Színművész.
Gyermekkorát a fejér megyei Nagylókon töltötte. A középiskolát Dunaújvárosban végezte. Érettségi után a Shakespeare Színművészeti Akadémián tanult, ahol 2009-ben végzett. Tanulmányai alatt Quintus Konrád a székesfehérvári Vörösmarty Színházba hívta, ahol rendezőasszisztensként is dolgozott. Később játszott több színházban és produkcióban is. 2016-ban szerepet kapott a Barátok közt című napi sorozatban is.
Színházi szerepeiből.
Nicola Vietoris- Kaviár és lencse (Pesti Művész Színház)
Belgance- Az asszony körbejár (Pesti Művész Színház)
Redillion- Balek, avagy a hülyéje ( Pesti Művész Színház)
Ronnie- A miniszter félrelép (Bánfalvy Stúdió)
Olimpikonok (Ausztrál turné)
Rabszolgahajcsár, hajóskapitány- Bersntein: Candide (Müpa)
Pincér- A Pincér (Zsámbéki Színházi Bázis)
Robbie- Sopping end Fáking (Spirit Színház)
Robert- Chatszoba (Spirit Színház)
Petur bán- Bánk az esküdtszék előtt (PartVonal Műhely, József Attila Színház)
Ernst Ludwig- Cabaret (Spirit Színház)
Tigris- Micimackó (Spirit Színház)
Jézus- A másik (Spirit Színház)
Roberto- Irma, te édes (Pinceszínház)
Rezidens- Happy Ending (Belvárosi Színház)
Herceg- Hamupipőke (KoMód Színház)
Fiú- Mi a neved? (Pinceszínház)
Richard- Szeretők (KoMód Színház)
Leokádia- Decameron (RS9 Színház)
Brit nagykövet, orvos- Csárdáskirálynő, avagy 1916 (Vörösmarty Színház)
Tybalt, Lőrinc barát- Rómeó és Júlia (Vörösmarty Színház)
Filmes és televíziós szerepeiből:
OTP Businnes (Reklám, 2016) Rendező: Szász Attila
Nem játék (Kisfilm, 2016) Rendező: Ámann Richárd
Jézus, apám nevében (Nagyjátékfilm, 2017) Rendező: Roczó-Nagy Zoltán
Jóban-Rosszban (Sorozat, 2014)
Férfiak egymás közt (Kisfilm, 2016) Rendező: Csuzi Márton
Ether (Nagyjátékfilm, 2019) Rendező: Krzysztof Zanussi
Playboy: A gentleman always knows a 'NO'. (Kisfilm, 2018) Rendező: Szilágyi Fanni
Barátok közt (2016-2018)
Hacktion (2012)
22/23 Egy csók és más semmi vjb
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
5 ÉVES A FÉM!
FÉM Arts & Café
A balek
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
A BALEK
Pesti Művész Színház SZE
A BALEK
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
A Balek
Pesti Művész Színház SZE
A BALEK
Pesti Művész Színház SZE
A BALEK c.
Pesti Művész Színház SZE
A BALEK c. vígjáték
Pesti Művész Színház SZE
A BALEK vígjáték
Pesti Művész Színház SZE
Az asszony körbejár
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Az asszony körbejár - Cifrakert
Pesti Művész Színház SZE
Az asszony körbejár – bohózat
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Babits Mihály: Jónás könyve
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Bánk az esküdtszék előtt
József Attila Színház
Bartók Kamaraszínház: Jónás könyve
Bethlen Téri Színház
Carlo Collodi: PINOKKIÓ
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
- Paolo, Arlecchino, Bagoly, Nyúl 2, Törvényszolga 2, Kőműves, Gazda, Rendőr, Gyerek
Chatszoba - A Te szemeddel
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Chatszoba - egy szexuális zaklatás története
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
Diploma előtt
Móricz Zsigmond Színház
Diploma előtt
Klebelsberg Kultúrkúria
- Vendég, Carl, Portás, Pincér, Josephine
Diploma előtt
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
- Vendég, Carl, Portás, Pincér, Josephine
Diploma előtt(x)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Egy csók és más semmi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
- Vrabecz, festő / Bíró II.
ÉVADZÁRÓ 2022/2023
FÉM Arts & Café
Évadzáró Acoustic 2023/2024
FÉM Arts & Café
Forgách András: A pincér
B32 Galéria és Kultúrtér
Hajnal Jani és a Tofu koncert
FÉM Arts & Café
HANGSZÍNHÁZ - SZAKADATLAN
Általános
HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL
FÉM Arts & Café
Illatszertár
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
INTERVIEW (Szín . Társulat)
FÉM Arts & Café
Iskolapélda
FÉM Arts & Café
- András Zoltán (informatika)
JÁNOS VITÉZ
Ivancsics Nonprofit Kft.
- Zsivány, Huszárok vezére, Matróz, Óriás
Jónás könyve
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Jótékonysági felolvasószínház: Iskolapélda
FÉM Arts & Café
- András Zoltán (informatika); Jack Captain, a ZEU-képviselő; Jakab; Lacika
KAVIÁR ÉS LENCSE
Pesti Művész Színház SZE
- Nicola Vietoris, Helena fia
LÖLÖLAND (jótékonysági felolvasószínház)
FÉM Arts & Café
LÖLÖLAND (nyilvános főpróba)
FÉM Arts & Café
Lölöland Acoustic Lájv
FÉM Arts & Café
Made in FÉM (mecénás est)
FÉM Arts & Café
MECÉNÁS EST 2024/2025
FÉM Arts & Café
Moliere: Tartuffe (x)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Moliere:Tartuffe (Színmű)
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár
Pinokkió
Vörösmarty Színház
- Paolo, Arlecchino, Bagoly, Nyúl 2, Törvényszolga 2, Kőműves, Gazda, Rendőr, Gyerek
Rumini Tükör-szigeten
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Rumini Tükör-szigeten(x)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
SZILVESZTER: HÉT ÉVSZAK, KÖZTE EGY TÉL
FÉM Arts & Café
SZÍNHÁZKOMÉDIA
Ivancsics Nonprofit Kft.
TAPS ÉS JÖVÜNK!
FÉM Arts & Café
Terry Johnson: Diploma előtt
Gyulai Várszínház
- Vendég, Carl, Portás, Pincér, Josephine
Trojka a Lóvasúton | Lollike: Dogville - a menedék
Trojka Művészeti Alapítvány
- Sekrestyés Mártika bátyja, Ben
Trojka Színházi Társulás | A szecsuáni jólélek - Mindenki zsánere
Trojka Művészeti Alapítvány
Trojka Színházi Társulás | Csehov: Cseresznyéskert - Pénzes komédia tragikus napokra
Trojka Művészeti Alapítvány
Trojka Színházi Társulás | Dogville - a menedék
Trojka Művészeti Alapítvány
- Sekrestyés Mártika bátyja, Ben