | Budapest'80

FÉM Arts & Café
  • Színész
ANNUSKA2.0

ANNUSKA2.0

FÉM Arts & Café
  • Wolfner Géza, rendező
ANNUSKA2.0 - SZILVESZTER

ANNUSKA2.0 - SZILVESZTER

FÉM Arts & Café
  • Wolfner Géza, rendező
Az eső sem mossa el

Az eső sem mossa el

Muharay Színház
  • Józsi bá
Az utolsó magyar

Az utolsó magyar

Fészek Színház
  • Mozgás
Breffort-Monnott: Irma, te édes

Breffort-Monnott: Irma, te édes

Általános
  • Angol utazó/Őr/Adószedő
De mi lett a nővel?

De mi lett a nővel?

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Gyabkin
De mi lett a nővel?

De mi lett a nővel?

Karinthy Színház
  • Gyabkin
De mi lett a nővel? (Gózon Gyula Kamaraszínház)

De mi lett a nővel? (Gózon Gyula Kamaraszínház)

FÉM Arts & Café
  • Színész
Dzson Meklén vagyok

Dzson Meklén vagyok

Móricz Zsigmond Színház
  • Ferike
Én vagyok legkékebb Pesten

Én vagyok legkékebb Pesten

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Színész
Én, Te, Mi - Haladunk a korral

Én, Te, Mi - Haladunk a korral

Móricz Zsigmond Színház
  • Színész
Énekes madár

Énekes madár

Budaörsi Latinovits Színház
  • Bakk Lukács
Énekes madár - Meglepetés előadás

Énekes madár - Meglepetés előadás

Budaörsi Latinovits Színház
  • Bakk Lukács
ÉVADZÁRÓ 2022/2023

ÉVADZÁRÓ 2022/2023

FÉM Arts & Café
  • Színész
Évadzáró Acoustic 2023/2024

Évadzáró Acoustic 2023/2024

FÉM Arts & Café
  • Színész
Farkas kontra Piroska

Farkas kontra Piroska

SZIKRA cool•tour•house
  • Színész
FLAT-VUV Társulat - Nyílt Tengeren

FLAT-VUV Társulat - Nyílt Tengeren

Spiritusz Gyermek- és Ifjúsági Színházi Egyesület
  • Színész
GABRIELLA ÉJSZAKÁJA

GABRIELLA ÉJSZAKÁJA

Fészek Színház
  • Doktor
GABRIELLA TIZENNÉGYSZER

GABRIELLA TIZENNÉGYSZER

Fészek Színház
  • Dr. Viktória
GABRIELLA TIZENNÉGYSZER

GABRIELLA TIZENNÉGYSZER

Fészek Színház
  • Doktor
Gyenge vagyok

Gyenge vagyok

Fészek Színház
  • Színész
Gyenge vagyok

Gyenge vagyok

Fészek Színház
  • Miklós
Gyenge vagyok

Gyenge vagyok

Fészek Színház
  • Miklós
HAMLETTEK KLUBJA 2.0

HAMLETTEK KLUBJA 2.0

Fészek Színház
  • Színész
HAPPY NEW YORK

HAPPY NEW YORK

Fészek Színház
  • Péter
Happy New York

Happy New York

FÉM Arts & Café
  • Mozgás
Happy New York

Happy New York

FÉM Arts & Café
  • Mozgás
Heltai Jenő - Naftalin

Heltai Jenő - Naftalin

Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete
  • Házmester
Heltai Jenő: Naftalin- zenés színpadi előadás

Heltai Jenő: Naftalin- zenés színpadi előadás

Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Házmester
II. Vallai Fesztivál // Koronázás

II. Vallai Fesztivál // Koronázás

RS9 Színház
  • BETEG ASSZONY
III/II-es Richárd avagy hús és hentesáru

III/II-es Richárd avagy hús és hentesáru

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
Irma, te édes

Irma, te édes

Budaörsi Latinovits Színház
  • Angol utazó/Őr/Adószedő
Iskolapélda

Iskolapélda

FÉM Arts & Café
  • Dr. Ivánovics Iván (igazgató)
Jótékonysági felolvasószínház: Iskolapélda

Jótékonysági felolvasószínház: Iskolapélda

FÉM Arts & Café
  • Dr. Ivánovics Iván (igazgató); Ottó, az ifjú; Béni
Kipling: Dzsungel (Picaro Társulat)

Kipling: Dzsungel (Picaro Társulat)

Picaro Művészeti Produkciós Műhely Alapítvány
  • Sir Kán/Fehér Kobra
Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Kőhegy bérlet I. - A doktor úr

Budaörsi Latinovits Színház
  • Cseresnyés
Kőhegy bérlet I. - Énekes madár

Kőhegy bérlet I. - Énekes madár

Budaörsi Latinovits Színház
  • Bakk Lukács
Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Kőhegy bérlet I. - Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • NAE IPINGESCU, rendőr, Dumitrache eszmetársa
Kónya Klára:  A király áldozata - Az Affér Színház előadása

Kónya Klára: A király áldozata - Az Affér Színház előadása

Eötvös10 Művelődési Ház
  • A Turul, A főnemes / A módos gazda / A parasztember / A parancsnok
KÖNYVBEMUTATÓ: HAPPY NEW YORK

KÖNYVBEMUTATÓ: HAPPY NEW YORK

Fészek Színház
  • Színész
Koronázás

Koronázás

Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
  • Beteg asszony
Koronázás

Koronázás

RS9 Színház
  • BETEG ASSZONY
Kozma András: Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőról

Kozma András: Mese a Napkirályról és a Holdkirálynőról

Budaörsi Latinovits Színház
  • Balgatag
Lakodalomtemetés - Utolsó Vonal

Lakodalomtemetés - Utolsó Vonal

Spiritusz Gyermek- és Ifjúsági Színházi Egyesület
  • Színész
Liliom

Liliom

Budaörsi Latinovits Színház
  • Ficsúr, Fogalmazó
Liliom

Liliom

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Ficsúr, Fogalmazó
Liliomfi

Liliomfi

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Szilvai Tódor
LÖLÖLAND (jótékonysági felolvasószínház)

LÖLÖLAND (jótékonysági felolvasószínház)

FÉM Arts & Café
  • Lajos (apa)
LÖLÖLAND (nyilvános főpróba)

LÖLÖLAND (nyilvános főpróba)

FÉM Arts & Café
  • Lajos, apa
Lölöland Acoustic Lájv

Lölöland Acoustic Lájv

FÉM Arts & Café
  • Színész
Made in FÉM (mecénás est)

Made in FÉM (mecénás est)

FÉM Arts & Café
  • Színész
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Tasziló gróf/ Cigányzenész
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
  • Színész
Mazsola II.: Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Mazsola II.: Vitéz Palkó és Tündér Ilona

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Szegény ember
MECÉNÁS EST 2024/2025

MECÉNÁS EST 2024/2025

FÉM Arts & Café
  • Színész
Mézeskalács

Mézeskalács

Budaörsi Latinovits Színház
  • Arzén, ördögök királya
Mézeskalács

Mézeskalács

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Belzi, ördögfióka
Mézeskalács

Mézeskalács

Budaörsi Latinovits Színház
  • Belzi, ördögfióka
Michael Stewart: Szeretem a feleségem - a Budaörsi Játékszín előadása

Michael Stewart: Szeretem a feleségem - a Budaörsi Játékszín előadása

Kölcsey Központ
  • Stanley
Micimackó

Micimackó

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Nyuszi
Micimackó

Micimackó

Budaörsi Latinovits Színház
  • Nyuszi
Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Somogyi
Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Somogyiöltöztető
Mov(i)e Stars | munkabemutató

Mov(i)e Stars | munkabemutató

Fészek Színház
  • Rendező
Mumus - nyilvános főpróba

Mumus - nyilvános főpróba

Budaörsi Latinovits Színház
  • Színész
Murray Schisgal: Szerelem óh!

Murray Schisgal: Szerelem óh!

Gyulai Várszínház
  • Harry
Murray Schisgal: SZERELEM, ÓH!

Murray Schisgal: SZERELEM, ÓH!

Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Harry
Murray Schisgal: Szerelem, óh!

Murray Schisgal: Szerelem, óh!

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Harry
Nap, árnyék, boszorkány

Nap, árnyék, boszorkány

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • János
NAPKIRÁLY ÉS HOLDKIRÁLYNŐ - mesejáték

NAPKIRÁLY ÉS HOLDKIRÁLYNŐ - mesejáték

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Balgatag
Orfeum játék - zenés kabaré

Orfeum játék - zenés kabaré

Karinthy Színház
  • A PINCÉR, a kávéház lelke, a széplelkű lírai figura, egy vérengző fenevad, egy szeretnivaló főúr
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Veres 1 Színház
  • Színész
Örkény István: Tóték

Örkény István: Tóték

Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
  • Tomaji Plébános / A Lajt Tulajdonosa / Elegáns Őrnagy
Örkény István: Tóték - a Veres 1 Színház előadása

Örkény István: Tóték - a Veres 1 Színház előadása

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Színész
Pergolesi: Házasság olasz módra

Pergolesi: Házasság olasz módra

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • I. maffiózó
Sampucli, az irigy perselymalac

Sampucli, az irigy perselymalac

Budaörsi Latinovits Színház
  • Kandúr Kazi
Sampucli, az irígy perselymalac

Sampucli, az irígy perselymalac

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • KANDÚR KAZI
Sógornők

Sógornők

Budaörsi Latinovits Színház
  • Olivine Dubuc
Spin/Off

Spin/Off

FÉM Arts & Café
  • Színész
SPIN|OFF - színházi sitcom

SPIN|OFF - színházi sitcom

Fészek Színház
  • Miklós
Spiró György: Csirkefej

Spiró György: Csirkefej

Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
  • Törzs
Szerencseház- Színház, cirkusz, zene, túravezetés egy képzelt vidéken, vagy szociográfia?

Szerencseház- Színház, cirkusz, zene, túravezetés egy képzelt vidéken, vagy szociográfia?

Általános 2
  • Révész Sándor túravezető
Szeretem a  feleségem

Szeretem a feleségem

Budaörsi Latinovits Színház
  • Stanley
SZILVESZTERI VACSORÁS TRÁGÁRKOCSMA

SZILVESZTERI VACSORÁS TRÁGÁRKOCSMA

FÉM Arts & Café
  • Színész
Szömörce, az eszement falu

Szömörce, az eszement falu

Vidám Színpad
  • Piros
Születésnap

Születésnap

Szöveg Színház Színházi Egyesület
  • Stanley
TAPS ÉS JÖVÜNK!

TAPS ÉS JÖVÜNK!

FÉM Arts & Café
  • Színész
TI [Terra Incognita]

TI [Terra Incognita]

Fészek Színház
  • Mozgás
Tóték

Tóték

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Színész
TRÁGÁRKOCSMA

TRÁGÁRKOCSMA

FÉM Arts & Café
  • Színész
Utolsó Vonal Társulat / Lakodalomtemetés

Utolsó Vonal Társulat / Lakodalomtemetés

Általános
  • Színész
Viharos éjszaka

Viharos éjszaka

Budaörsi Latinovits Színház
  • NAE IPINGESCU, Rendőr, Dumitrache eszmetársa
Viharos éjszaka - elő-bemutató

Viharos éjszaka - elő-bemutató

Budaörsi Latinovits Színház
  • NAE IPINGESCU, rendőr, Dumitrache eszmetársa
VITÉZ PALKÓ ÉS TÜNDÉR ILONA - interaktív mesejáték

VITÉZ PALKÓ ÉS TÜNDÉR ILONA - interaktív mesejáték

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Állatok animátora

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!